Semmi látnivaló: partizándalok, O1G és k*rva anyád. Átlagos szólamok az oktatás minőségének javítása érdekében – ezúttal a Fidesz-székházba akarnak bemenni a “békés” tüntetők. A már jól ismert forgatókönyv szerint kezdődött el a lökdösődés, a rendőrök szidalmazása és az egyre intenzívebb kiáltozás. Néha a Himnusz éneklésével is megpróbálkoznak a tüntetők, majd a rendőrök szidalmazása és a kormányt mocskoló rigmusok között felhangzik, hogy “gyerekek vagyunk”! A kordonkormánybuktatásra elszánt résztvevők péntek esti programja nem tűnik túl sikeresnek, bár láthatóan azért néhányan tényleg nagy beleéléssel játsszák el a forradalmárt. Csak végre jó lenne megtudni, hogy pontosan mi is a baj a tanárok munkarendjét szabályozni hivatott törvény tervezetével. Merthogy látszólag annak bármiféle ismerete nélkül sikerült ismét utcára vonulniuk az elégedetlen diákoknak. Íme, néhány videó az irgum-burgum partyról, kiegészítve a rendőrség közleményével és a talált tárgyak osztályával, amit az oktatás javítása érdekében hajítottak a rendőrökre.
Bár hosszas okfejtésekbe merülhetnénk a tüntetés részleteit illetően, annak hátterét a PestiSrácok.hu többek között ITT és ITT is feldolgozta már.
Hasonlóképp a tüntetés lefolyásában sem sikerült megújulni: aki olvasta két héttel ezelőtti tudósításunkat, az események 90 százalékát ismeri. A megújulásra való képtelenséget tehát sikeresen elsajátította a feltörekvő ellenzéki generáció a balos pártoktól. Hacsak annyit nem sikerült újítani, hogy ezúttal nem a Karmelita melletti építkezést rohamozták meg, hanem a Fidesz székházát a Lendvay utcában. Vagyis próbálták megrohamozni.
Egyvalamiben azonban mégis sikerült szintet lépni, ez pedig a politikai pedofília. A tüntetők egy jelentős része ugyanis kiskorú, őket pedig jellemzően az első sorokban lehetett megtalálni– jellemzően addig, amíg a rendőrség el nem kezdte kiszorítani a demonstrálókat. Ekkor a Momentum és a kitörésnapi felfordulás során is erőszakoskodó “magyar antifa”, azaz Szikra Mozgalom aktivistái váltották a tinédzser lányokat az “élvonalban”. Eközben pedig a rendőröket dobozokkal és csavarokkal dobálták meg azok, akik “bátran” a hátsó sorokban maradtak.
A megmozdulás szellemi és lelki színvonalát egyébként jól tükrözi a
k*rva anyád,
k*rva gyenge,
Pintér Sándor, a k*rva anyád,
valamint a
konzultálni jöttünk
rigmusok váltakozása. Mit mondhatnánk, diverzifikálták a tüntetési portfóliót.
A demonstráció érdemi részének lezárása hasonlóképp szürreális módon történt: miután a rendőrség kiszorította a tüntetőket a Lendvay utcából, többen ruhadarabokat veszítettek el. Sapkák, cipők – és italos dobozok – hevertek ott, ahol korábban a sorfalat rohamozók tartózkodtak. A rendőröknek címzett
k*rva anyád
rigmus közepette váratlanul új szövegre váltott a tömeg:
Kérjük a cipőt!
Az említett rózsaszín tornacsuka hamarosan előkerült a rendőrök sorfala mögül, a frontvonalon álló szervek pedig visszaszolgáltatták azt jogos tulajdonosának, amit a tömeg tapssal jutalmazott.
NoÁr is előadta a felhevült gimnazistát
A nemzet karakterszínésze, Molnár Áron – akit nem szabad összekeverni a mozgalommal, ami NoÁr – valamit akart kollégánktól, Szalai Szilárdtól, de nem derült ki, hogy mit.
BRFK: erőszakkal próbálták áttörni péntek este a rendőrsorfalat Budapesten agresszív tüntetők
Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy „néhány száz főből álló agresszív tömeg” a pénteki esti diáktüntetés után, este 8 és 9 óra áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a Rippl-Rónai utcánál – mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője péntekről szombatra virradó éjjel Budapesten, rendkívüli sajtótájékoztatón.
Fülöp Gergely rendőr alezredes felidézte, hogy pénteken jogszerűen bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlést tartottak, amely a Kossuth téren kezdődött és az Oktogonon ért véget. A befejezett gyűlésből egy csoport megindult az Andrássy úton a Hősök tere irányába, a jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca magasságában megpróbáltak lekanyarodni a belső utcákba, ahol rendőrsorfal állta útjukat. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a tüntetők először csak verbálisan, majd tettleg is provokálták a rendőröket. Elkezdték őket dobálni, először papírrepülőkkel, végül “egyre komolyabb” tárgyakkal. Felsorolása szerint teli sörösdobozt, fémtermoszt, vascsavart is dobtak a rendőrök felé, továbbá horgászbotot, összetört zászlórudat vágtak be és szúrtak be a rendőrök közé, valamint egy füstgyertyát is bedobtak a sorfal mögé.
Az alezredes közölte: a rendőrök folyamatosan felszólították az agresszív tömeget a jogellenes cselekmény abbahagyására.
Úgy fogalmazott, hogy “ez az egyre agresszívabb támadás, ami közvetlenül veszélyeztette volna a rendőrök testi épségét, megalapozhatta, megalapozta volna a rendőrségi törvény által szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását”, azonban a rendőrök “óriási türelmet” tanúsítva testi erővel tartották vissza “ezt a néhány száz feldühödött, megvadult embert”.

Ezeket a tárgyakat hajították a rendőrökre, hogy szabad és minőségi legyen az oktatás
Fülöp Gergely elmondta: némely portálon álhírek kezdtek el terjedni a rendőrségi intézkedéssel kapcsolatban, amivel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a rendőrök “a lehető leghumánusabb módon, jogszerűen, szakszerűen, törvényesen” jártak el az intézkedések során. Tájékoztatása szerint négy fiatalt biztonsági intézkedés keretében, a saját testi épségük védelmében emeltek ki, mivel az “erőszakos tömeg” hozzápréselte őket a rendőrsorfalnak.
Ez semmilyen további eljárást nem jelent részükre
– jelezte. Az alezredes közölte azt is, hogy két embert a helyszínen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt elfogtak és a rendőrség további feljelentéseket tesz csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen, egy emberrel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek szabálysértési feljelentést. A rendőrség elemezni fogja valamennyi felvételt és “könnyen lehet”, hogy további eljárásokat is indítanak – fűzte hozzá Fülöp Gergely, arra is kitérve, hogy az összes intézkedés számáról várhatóan szombaton tudnak tájékoztatást adni.
lesi
2023-05-22 at 18:48
én már elkalapáltam volna őket gimibottal az szent
Szőke ciklon
2023-05-22 at 10:58
Sokuknak komoly gondot okoz, amikor a riporter visszakérdez.
Készüljenek fel, mert az érettségin is előfordul, hogy a vizsgáztató kérdez és választ vár. Ott már nem nyerő a lózungok hangoztatása, ott konkrét ismeretekre, tárgyi tudásra lesz szükség. Ja, és a TRÁGÁRSÁG, amit a közbeszédükben mára már szinte nélkülözhetetlennek tartanak, az inkább hátrányos lesz számukra.
lhotx
2023-05-21 at 17:01
Alinszki rohamosztagosok (deutsche-werwe) munkában.
Hátulról megkapod te azt az Európát, ne félj kispajtás; legkésőbb a sajátjaidtól.
oshon
2023-05-21 at 16:04
Lilikek es gerik … gyikvallu anyabszok , buzik … a szaromat sem engednem megenni – fuuujjjj a fold ala budos csuszomaszok !
Cseléd
2023-05-21 at 15:02
Lilikét akarják indítani Orbán ellen
Joris
2023-05-21 at 11:22
A Menyország mentális és morális alaptörvényét Jézus lefektette a Máté evangélium 5-7. fejezetéig a Hegyi beszédben ismertette velünk. Azt kellene követnünk…
Joris
2023-05-21 at 11:17
Igen, ez így vsa. Aki erőszakban bízik az “nem jó ember”; és nem szabad megsérteni bárki lelkiismereti szabadságát.
Az embereket valamennyire ismervén: utóbbihoz megjegyezném, hogy úgyis azt fogja majd mondani: bárcsak úton-útfélen hirdettétek volna nekem az Igét – hátha fogott volna rajtam.
Tisztelettel.
oshon
2023-05-21 at 09:46
t-etu , szopd le magad te budos magyargyulolo dogevo ! Fujj a budos fajtad hazajaba te befogadott verszivo – fuuujjj !
t
2023-05-21 at 09:01
Tisztelt Joris
Én csak arra szerettem volna rávilágítani hogy az erőszakban sem különböztethetünk meg jobb vagy baloldalt. Tehát ebben sem különböznek úgy mint sok másban sem.
Joris
2023-05-21 at 08:31
A tv-nél történtekről meg Toroczkai Lászlót és az a Jobbikosokat kellene megkérdezni.
Joris
2023-05-21 at 08:28
Jézus mondta, nem én:
“Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el Igéimet: az Ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.”
Tisztel t,
félreértett. Én szeretném a saját vesztükbe rohanókat is megóvni. Az Újszövetség egy SZIKLA. Aki rááll, az mindennél biztosabb alapot szerez magának. Aki emberben bízik, az csalódik.
””Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában, … Azt mondja az Úr: Átkozott, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul a szíve.”
oshon
2023-05-21 at 08:26
Le kell vadaszni ezeket egyenkent , ugy mint minap tettek az ukronacik deniszkirijevvel … oszt nygodtan es boldogon elhetunk MAGYARkent … fuuujjj a kurva budos fajtaja hzajaba minden budos magyargyulolo csuszomaszoval !
t
2023-05-21 at 08:24
Tisztelt Joris
Én a tv-nél történtekről beszélek.
Joris
2023-05-21 at 08:13
Tisztelt t,
Az egy békés tüntetés UTÁNI rendőrattak volt. Az egészben a legárulkodóbb volt az azonosító nélküli “rend”őrök indokolatlan brutalitása, lovasrohama, majd a tüntetők előállítása (!) volt.
t
2023-05-21 at 07:38
Joris
Ha időd engedi két ima között majd nézd már vissza a 2006-os tv székház ostrom felvételeket is. És akkor ítélkezz ha már az erőszakról beszélünk.
Joris
2023-05-21 at 07:21
Nézem a hírTv híradóját. Az az agresszív ágálás, amit a “tüntetők” bemutattak, egyre inkább az ateista-istentagadó csőcselék Sátánvezérelte jellemzőit mutatja. Mivel ez nem “pedagógus”-tüntetés ezért az a csaődület csak egy halom tapló, mocskosszájú (Lilike), faragatlan és tudatlan balhébohóc. Kár, hogy ezek járatják le a nemes hivatás oktondi, magukat oly nagyra tartó oktatóit-nevelőit.
“EZ NEM AZ A BÖLCSESSÉG, amely felülről jő, hanem FÖLDI, TESTI és ÖRDÖGI.”
(Jakab 3,15) Kár.
Sajnos egyre inkább igazat kell adnom Kálvin predestináció-tanának. Vannak eleve romlásra ítélt emberek, akik mereven elutasítanak, leköpnek minden segítséget nyújtó kezet, a maguk mind nagyobb romlására (ami a pokol). Könyörgöm, ne szédüljenek bele a szakadékba. Álljanak ki ebből a sorból, míg nem késő! Van más út…
Puncius Pinatus
2023-05-21 at 05:29
Kádár János elvtárs kijelentése az utolsó MSZMP kongresszuson.
“Aki a rendőrre kezet emel, annak el kell törni a kezeit!”
Igaza volt. Valahogy így kellene.
Baba Yaga
2023-05-21 at 00:37
NAGYON JÓ LENNE MÁR EGY BÉKEMENET! HAD LÁSSA EZ A PRIMITÍV CSŰRHE, HOGY HOL A HELYE. Nagyon veszélyes ez a Srgya Popovity(szerbül: Srđa Popovoć) féle “tan” vigyázni kell mert ez csak a kezdeti fázis! Eszkalálni fogják, állandósítani. Azért a “gyerekek mert a rendőröket akarják ezzel “puhítani” meg természetesen kell a külfölre irányuló komunikáció. Nagyon veszélyes irányba kezdték terelni a dolgokat!!! Észnél kell lenni!
opettaja
2023-05-20 at 22:52
Csupa nagyszerű, kiváló tanuló, a megszólaló diákokból világlik az értelem (vagy valami más); belőlük lesz majd sok mérnök, orvosprofesszor, történész ~ ámbár úgy vélem, inkább csak tört ész…
Szomorúbb, hogy egy pedagógus(?) azt mondta ma, hogy a rendőrök “véresre verték a tüntető diákokat”. És az ilyen nyílt színi hazudozó még taníthat! Mit tanulhatnak az ilyen embertől a diákjai?!
Szégyellje magát mindenki, aki kiskorú diákokat uszított, lökött neki a rendőrsorfalnak. És dicséret a rendőreinknek, akik jól látható azonosító számokkal nem bántották, nem “fújták” le, nem kardlapozták, vasalt csizmákkal nem rugdosták, nem gumibotozták az agresszív tüntetőket sem, nem viselkedtek úgy, mint Gyurcsány rendőrei(?) 2006-ban!
t
2023-05-20 at 21:48
Orientált
Már megint felriadtál vagy lejárt a cucc?
Nagyon együtt mozogtok roloval.
Első padsor
bozgorgyerek
2023-05-20 at 21:16
Mintha a diákok egyetlen gondja a tanárok fizetése lenne .
Miki
2023-05-20 at 20:14
Vegyenek példát a német rendőrségről,csírájában fosssá verték volna ezt a csürhét
Schenkhyalfonz
2023-05-20 at 20:12
Némelyik diák cseppet túlkorosnak tűnik …
Lukács György
2023-05-20 at 19:45
Majdan. De csak majdan, nem most.