
Szeretne Ön az ötmilliós tőkéjére bő tizenhárommilliós kamatot? Bizonyára, de valószínűleg nem úgy, ahogy a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás megoldóembere, akiről az összes hazai, illetve nemzetközi jogi fórum megállapította már, hogy nem jár neki a nyomravezetői díj. Szebenyi Istvánnak egy bedőlt vállalkozásból maradt fenn ötmillió forintos tartozása, amiről ő tárgyalt volna a bankjával, de az már eladta a restanciát egy követeléskezelőnek. Utóbbi nyolc éve semmilyen formában nem kereste az adóst, a napokban azonban felgyorsultak az események, miután egy tatabányai bírósági végrehajtó felszólította Szebenyit csaknem tizenkilencmillió forint azonnali megfizetésére, miközben munkabérét letiltatta, hétvégi telkére pedig még az értesítés előtt (!) végrehajtási jogot jegyzett be. A történet megmutatja a követeléskezelők és a végrehajtók közötti összefonódásokat, és azt is, hogy miképp igyekeznek behajtani embereken a profi uzsorásokat is megszégyenítő összegeket.
Tizenkilencmillió forintot meghaladó összeget hajtana be egy bírósági végrehajtó Szebenyi Istvánon, azon az amatőr hadtörténészen, aki tizenöt éve fémkeresőzés közben megtalálta azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek alapján a hatóságok megtalálták a 2002 májusában elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás valódi tetteseit. Szebenyi esetének sajátossága, hogy nem tagadja: volt egy ötmilliós tartozása az Erste Bank felé, amelynek a megfizetése ügyében fel is kereste a pénzintézetet, ahonnan azzal küldték el, hogy tartozást már eladták a VIN-FAKTOR Zrt. nevű követeléskezelőnek. A cég nem kereste az adóst, aki tartozásának ügyéről legutóbb 2013-ban kapott hivatalos értesítést, holott mindig bejelentett lakhelye, illetve munkahelye volt, így amennyiben fel akarták volna vele venni a kapcsolatot, azt nehézség nélkül megtehették volna. A végrehajtó által kiküldött, a portálunk birtokában lévő értesítés adatai szerint a követelés ötmillió forintos tőkerészéhez csaknem tizenhárommilliós kamat gyűlt össze, és amíg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart alig több mint hatvanhatezer forint költségátalány illeti meg, Vasi Gizella Szilvia végrehajtói irodája magával már nem volt ilyen fukar: jutaléka kilencszázharmincötezer forint fölött jár jelenleg.
A tatabányai végrehajtó nem adott lehetőséget Szebenyi Istvánnak arra, hogy áttekintse a helyzetét; mint az értesítésben írta, az adósnak haladéktalanul teljesítenie kell a befizetést, mert különben a restancia napról napra emelkedik. A megkeresésben egy betű sem szól a részletekről, illetve arról, hogy az adós – a törvény adta lehetőségével élve – végrehajtási kifogással élhet. Azt jelenleg még nem tudni, hogy ha a banknak, a követeléskezelőnek, illetve a végrehajtónak nyolc évig nem volt sürgős a tartozás rendezése, akkor most mi gyorsíthatta fel ennyire a folyamatot. A végrehajtó a megkeresésével szinte egy időben lehívta Szebenyi folyószámlájáról szinte az összes pénzt, munkabérének egy részét letiltatta, sőt, még a levelének megküldése előtt végrehajtási jogot jegyzett be az adós hétvégi telkére. A történtek pikantériájához tartozik, hogy Szebenyi István adóssága ugyan 2009 óta fennáll, a bank mégsem jelezte ezt a rossz adósokat nyilvántartó, úgynevezett KHR-, leánykori nevén BAR-listán, azaz bármikor felvehetett volna akár nagyobb összegű hitelt is. Megjegyzendő, hogy a rossz adósok a listán történő (nem) szerepeltetése nem az érintett bank jó- vagy rosszindulatán múlik, hanem törvény által a pénzintézetek számára előírt kötelesség. Szebenyi István Facebook-bejegyzésében így ért történetéről:
Lesújt a törvény szigora! Gondolkoztam hogy feltegyem e ezt a posztot, végül úgy döntöttem azért teszem fel, mert aki bajba kerül általában szégyenkezik, lehajtja a fejét, és tűr. Én úgy gondoltam nem állok be ebbe a sorba. A történet igen régi, 2009-ig nyúlik vissza. 2006-ban találtam meg a móri mészárlás bizonyítékait, aminek eredményeként elfogták az igazi elkövetőket. Az ügyben kitűzött nyomravezetői díjáért 15 évig pereskedtem, de a hazai jogalkotás nem adott nekem igazat. Elengedtem… 2009-ben bedőlt az akkori vállalkozásom, és nem tudtam fizetni a hiteleimet. Ennek következtében elárverezték a szárligeti házunkat. Újra kellett kezdeni nulláról, elengedtem… Persze az ingatlant “elmutyizták” az akkor kb 15-20 milliót érő házat 5 millióért adták el! Ebből annyi költség keletkezett, hogy a banknak nem jutott semmi… érdekes…. Tehát a hitelem fennmaradt. 2013-ban kaptam egy levelet, amelyben közölték hogy egy VIN Faktor nevű cég végrehajtást kezdeményezett ellenem, mert a bank neki adta el az akkor 5 millió forint követelést. Ekkor írtam az Erste Banknak, hogy próbáljunk valahogy megállapodni, gyakoroljanak egy kis méltányosságot. De közölték, a követelést már eladták. 2013 után ebben az ügyben aztán nem történt semmi többé. Egészen a múlt hét szerdáig, amikor küldött a végrehajtó egy hivatalos levelet, hogy végrehajtást kezdeményez ellenem, a követelés 18 964 238 Ft erejéig (megjegyzem ezen a héten már 19 millió felett járunk). Felhívtam az ügyvédemet, egyeztettem vele. Azt mondta megkeresi a VIN Faktort, kikéri az összes dokumentumot, és elindítja a végrehajtás felfüggesztését. De mielőtt bármit is tudott volna tenni, a végrehajtó másnap már letiltást kezdeményezett a munkáltatómnál. Pénteken pedig levont a magán bankszámlámról 319 800 Ft-ot, és mindössze 68 000 Ft-ot hagyott rajta! Mint később kiderült, már egy héttel korábban hogy a hivatalos levelet megküldte volna, végrehajtási jogot jegyeztetett be a hétvégi telkemre. Szóval ő nem mérlegelt semmit. Az hogy elképzelhető hogy egy réges-régen elévült ügyben jár el, az nem annyira érdekli. Mindössze 3 nap leforgása alatt “felnégyelt, feldarabolt, lefoglalt, kifoglalt, letiltott, korlátozott, inkasszált”! Ami felettébb érdekes, hogy amíg telt-múlt az idő 2009 óta, folyamatosan volt állandó bejelentett lakcímem, és munkahelyem. 2013 óta az utolsó hozzám eljutott levél óta egyszer nem keresett meg senki. Történetesen ő sem. Nem tiltott, nem írt levelet, nem jelezte a munkáltatóim felé sem soha. Szóval nem értem mi volt a sokéves késlekedés oka, és mi változott meg most, amikor gyakorlatilag 3 nap alatt ellehetetlenített! Hiszen pontosan tudja, hogy ahhoz hogy ügyvédet tudjak fogadni, illetéket tudjak fizetni egy bírósági eljárásban, ahhoz pénz kell! Ha elviszi a számlámról, gyakorlatilag lehetetlenné teszi hogy jogi segítséget kaphassak az ügyben. Lehet hogy erre ment ki a játék? Vagy csupán annyi a lényeg, hogy a bírósági végrehajtó kiszolgálja a “finánctőkét”? Mivel jelenleg egyetlen rendelkezésre álló dokumentum sincs a kezünkben, így az ügyvédem várja hogy a faktor cég megküldje azokat a dokumentumokat, amire alapítja azt a jogát, hogy beszedjen 19 000 000 Ft-ot, aminek csupán az általa kiszámított “kamata” meghaladja a 12 000 000 Ft-ot! Érdekes ez a matek, ezt Borsodban uzsorának hívják, és az elkövetőket azonnal elviszi a TEK! Én azt tanultam, hogy a bajbajutottnak segíteni kell! Ez a rendszer pedig azt üzeni, hogy a bajbajutottat még bele kell döngölni a földbe! Nehogy már talpra álljon!
Trükköznek az idővel a követeléskezelők
És igen, képbe jön még a jó öreg elévülés, amelyet a magyarországi jogszabályok a fentihez hasonló esetekben öt esztendőben maximalizálnak, azaz az öt évet meghaladó tartozások többségénél nincs már alapja a követelésnek. Kivétel ez alól az, ha az ügyben időközben volt intézkedés. Több forrásból származó információink szerint ezt a végrehajtók, követeléskezelők úgy szokták áthidalni, hogy arra hivatkoznak, volt az ügymenetben intézkedés, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy aktát átvittek az egyik szobából a másikba. Iparági forrásaink szerint a követeléskezelők tudatosan „altatják” hosszú évekig a megvásárolt adósságok ügyeit, ugyanis így tudnak később elképesztő, a profi uzsorásokat is megszégyenítő kamatokat generálni. Ezek a cégek egymás között is adják/veszik az adósságokat, ami gyakran követhetetlenné teszi azok útjait. A követeléskezelők figyelik az adósokat, így ha például valaki vásárol egy értékesebb ingatlant, vagy nagyobb összegben értéktárgyat, akkor azonnal „lecsapnak”, mert követeléseik legalább egy részét így már biztosan behajthatják. Jó szolgálatunkra vannak ebben a végrehajtók, akik az adósok béreinek, folyószámláinak letiltásával hozzák reménytelen helyzetbe a bajbajutottakat – ha nincs miből ügyvédet fogadni, nem lesz per sem az ilyen ügyekből. Szebenyi István a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta: szerencsére volt már ügyvédje, aki megkereste az említett követeléskezelőt, hogy szolgáltassa ki a tartozás részleteit. Az ügyvéd végrehajtási kifogást is benyújtott, amiben a bíróság dönt majd. Szebenyi kiemelte, hogy amíg a végrehajtó ultimátumszerűen „haladéktalan” fizetésre szólította fel őt, addig az ügyben majdan eljáró bíróságnak, végrehajtónak a törvény garantálta határidők állnak rendelkezésre a válaszok megadásához.
A megoldóember
Szebenyi István amatőr hadtörténészként fémkeresővel járta a Tatabánya környéki erdőt 2006 végén, így talált rá azokra az elásott csomagokra, amelyekről egyértelmű volt számára, hogy azok nem világháborús leletek. A csomagokban különféle ruhák, parókák, fegyveralkatrészek voltak, ezért felfedezéséről értesítette a rendőrséget. A hatósági szemle később még több elásott eszközt tárt fel. Ezek között volt egy átalakított pisztoly, amelyről hamarosan kiderült, hogy azt használták a móri bankfiókban, és azzal öltek meg Veszprémben egy nyugdíjakat kézbesítő postást is. A rendőrség 2007 elején tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a móri vérengzés és a kézbesítőket ért sorozatos támadások ügye összefügg. Amikor ezek az új információk elkezdték uralni a hazai híreket, jelentkezett a rendőrségen egy védett tanú, aki emlékezett arra a férfira, akit egyszer elfuvarozott Szebenyi felfedezése helyszínének közelébe, a telefonja híváslistájában pedig még megvolt az utas hívószáma. A szám még használatban volt, így a nyomozók azt visszafejtve jutottak el a móri mészárlás valódi elkövetőihez, Nagy Lászlóhoz és társához, Weiszdorn Róberthez. A tetteseknek nem volt priusza, nem szerepeltek a bűnügyi adatbázisokban, így nagy az esélye annak, hogy Szebenyi István felfedezése nélkül soha nem azonosították volna őket. A hatóságok addigra már amúgy is megnyugodtak, mert a kétséges bizonyítékok ellenére addigra sikerült tényleges életfogytiglanra ítélni az ügyben amúgy semmilyen módon nem érintett Kaiser Edét, és elmarasztalták vélt társát, Hajdú Lászlót is. Kaiser ellen elítélése mellett az egyik legnyomósabb érv volt bűntársa, Kiglics Attila vallomása volt, amelyről kiderült, hogy valótlanságokon alapult, nem mellékesen vakvágányra vitte a nyomozást is. A Kiglicsnek kifizetett huszonötmillió forintos nyomravezetői díj kifizetését a hatóságok azóta is helyénvalónak tartják, Szebenyi szerepét azonban minden eszközzel igyekeztek elbagatellizálni még úgy is, hogy az említett védett tanú egyértelműen azt nyilatkozta: csak Szebenyi felfedezésének hírére kezdett el emlékezni egykori titokzatos utasára. Nagy László elfogása után nem sokkal öngyilkos lett a zárkájában, Weiszdorn Róbert pedig egyértelművé tette, hogy ők ketten jártak a móri bankfiókban 2002. május 9-én, másoknak nem volt közük a történtekhez. Érdekesség, hogy Szebenyi korábbi pereiben a védett tanú vallomása – természetesen a személyiségi jogainak és védettségének tiszteletben tartásával – perdöntő lehetett volna, azonban az erről szóló számos indítvány ellenére egyik eljáró bíróság sem volt kíváncsi a tanú beszámolójára.
Fotó: Facebook
Etel
2021-10-17 at 14:54
Az a baj, hogy nem az volt az eredeti koncepció, hogy majd jön a Szebenyi, pláne nem femkeresesovel, és megoldja.
A eredeti elképzelés szerint nem jött a Szebenyi, és ezek szerint osztották a szerepeket, játszottak el és fizettek a gázsit.
Mikor mégis jött és erőszakosan ragazkodott a lelet vizsgálatához, kénytelenek voltak beindítani a jogállamot, demonstrálva, hogy így jár, aki erőszakosan kényszeríti munkára a hatóságokat.
Királytigris
2021-10-15 at 10:11
kektarnics!
A meggyőződésed téves. Semmiféle elszámoltatás itt nem lesz!
hozzaszolo
2021-10-15 at 09:12
Cifrának kinéző ügy. De itt volt adósság, bank, kölcsön.
Ezen ögyek fölött van még följebb. Mi van akkor, ha nem volt kapcsolatom bankkal, nem vettem föl kölcsönt, és a házam mégis fent van a csaladihazak.hu-n. És az ingatlanomat hirdető azt mondja, hogy neki egy követeléskezelő adta a címsort, mely ingatlanok vannak nála nyilvántartva, megvásárolt követelésként. És közben persze abban lakom, és semmilyen kölcsönt nem vettem fel, sem a lakásvásárláskor, sem árukölcsönt, semmilyen banki kölcsönt. Nincs is bankszámlám. És az ingatlannyilvántartósban nincs semmi széljegy, 50-50%-ban a tulajdonunk.
Na?
A rendőrség meg a feljelentésre 3 hónapja hallgat, nyilván, mert benne van az is. Aztán majd fél év múlva, egy év múlva megkapjuk, hogy az ügyet lezárták, megoldani nem sikerült. Hogy ki volt a bank, milyen bírósági határozat, milyen követeléskezelő, azt meg mi nem tudjuk. Pedig az érdekelne, nem azt kérném, hogy vegye le a rendőrség a hirdetést, az virtuális, mindenki azt tesz fel amit akar. Én is eladhatom a Teve utcai ingatlant a fejük fölül, hirdetésben.
doktorkotász
2021-10-14 at 21:26
Nemúgy,a két roma,akitől-éseznemvicc-hogy visszakövetelik tőlük a 45mó.-ós kártérítést!
detényleg,miisfolyik,ill.folyhat ittenkérem?…
kektarnics
2021-10-14 at 19:38
Szerintem, ennek a mori gyilkossagnak az igazi hatteret senki nem ismeri. Eliteltek ket embert, akiknek szamlajan amugy is volt buncselekmeny, es az ugyet lezartak. Szebenyi Istvan targyi bizonyitekaival, elokerultek a tettesek(egyikuk ongyilkos lett), es az elozoen elitelteket, felmentettek a mori gyilkossag elkovetesenek buntette miatt. Miert lett ongyilkos az egyik elkoveto?
Szebenyi Istvannak nem fizettek ki a nyomravezeto osszeget, ami jozan paraszti esszel atgondolva, jart volna neki. Furcsa, de mintha ot buntetnek, hogy megtalalta a gyilkossag targyi bizonitekait, talan nem kellett volna?
Ez a jelenlegei vegrehajtasi eljaras is, inkabb megfelemlitesnek tunik, hogy hallgasson mar, es ne tartsa eletben ezt az egesz ugyet az emberek emlekezeteben.
A minap olvastam, hogy Pinter miniszter ur, azt nyilatkozta,a bunuldozest tartja a legfontosabb szolgalati kotelessegenek. Rajta! Ki kell deriteni a gyilkossag politikai szalait, mert epp valasztasok elott tortent az esemeny, de miert epp egy bankban? Talan nagy osszegu penz erkezhetett oda? Nem tudom, de a fantaziam ezt dobta ki.
Mostanaban egy autobaleset kapcsan kerult elo 18 millio forint, valasztasi adatbazis gyujtese kapcsan.
Minden esetre, az oreg komcsik ertenek a lopashoz, csalashoz, emberek megfelemlitesehez.
Szebenyi Istvan esete azt vetiti elo, hogyan fogjak megfelemliteni, foldonfutova tenni emberek tomegeit,koholt vadakkal, ha ok nyerik meg a valasztast.
A vezeruk erzi a safrany illatat,mert hegyekben all a saruk, de nem lehetett hozzajuk nyulni, olyan nemzetkozi kapcsolatokkal rendelkeznek, meg a kadari idokbol, ami a modszervaltas utan kicsit megtort, de leraztak magukrol, mint kutya a vizet.
Azert trukkoznek, lefizetik a szavazoikat, es minden ocsmanysagot elkovetnek, hogy megkaparinthassak a hatalmat.
Meggyozodesem, hogy fidesz gyozelem eseten bekovetkezik az elszamoltatas, mert most jott el az ideje!!!
halacska
2021-10-14 at 12:37
Milyen mellényúlásokat fedezhetett az elhallgatás?
Mire költötték a félretett 5MFt-t?
Miért ilyen méltánytalan egy rendszer? Vajon eseti, vagy gyakori a fenti eljárás?
Ha eseti, akkor volt rendőri kapcsolati háló játszott-e szerepet a dolgok elfajulásában?
Vajon méltánytalanság, vagy eltántorításról (konok igazságkeresés folyományainak ellehetetlenéséről) van szó?
Schenkhyalfonz
2021-10-14 at 12:24
Szükség van a Vht. módosítására néhány apró és a valóságnak ellentmondó esetben legalább, továbbá el kellene gondolkodni az állami feladatok visszaszervezésén a közigazgatás (pl. a NAV keretei között???) és/vagy a bírósági igazgatás berkeibe. De az ellenlobbi miatt még a röhejes 28.500,- Ft összegű végrehajtás alól mentes tételt sem emelik fel.
Schenkhyalfonz
2021-10-14 at 12:18
Kedves gyozo2018!
Meglepve nem vagyok az eseten, ilyenkor célszerű egy végrehajtási kifogást meglépni, bár a joggyakorlat (és a végrehajtási jog némileges) ismeretében hosszú cirkuszra lehet számítani kevés eredménnyel, ugyanakkor a végrehajtónak lehet vele kellemetlenséget okozni, ami alkalmasint nem rossz végkifejlet.
Vladtepesch
2021-10-14 at 12:14
Ha Magyarországon lett volna halálbüntetés, akkor Kaiser Edét és társát simán kivégezték volna – olyan bűncselekményért, amit nem ők követtek el.
Mindenesetre szerencsére ez az ember megtalálta a bizonyítékokat.
Cserébe most megkapja “méltó” büntetését.
Ez az ügy az elképzelhető leggyalázatosabb ügy, amit a magyar igazságszolgáltatás valaha is produkálni tudott.
Az egész magyar igazságszolgáltatás velejéig rothadt!!!!!!
Etel
2021-10-14 at 09:57
TalEle: Szebenyi nélkül még most is sötétben tapogatózna a rendőrség.
Sötétben lenne, de nem tapogatozna, elvégre azért zárta le az ügyet a hamis vallomás sürgős elfogadásával.
Ha valaki megfejti, hogy miért történt ez így a hazai és európai szinteken is, az mindent megfejt, talán azt is, hogy kinek az érdeke volt a látszólag értelmetlen többi gyilkosságsorozat.
Bubu
2021-10-14 at 09:57
Ez lenne a magyar bíróság?
És Sanyi´bá csapata? Ennyi hozzán nem értést csak szándékosságal lehet elkövetni.
Zita
2021-10-14 at 09:34
Tóth Ottó: a cégháló egyik tulaja: https://cskk.hu/index.php/szeretheto-csapatnak-maradni/
Rémusz
2021-10-14 at 09:32
Ha hiteled van, gyorsan menny el politikusnak.
Azoknak mindent is szabad, lásd, ceglédi!!
Az elévülés, csak a libernyákoknak jár.
A 2006-os felháborító eseményeknek van e felelőse??!!
Ugye, hogy nincs. Sőt, még most is megkeseríti az életünket, miközben a kígyók csak kígyóznak!
A szarházi meg, hugyos nadrágban grasszál.
Ez a mai valóság!
Tóth Ottó
2021-10-14 at 08:45
Ha elkezdjük boncolgatni a Vin Faktort a tulajdonosi illetve igazgatótanácsi…háttér egy kusza szövevényes cégháló kibontakozását sejteti…csak nem mossuk amit nem szabad? 🙂
Klutsik György
2021-10-14 at 08:16
Abban sem hiszek, hogy tudjuk az igazságot a móri mészárlásról, a politikai és “igazságszolgáltatási” maffia kivághatatlan malignus rákként szövi át Magyarország egész közéletét.
angelblind652
2021-10-14 at 07:57
Ha eltelt ÖT (5) év, semmilyen követelést nem hajthatnak be rajta. Magyar törvény!!!
Lentem
2021-10-14 at 07:47
Érdekes ez a FIN FACTOR köveletéskezelő cég…
Jegyzett tőke: 950 000 000 HUF
Nettó árbevétel : 6 335 000 HUF
A céginfo szerint…
Krisz
2021-10-14 at 07:00
Itt valszeg az akkori rendőrség is nyakig benne lehetett ebben a móri ügyben.
De ideje lenne már ezt a régi kommunista csürhe uzsorás behajtókat elküldeni!!
Nem értem hogy 10 év alatt mire vár még ezzel a fidesz???
A posta kommunista ideológiáját is már valaki elküldhetné jó messzire. Mert röhejek az árak…A csomagok után meg sokszor kutatni kell hogy hol is vannak…
Nagyon nagy rendet kellene már tenni a bankok, végrehajtók, és alkalmazottak és összejátszások területén. Mert minden jött banki alkalmazott beletúrkálhat már az ember személyes anyagaiba….Ez így nem jó. Olyan törvényt alkottak a még bent maradt kommunista elvtársak amik nekik nagyon jó, az egyszerű embert pedig lehúzzák.
Hol van a fidelitas? Alszanak? Vannak még egyáltalán?
Letti
2021-10-14 at 06:46
NAGYOBB NYILVÁNOSSÁGOT,TV !!!!!!RÁDIÓ TÖBBSZÖR, HOGY ÉREZZÉK A NYOMÁST.
A NYILVÁNOSSÁG EREJE KELL MIND A BANK MIND A VÉGREHAJTÓ NEVÉNEK ISMÉTLÉSÉVEL, KIEMELÉSÉVEL !!!!!!!!!!!!!!!! KÖSZÖNET a cikkért
Zoltai Guszti
2021-10-14 at 01:47
Hát nem egyszerű bankszámla nélkül de nem is lehetetlen.
Theo
2021-10-14 at 00:17
“Politikai koszfeszek”
Igen ez igy van.
Tobbszor elofordul, hogy a postas nem dobja be az ajanlott levelrol szolo ertesitest, raadasul olyankor, amikor siman at is adhatta volna. A panaszra letagadnak mindent es nekunk nincs tovabb hova menni. Nem jo ez igy.
Theo
2021-10-14 at 00:11
Az egesz kozvelemeny Istvan mellett all. Es most meg ez az ugy is az undormany vegrehajtokkal!
Erezni kene a politikai vezetesnek, hogy itt most mar be kene avatkozni, valaki szoljon nekik….
Politikai koszfészek
2021-10-14 at 00:11
Volt nekünk egy Trócsányi nevezetű “szuperman” igazságügyi miniszterünk, akinek az orra előtt szignálták ki a börtönbizniszes maffiák által kipumpált milliárdokat. Ha arra nem figyeltek (nem figyeltek? – valaki csak aláírta a kiutalásokat!), akkor nem csoda, hogy a végrehajtói maffia szabadon garázdálkodhat (Csak 1 példa: egy parkolási pótdíjból secc-perc alatt 96000,- Ft-os követelést varázsoltak pár éve). Sajnos az ő malmukra hajtja a vizet, hogy az ajánlott leveleket kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett nem vaszi át a megadott határidőben. Ehhez elég csak a postást megkörnyékezni, hogy az értesítést ne dobja be a ládába, és ezt senki nem ellenőrzi.
MÁS: Ha valaki tartozik egy banknak és a tartozás fedezete pl. egy ingatlan, akkor az ingatlanon felül TILOS KELLENE LEGYEN további követelést támasztani, de ez nem így van.
TEHÁT hajrá Varga Judit, van teendő bőven!
gyozo2018
2021-10-13 at 22:00
Schenkhyalfonz2021-10-13 at 20:39
2009-ben 2.-Ft, azaz: kettő forint mínuszt mutatott ki a villanyszámlám.
A köteles gyakorlat az volt, hogy az ilyen összegeket a követkető
havihoz voltak kötelesek csapni.
Igen ám, de minden minuszos számlát csomagban küldték a végrehajtónak, aki kiszámlázott nekem vagy 8.000.-Ft-ot cakk-pakk. Személyesen protestáltam,
tárgyaltam, hogy ez abszurd és törvénytelen, azt mondta, hogy egyezzünk ki
800.-Ft-ban, mert ha nem fizetem ki, tovább pörög, míg a világ, és rá terhelik első körben a nyugdíjamra, aztán az ingatlanomra.
sorry
2021-10-13 at 20:59
A kezdetek óta figyelemmel kísérem Szebenyi István történetét. Szörnyen igazságtalannak érzem az esetet, de mindig bíztam abban, jóra fog fordulni a sorsa. Mindennek a teteje ez az utolsó, 19 milliós mozzanat.
Pár éve nagy port vert fel a végrehajtók garázdálkodása, rablása, az adósokhoz szexuális szolgáltatásokért jelentkező undok ocsmány vérszívó kullancs végrehajtó esete. (Az a tróger maffiózó kapott-e valami feddést a tettéért?) Akkor az volt az érzésem, rendet tettek közöttük, csak diplomások lehetnek végrehajtók. Ahogy elnézem nem sok minden változott. Diplomával még trógerebbek tudnak lenni.
Ezt az ügyletet igazán át kell szálazni és rendbe kell tenni úgy, hogy mindenki elégedett legyen az eredménnyel. Kapnak 3 nap haladékot rá.
Schenkhyalfonz
2021-10-13 at 20:39
Csak érdemi végrehajtási cselekmény hosszabbítja meg az elévülést, ha tényleg(!) nem tettek semmit 8 évig, akkor a követelés elévült, de ezt végrehajtási kifogásban nehéz lesz érvényesíteni, ha a végrehajtást kérő nem ismeri el. Végrehajtás megszüntetési pert kell ez esetben kezdeményezni. Amúgy a formáljogi gondolkodás és joggyakorlat áthatja jogrendünket, sajnálatosan. Amennyiben jogalap nélkül (pl. elévülés okán) “zaklatnak” valakit követeléskezelők és más hasonló entitások, akkor meg lehet próbálkozni akár egy kártérítési keresettel is próbaperként, de leginkább olyannak, akinek nincs a nevén semmi.
A legröhejesebb a végrehajtás alól mentes 28.500,- Ft összeg, érthetetlen (talán a végrehajtói lobbi miatt???), miért nem emelik meg egy félmondatos Vht.módosítással legalább a duplájára vagy még inkább a mindenkori minimálbér felére. Jövőre választás, sok családon ez segítene.
pm
2021-10-13 at 20:26
Ez mindkét részről sántít..
Nahát
2021-10-13 at 20:21
Kérem a PS-t, adjon meg egy számlaszámot, ahová a jóérzésű emberek Szebenyi István számára adakozhatnak!
Nahát
2021-10-13 at 20:18
Azt hiszem, hogy itt már dr. Varga Juditnak lenne dolga. Ez az egész történet annyira égbekiáltó, hogy nem lehet, hogy ezt engedjék!
Szebenyi István
2021-10-13 at 20:18
2006-ban két kicsi gyerekkel laktunk egy 1 szobás lakásban. Esélyünk sem lett volna sajnos hitel nélkül továbblépni. Aztán amikor jött a válság, vitte a végrehajtó a házat, és fennmaradt a tartozás is. Egy Ft nem térült a hitelből a jutalékok, és uzsorák miatt! Így állt elő a jelen helyzet, azaz még ez sem volt nekik elég! Csak hogy értse az okokat, hogy mi vezetett idáig?!
Királytigris
2021-10-13 at 19:46
1. Soha ne vegyél fel kölcsönt, mert az uzsorások áldozatává válsz!
2. Ingó vagy ingatlan vagyonodra soha ne jegyezz be jelzálogkölcsönt!
3. Ha tartozásod van, akkor ne tartsd bankban a pénzed, mert zárolják!
4. Ha pedig nem tudod a tartozásod visszafizetni lépj olajra! Olyan országba menj, aminek nincs kiadatási szerződése Magyarországgal!
PG
2021-10-13 at 19:42
Hát a móri ügy nem tartozik a rendőrség dicsőség sorozatába. Sokáig nyomozgattak vakon. De amikor kiderült az igazság, akkor legalább gyorsan helyre kellett volna tenni a dolgokat, nem pedig sumákolni a nyomravezetői díjjal.
Ami a végrehajtót illeti, igaza van és jól teszi, ha akár a Pesti TV által vagy más fórumokon keresztül, de ne hagyja magát. Sajnos nagyon pofátlanok a “végrehajtók” és gyakran kilóg az intézkedéseik alól a korrupció. Én is hallottam több esetet, amikor akár összejátszva a banki alkalmazottakkal, jogtalanul megkopasztottak ügyfeleket minden vagyonuktól.
Terka
2021-10-13 at 19:32
Kölcsönt akkor vegyen fel az ember,ha a fedezett a fiókban van!
Akkor meg minek?
Gáspár Anette
2021-10-13 at 19:31
TalEle
2021-10-13 at 19:16
Azon valakik osztozhattak…
Abszurd és ordítóan aljas az egész történet.
gyozo2018
2021-10-13 at 19:30
Arról volt szó, hogy ezeket a haramiákat megszüntetik!
Jurka
2021-10-13 at 19:24
Durva,de én harcolnék.Már úgy is mind1,elásnám az összeset a telkemre.
TalEle
2021-10-13 at 19:16
Szebenyi nélkül még most is sötétben tapogatózna a rendőrség Mór ügyében…