Pesti Srácok

Jakab Péter panaszkodásban hibátlan, áldozatnak harmatgyenge (VIDEÓ)

A kommunistákhoz átálló nyilas, az érzékeny fajta. Hiába egyívású a két emberellenes szélsőség, mégiscsak elvileg egymás antagonisztikus ellentétei, így komoly erkölcsi feladat lehet az ilyen embernek, hogy önmaga előtt is vállalhatóan keretezze a saját történetét. Jakab Pétert nem is erről akartuk kérdezni, mert a Jobbik szélsőbalra tolódását már mindenki tudomásul vette és elhelyezte a megfelelő polcon, sokkal inkább az érdekelt minket, ahogy a harciaskodó Jakabból gombnyomásra tör elő a Szomszédok sorozatból ismert legendás panaszkultúra. Ám a súlyos múltat cipelő párt elnökében tombolnak az indulatok és a bizonyítási kényszer. Még mindig azon dühöng, hogy lejákobozták pár éve egy tévéműsorban, és feltűnően szeretne az antiszemitizmus áldozatává válni, hátha így majd nem látszik, hogy ő is tevékeny részese volt a Jobbikot létrehozó és működtető gyűlölködésnek.

Még meg sem érkezett a Dunakeszin tartott lakossági fórumára a Jobbik elnöke, hogy aztán ott smúzolva-nyalizva egyenként kezet fogjon az összes megjelent érdeklődővel, máris inkább a Pesti TV riporterével indított szócsatát. Pontosabban elkezdte hajtogatni a betanult szövegeit, amelyekre semmiféle hatással nincs az, amit közben neki mondanak. Nemhogy kérdezni nem lehetett tőle, de sokadjára sem volt képes meghallani, megérteni, hogy az általa sérelmezett jákobozásban nem volt semmiféle utalás a származására, hanem egy szimpla névvicc volt.

Nem úgy, mint Pörzse Sándor, aki kacsingatva, heherészve ismételgette Salamon László nevét, így jelezve a közönségének, hogy zsidónak kell gondolni a KDNP-s országgyűlési képviselőt. Jakab Péter ott vigyorgott, kuncogott mögötte, láthatóan tetszett neki a poén, amely egyértelműen antiszemita felhangú volt, a jákobozással ellentétben. A Jobbik mai elnöke korábban maga is tartott beszédet, ahol gunyorosan, lenézően beszélt a „kiválasztott népről”. Akkoriban még láthatóan nem érdekelte, hogy mit szólna ehhez az Auschwitzban meggyilkolt dédapja, akinek a személyes sorsát később ő emelte be a közéletbe, cinikusan felhasználva egy csip-csup ügyhöz a saját felmenőjét. Igaz, Auschwitz nevét később sem tudta helyesen leírni, odáig nem terjedt ki a zsidó identitása.

A műbalhé miatt azóta meglepően széles körben elterjedt „jákobozást” elindító Ambrózy Áron kollégánk ugyanakkor nem teljesen látszik meggyőzöttnek Jakab Péter állításainak valódiságáról, ezért hónapokkal ezelőtt kihívta egy megmérettetésre a Jobbik-elnököt, hogy melyikük kap hamarabb izraeli állampolgárságot. Kollégánk zsidó származásához ugyanis nem férhet kétség. Erről azóta is mély hallgatásba burkolózik Jakab, sajnos azóta sem tudtunk meg többet a korábban szemen köpött, később viszont hirtelen fontossá vált zsidó identitásának részleteiről.

PestiSracok facebook image

A salamonozó, kiválasztottnépező, zsidó képviselőket listázó, a Duna-parti cipőkbe beleköpdöső, tetűcsúszdázó párt vezetője szeretne az antiszemitizmus áldozatává válni, ami politikai abszurd viccnek is túl erős. A kísérlet ingatagsága látszik Jakab Péter dühödten villogó szemében is, amikor a pártja húzós múltjával szembesül, hiszen a farkasnak ritkán szokták elhinni, hogy hirtelen rátámadtak a bárányok, és meg akarták enni.

Az ingyencirkusz után gyorsan lezavart lakossági fórum a szokásos menetrend szerint zajlott: Jakab ledarálta a bemagolt szövegeit a szerinte mindent elborító szegénységről, úgy tett, mintha érdekelnék a megjelent emberek, akiknek megígérték, hogy utána kérdezhetnek tőle, de az elnök inkább gyorsan elslisszolt a következő ugyanilyen sablonfórumára. Érdemes megfigyelni az arckifejezését, gesztusait, amikor leszólította egy, a neonácikat most már hirtelen mégis kedvelő DK-s képviselőjelölt.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.