Pesti Srácok

Jó szimatára hivatkozva meneszti a radikálisokat Vona

Jó szimatára hivatkozva meneszti a radikálisokat Vona

Közösségi oldalán magyarázta meg követőinek döntését Vona Gábor, aki a néppártosodás érdekében megválni készül három eddigi radikális alelnökétől, hogy helyükbe sikeresebb jobbikos polgármestereket állítson. Vona szerint pártja nem veszít radikalizmusából, de 2018-ban már a választási győzelemre készülnek. A bejegyzés hozzászólóit ugyanakkor megosztja Vona lépése, egyesek támogatják, másik "dávidibolyásodással" vádolják a párt elnökét.

Vona Ibolya?

Emlékezetes, a kormányra kerülés lehetőségének megragadásával indokolta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, hogy miért szándékozik leváltani alelnökeit, Apáti Istvánt, Novák Elődöt és Szávay Istvánt. A pártvezető szerint csak a Jobbik képes leváltani a Fidesz-kormányt, de ehhez személyi változásokra van szükség. “Vannak jobbak, mint Novákék” – zárta rövidre a magyarázkodást. Portálunk ugyanakkor úgy értesült, Vona Gábor egyelőre erős ellenszélben van, mivel a Jobbik vidéki bázisa felháborodott a pártelnök új tervein. Vona legújabb facebook-bejegyzésében arról írt, döntése meghozatalát nem egy hirtelen ötlet vezérelte, már egy éve készült rá, így volt ideje átgondolni annak minden oldalát, előnyét és hátrányát. Ettől függetlenül az elmúlt két nap eseményei csak még inkább meggyőzték döntése helyességéről.

PestiSracok facebook image

A győztesek vezessenek

A pártelnök kifejtette, az elmúlt két évben a párt pozícióinak megerősítésére koncentrált, hogy a legerősebb ellenzéki erő legyen a Jobbik. Az elkövetkezendő két évben azonban a választási győzelemre, és egy sikeres kormányzásra készülnek, ehhez pedig új személyek bevonására van szükség. Mint a bejegyzésben fogalmazott, „olyan személyek tudnak bennünket győzelemre vezetni, akik már győztek, olyan személyekkel tudunk a legjobban felkészülni a kormányzásra, akik már kormányoznak. Ezek pedig a polgármestereink.” Vona hozzáteszi, a győztesek elnökségét akarja maga mellett tudni, bár kérdés, hogyan értékeli akkor az eddigi elnökség munkáját.

Vona Gábor szerint az segíti a párt stabilitását, ha pártelnökként ő maga, illetve a megyei vezetők is maguk választhatják meg, kikkel akarnak együtt dolgozni. Hangsúlyozza, azért kíván élni vétójogával, hogy megakadályozza a vezetői testület széthúzását és bizalmatlanságát, ez elengedhetetlen egy 2018-as választási győzelemhez. Vona hozzáteszi, mindhárom érintett alelnöknek jelezte, hogy más területeken számít majd a munkájukra, egyúttal sajnálja, hogy „érzelmeiknek és csalódottságuknak engedve elindultak egy olyan úton, ami a bizalmi szálakat nem erősíti, hanem tovább gyengíti.”

Ki számít radikálisnak?

A radikális jobbikosok lecserélésére térve Vona Gábor arról ír, Sneider Tamással, Volner Jánossal és Z. Kárpát Dániellel továbbra is együtt kíván dolgozni az elnökség tagjai közül. Amikor velük korábban közölte, hogy a frakcióelnökséget szeretné átalakítani, akkor ők elfogadták ezt a döntést, mégha megalázva is érezték magukat. Hozzátette, „ezzel is bizonyították, ha kell, képesek hátralépni, és aki erre képes, valójában az alkalmas arra, hogy előre is lépjen, és mások sorsáról döntsön.” Vona szerint érdekes, hogy a sajtó korábban arról írt, kiszorította a radikálisokat a frakcióelnökségből, most viszont, amikor az országos elnökségben számít a munkájukra, ugyanezt nem reagálja le a média.

Széttartó elnökség

Vona hozzászólásában arra a vádra is reagált, hogy elvenné a tagság döntéshez való jogát. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, a tagság elsőként akkor fejezheti akaratát, amikor a Kongresszus elnököt választ. Hozzátette, ezt a nagy felelősséggel járó pozíciót az elkövetkezendő, sorsdöntő két évben akkor tudja vállalni, ha biztos lehet benne, hogy a mellette dolgozók „ugyanarra húzzák a szekeret”, mint ő. Egy széttartó vezetőséggel, bizalmi válsággal nem lehet működtetni egy elnökséget, pláne nem sikerre vinni egy választási küzdelmet. Az elmúlt két nap jól megmutatta, ez mostanra egy széttartó elnökséggé vált –vonta le a tanulságot Vona.

Rosszul esne, de elfogadná

Vona Gábor hozzátette, akkor tudja vállalni az új, néppárti stratégiát, amelynek sikerében bízik, ha bizalmi légkör veszi körül. Ha ezt váltást a párt nem tudja megemészteni, elnökként ezt is tudomásul fogja venni. Mint kifejti, „akkor levonom a konzekvenciát. Rosszul fog esni, megalázva érzem majd magam. 10 év alatt a vezetésemmel lett a Jobbik egy nulla százalékos pártból a legerősebb ellenzéki erő, a Fidesz kihívója. Nehéz lesz elfogadni, hogy épp a célegyenesben parancsol hátrébb egy felsőbb akarat. De mégis elfogadom majd. Sem a sajtóhoz nem szaladok, sem elégedetlenkedni nem kezdek. Nem fogok kapaszkodni az elnöki székbe. Teszem a dolgomat, csak már nem a Jobbik elnökeként.

Jó szimattal vezette a közösséget

Vona Gábor a bejegyzésben hangsúlyozza, nem a döntéseket általában lassan hozza, de azokon már nem változtat, sem szelíd, sem erős nyomásnak nem enged. Hozzáteszi, „biztos vagyok benne, hogy az a helyes út, amelyet képviselek. Ha ezért az útért vállalnom kell belső konfliktusokat, konfrontációt, támadásokat, akkor vállalom. Azt hiszem, eddig jó szimattal vezettem ezt a közösséget.

Ez nem Vona pàrt!! Ez a Jobbik!!

Vona Gábor posztjának hozzászólásaiból kitűnik, a kommentelők egy része szükségesnek látja az egységes, új szemléletű vezetést egy sikeres 2018-as választási szerepléshez. Többen is arra bíztatják Vona Gábort, hogy folytassa az általa elkezdett változásokat, ugyanakkor az elégedetlenkedőknek és a távozó alelnököknek felróják, hogy szembemennek a Jobbik érdekeivel. Egy hozzászóló szerint a 2010-es választási eredményeket nem lehet meghaladni, mert több választó már nem fog „radikalizálódni”. Ezért olyan párt képét kell nekik mutatni, amely bárki számára elfogadható, vagyis mentes a balhétól, képes alternatívát mutatni.

A hozzászólók másik része szerint ugyanakkor Vona Gábor hátba szúrta azokat, akik korábban a párt építésében segítették. Az egyik kommentelő Novák Előd helyében alapítana egy új ellenzéki pártot, és nem tartana a „szalonpolitikájúvá avanzsálódott Jobbikkal akinek a szavazó tábora idővel vad hajtás lett vagy radikális akiktől jobb megszabadulni.”

A cukiságkampány után bukják az elszámoltatást is?

Az egyik, a párt számára talán legfontosabb kérdést az egyik kommentelő fogalmazta meg, miszerint a párt radikalizmusa a néppártosodás után is fennmarad -e abban az értelemben, hogy elszámoltatják „az elmúlt 27 év tolvajbandáit, politikusbűnözőit” és megvédik a magyar embereket és az az országot bármi áron. Ez a karakteres ígéret rendre megjelenik a Jobbik kommunikációjában, ugyanakkor a kommentek alapján úgy tűnik, ezt is veszélyeztetve érzik a cukiságkampány után a Jobbik szavazói.

Forrás: facebook.com/PestiSrácok.huFotó: 24.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.