![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/05/Dobrev-Klára-4-HPGy-1-1000x600.jpg)
Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció alacsony minőségű, demagóg frázisokat puffogtató kottájából játszott tegnap a Trócsányi László biztosjelöltet elgáncsoló Európai Parlament jogi szakbizottsága (JURI), a korábbi igazságügyi miniszter esetében a grémium ugyanis azok után állapította meg az összeférhetetlenséget, miután kézhez kapták a DK EP-képviselőinek négyoldalas Trócsányi-sározó, gyűlölködő, és lázító levelét, amelyben Dobrev Kláráék Trócsányi leszavazását követelték a baloldali, liberális és zöld EP-képviselőknek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a DK két nappal a szakbizottsági ülés előtt, kedden küldte szét az EP-képviselők között a Trócsányi-ellenes, Magyarországot is vastagon áztató négyoldalas, angol nyelvű levelét, amelyben ugyanazok a vádpontok olvashatók, mint amiket a bizottság tegnap Trócsányi László, a magyar kormány és hazánk fejére olvasott. A PestiSrácok.hu a DK feljelentő agitációs iratát is megszerezte, amely újabb tökéletes látlelet arról, hogyan áskálódik hazánk ellen az ellenzék, és a magyar balliberális EP-képviselők hogyan árulják a hazát Brüsszelben.
Négyoldalas Trócsányi-ellenes levelet küldött kedden a Demokratikus Koalíció az uniós képviselőknek, amelyben azt követelték a politikusoktól, hogy akadályozzák meg Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter biztosi kinevezését – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk Dobrev Kláráék gyűlölködő, feljelentő levelét is megszerezte, amelyben válogatott jelzős szerkezetekkel és Magyarországon már unalomig ismert demagóg, hazug vádakkal feketítik Trócsányi Lászlót és a magyar kormányt. Az ítéletnek is beillő vádaskodó DK-s levélnek már az első bekezdésében az olvasható, hogy “az Európai Parlament nem fogadhatja el Trócsányi Lászlót biztosnak, mert 2014 és 2019 között miniszterként felelős a jogállamiság magyar megsértésében, bővítési és szomszédságpolitikáért felelős biztosi tisztsége pedig azzal járna, hogy a régióban lehetetlen politikai helyzetbe kerülne az Európai Unió”.
A nagy DK-s áskálódók és uszítók a levélben olyan nyilvánvaló hazugságokkal is teletömik az uniós képviselők fejét, mint hogy Orbán Viktor és Trócsányi László orosz biztonsági érdekeket szolgál, Vlagyimir Putyin orosz elnököt szolgálják, a világ autokratikus vezetőihez kötődnek, ráadásul “exportálják az illiberalizmust a Nyugat-Balkánra”. Ezek után a DK azt az ütőkártyát is előhúzza, amelyre ugranak a bevándorláspárti uniós politikusok. “A menedékkérőket Magyarországon jogellenesen elszigetelik a magyar-szerb határon, Magyarországon elfogadták a hírhedt STOP Soros törvényt, amely megakadályozta a civil szervezeteknek a menekülteknek nyújtott bármilyen humanitárius és jogi segítséget. (…) Miközben Orbán Viktor barátja, a macedón Nikola Gruevszki luxusban utazik Magyarországon, addig a háborúból menekülő embereket szögesdrótok mögött, orvosi ellátás nélkül tartják Magyarországon.” A DK-s írásban természetesen a Magyar Tudományos Akadémia ügye is megjelenik Trócsányi Lászlóval kapcsolatban, úgy, mint aki “lerombolta az akadémiai szabadságot”.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/09/DK-levél-Trócsányi.jpg)
A DK-s agitációs levél. Fotó: PS
Trócsányi László miniszterségének időszakát az unió és Magyarország közötti súlyos konfliktusok jellemzik, hivatali ideje alatt Orbán Viktor politikáját szolgálta és végrehajtotta a jogállamiság, az igazságszolgáltatás és a civil társadalom elleni támadásait. (…) Egész egyszerűen nevetsége lenne, ha Orbán Viktor illiberális rendszerének főépítészére bíznák a bizottsági portfóliót
– uszít a DK.
Hogy Dobrev Kláráék levele mennyire ért célt, az bizonyítja, hogy a jogi bizottság tegnapi ülésén a képviselők ugyanazt az érvet hozták fel Trócsányi László ellen, mint amire a DK-s iromány is felhívta a figyelmüket, nevezetesen, hogy Trócsányi kinevezése etikai szempontból is problematikus, mert a korábbi miniszter ügyvédi irodája, a Nagy & Trócsányi “állami szerződések kedvezményezettje”. Megírtuk, az Európai Parlament jogi szakbizottságának (JURI) tegnap nem tetszett, hogy az ügyvédi iroda 2018. szeptember 25-én keretszerződést kötött Magyarország képviseletére abban a perben, amelyet Ausztria indított az Európai Bizottsággal szemben az Európai Bíróságon a paksi bővítéshez nyújtott magyar állami támogatás jogszerűségét és az ahhoz adott uniós jóváhagyását kifogásolva. Pikáns, hogy a DK-sok már kedden ugyanerre hívták fel az uniós képviselők figyelmét, amikor azt írták: “Trócsányi ügyvédi irodája a magyar államot képviselte az Ausztria által a paksi atomerőműnek nyújtott támogatással összefüggésben indított jogi folyamatban, amelyet Vlagyimir Putyin Oroszországa finanszíroz”.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/09/DK-levél-Trócsányi2.jpg)
A DK keddi levelében szereplő vádak a csütörtöki bizottsági ülésen is elhangzottak. Bekeretezve az ügyvédi irodára vonatkozó rész. Fotó: PS
A PestiSrácok.hu birtokában lévő DK-s levél újabb bizonyíték arra, hogy külföldön milyen aknamunkát végez az ellenzék Orbán Viktor, a magyar kormány és Magyarország ellen, és hogy hogyan próbálják nemzetközi segítséggel megbuktatni az Orbán-kormányt.
FRISSÍTVE
Cikkünk megjelenése után a brüsszeli Politico arról írt, hogy a JURI-bizottság négy pontban sorolta aggályait Trócsányi Lászlóval kapcsolatban, és mily meglepő, mind a 4 pont megtalálható és olvasható a DK feljelentő levelében. Eszerint a szakbizottság kritika és kérdés, ellenvetés nélkül átvette a DK vádjait, és azokat használta fel Trócsányi László ellen. Íme a négy pont, amely teljesen egybecseng a DK képviselőknek írt levelével.
1. A Politico szerint a bizottság arra hivatkozott, hogy egyértelmű Trócsányi László kapcsolata a Nagy & Trócsányi ügyvédi irodával.
A DK már a levelében egyértelműsítette: Trócsányi tulajdonosként is részt vett a Nagy & Trócsányi ügyvédi iroda munkájában.
2. JURI-bizottság: Aggályosak Trócsányi László orosz kapcsolatai, különös tekintettel arra az ügyre, mikor az amerikai kormány kérésének dacára Oroszországnak adtak ki két orosz fegyverkereskedőt; egyiküket később szabadon is engedték.
DK-levél: “2016-ban a magyar hatóságok két orosz fegyverkereskedőt tartóztattak le, akik elavult magyar katonai felszerelést vittek illegálisan Mexikóba a drogkartellnek, Magyarország ezután nem az amerikai hatóságok kiadatási kérelmének tettek eleget, hanem Putyin Oroszországába adták ki a fegyverkereskedőket, ahol természetesen szabadon engedték őket.”
3. JURI-bizottság: Trócsányi igazságügyi miniszterként szerepet játszott abban, hogy 2018-ban a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda Paks II-vel kapcsolatos megrendelést kapjon.
DK-levél: “Trócsányi ügyvédi irodája a magyar államot képviselete az Ausztria által a paksi atomerőműnek nyújtott támogatással összefüggésben indított jogi folyamatban, amelyet Vlagyimir Putyin Oroszországa finanszíroz.”
4. A JURI-bizottság negyedik pontja is az ügyvédi irodára vonatkozott, amelyet részletesen tárgyaltak Dobrevék a képviselőknek küldött levelükben.
A JURI-bizottság tehát egyértelműen felült a DK keddi agitációjának.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS