A NATO sajtóközpontjának vasárnapi közleménye szerint Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt javasolta, hogy hívják össze a NATO–Oroszország Tanács ülését január 12-re, amikor Brüsszelben a szövetség katonai tanácsának ülését tartják a vezérkari főnökök szintjén. A moszkvai külügyminisztérium közölte, hogy megkapta és tanulmányozza a javaslatot.
Az orosz külügy december 17-én hozta nyilvánosságra a kölcsönös biztonsági garanciákról szóló, Washingtonnal kötendő szerződés, valamint az Oroszország és a NATO közötti biztonsági egyezmény tervezeteit. Ezeket december 15-én adták át Karen Donfried európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettesnek. Washington és Kijev szerint Oroszország invázióra készülhet Ukrajna ellen, amiről a nagyarányú orosz csapatösszevonások tanúskodnak az ukrán határ mentén. Oroszország tagadja ezt, és azt állítja, hogy Ukrajna és a NATO növekvő együttműködése élezte ki a feszültséget. Moszkva a jelenlegi helyzetet az 1962-es kubai rakétaválsághoz hasonlította, amikor a világ az atomháború szélére sodódott.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország el akarja kerülni a konfliktust, de azonnali választ vár az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől a biztonsági garanciákra vonatkozó követeléseire. Moszkva szakértői szintű tárgyalásokat vár amerikai tisztségviselőkkel januárban Genfben. A washingtoni kormányzat közölte, hogy az orosz javaslatok egy része nyilvánvalóan elfogadhatatlan, és az Egyesült Államok konkrét elképzelésekkel fog előállni a tárgyalások formájára vonatkozóan. A Kreml követelései között vannak olyanok – például az orosz vétó Ukrajna jövendő NATO-tagságára –, amelyeket a Nyugat elfogadhatatlannak nyilvánított. Moszkva követeli továbbá, hogy az Egyesült Államok távolítsa el atomfegyvereit Európából, és a NATO vonja ki többnemzetiségű zászlóaljait Lengyelországból és a három volt balti szovjetköztársaságból, Észtországból, Lettországból és Litvániából.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA
ViAM
2021-12-27 at 11:18
Lavrovnak teljesen igaza van Stoltenberg megítélésében, miszerint utóbbi kereshetne magának egy hozzáillő, másik munkakört.
Vízöntő
2021-12-27 at 09:36
Franciaország a gyarmatosításhoz, a gyarmatok védelméhez és rendben tartásához kitalálta az idegenlégiót, az USA meg a saját felsőbbrendűségéről álmodozva idegenlégiónak a NATO-t használja, demokráciáknak hazudva a befolyási övezetét, ahol ő dönti el hogy mi a demokratikus.
Ezzel mindenki tisztában van már, tudjuk hogy töke van a menyasszonynak, de akkor mi a fenének kell a NATO–Oroszország Tanács fátyol?
sanyi Mano
2021-12-27 at 04:44
Rossz válasz ! 35 éve egy egész más Unió és más NATÓ volt. Akkor egy magyarnak sokat kellett küzdeni hogy nyugaton élhessen .Az ellenség akkor még a Szovjetunió volt és emiatt akartunk NATÓ tag lenni .Mára megváltozott a világ ,Soros tesói meg fordítottak a világot. Már szét akarják zúzni a meg erősödött kelet Europát és uszítanak a megváltozott Oroszország ellen .Tudják ha Európa gazdasága összefogna az orosz nyersanyaggal bőven ellátott és Kína technológiájával USA nagyon háttérbe szorulna. Egy itt kirobbantott háború , ami nagyot dobna USA gazdaságán.
genderjenkikhaza!
2021-12-27 at 00:20
azok a népszavazás-bohóckodások(a nato is meg az eu is) csak arra voltak jók hogy
legalizálják az ország háttérbirodalomba való bekebelezését!-annak beismeréseként hogy az(amerikai)háttérhatalom puskalövés nélkül elfoglalta az országot-kelet felé való őrült nyomulása keretében.Ezek a ‘népszavazások’semmivel sem voltak kevésbé komédiák mint a krími orosz-mert valós választási lehetőséget nem adtak! ez nem azt akarja jelenteni hogy minden népszavazás komédia-mert a következő népszavazással remélhetőleg megakadályozhatjuk a magyar nép még súlyosabb-már csecsemőkorban való-alávetését!Bár a tisztelt alávetők nem fogják elfogadni-mert szerintük az csak populizmus!-persze az így-úgy összecsalt nato népszavazási eredmény(mert az érdekeik szerint való volt)az persze nem volt populizmus!?
Annamária
2021-12-26 at 22:51
Úgy emlékszem, hogy magas diplomáciai körök részéről Oroszország és a NATO tagországok közöt egy szóbeli megállapodás jött létre valamikor a ’90-es évek elején arról, hogy Németország újraegyesítésével, valamint a varsói szerződés felbomlásával nem fogják Oroszország katonai biztonságát veszélyeztetni, azaz nem terjeszkednek kelet felé. Ezzel szemben valamennyien NATO-tagok lettünk, Oroszország európai határait gyakorlatilag körbeveszik a NATO országok, Ukrajnát pedig az amerikaiak tartják a markukban. Akkor miért is csodálkozik Amerika, és a “művelt nyugat”?
Poppy
2021-12-26 at 21:11
A NATO kevés lesz Oroszország, Kína, Irán és a többi oroszbarát ország ellen.
Tudományos libsizmus
2021-12-26 at 20:30
A NATO 1991-ben elveszítette létjogosultságát.
Az egy másik kérdés, hogy Hornék összevissza kavarták a népszavazást, hogy érvényes legyen. Az a mai (és az 1997 előtti) szabályok szerint nem lenne érvényes.
Zárójel: Ahogy az EU népszavazás sem. Zárójel bezárva.
Egy ország szabad cselekvésének legfontosabb jele, ha dönthet háborúról és békéről. Ha ez az ország belép egy katonai szövetségbe, akkor lemond e döntési jogáról.
Ergo: csak abban az esetben szabad katonai szövetséget kötni, ha az adott ország által elháríthatatlan katonai fenyegetés áll fenn az adott országgal szemben.
Hogy részt vehessünk az USA gyarmati háborúiban, ezért szigorúan tilos lett volna belépni a NATO-ba. Köszönjük meg Horn Gyula kormányának, amely széttrtollkodta ezt a népszavazást.
A mai napig hálás vagyok a Jóistennek, hogy annak idején nemmel szavaztam a NATO-ra.
genderjenkikhaza!
2021-12-26 at 19:15
a háttérhatalom ukrajnát az irán elleni támadás sikere érdekében foglalta el és azon belül a fő célpontja a déli orosz tengeri kijárat elzárása lett volna-hogy a déli orosz flotta ne zavarhassa az irán elleni támadást-ezért vergődnek annyira a
putyin által megtartott krím miatt!persze a megszállt ukránokat akár magyarországra is uszíthatják!a NATO mára az elvetemült amerikai elit legaberráltabb, legdegeneráltabb részének a magánhadserege!-amely így semmit sem tesz európa érdekében(azonkívül hogy megszállva tartja és felügyeli az erőszakos betelepítést)
Orientál
2021-12-26 at 19:13
USA teljesen el van adósodva ,míg az oroszok nem.
Tibor
2021-12-26 at 18:53
Magyarország NATO tag , egy diplomáciai kudarc esetében a NATO magyarország légteret és repülő tereit fogja használni ! Mit tud erre a kormány tenni ? Ebbe rossz belegondolni !!!!! ( nem Putinon fog múlni ???
Az USA-bol
2021-12-26 at 18:43
Nem néz ki jól ez ! Csak nehogy április környékére szakadjon meg ez a nagy büdös amerikai diplomácia ! Mert , hogy az oroszokkal nem lehet tárgyalni ( A Fidesz megnyeri a jövő évi választást Szaros Gyorgy és kloni bandája tudja ezt ) ezek soha nem fognak megnyugodni ! Bárcsak ne legyen igazam ! ( ha itt egyszer elpattan a húr )