Május elseje Kádár János ünnepe. 1957 május elsején négyszázezer ember gyűlt össze Budapesten (többségük kötelességből), hogy részt vegyen a Kádár-diktatúra nyitányán, a nagy hazugág-ceremónián. Kádár a zárt ajtók mögött ekkor már véres megtorlást, „körmenetben történő kivégzéseket” követelt, míg a világnak azt demonstrálták: itt minden rendben van. Május elseje előtte is a hazugság ünnepe volt, de ezután lett igazán azzá. Ma már a történelem szemétdombján lenne a helye, „olcsó sörbűzével, virsliszagával, a részeges MSZP-s kriptaszökevényekkel, a dülöngélő hordószónokokkal együtt. Mert hiába lehetünk büszkék azokra, akik a munkások jogaiért harcoltak, ezt az ünnepet végzetesen összekenték a fekáliájukkal a kommunisták. Őszintén: mi közünk nekünk május elsejéhez? Mit ünnepeljünk a munkásosztályon, ha e szlogen mögött emberek tízmillióit irtották ki? Miért is vegyünk részt a kommunisták kedvenc ünnepén?” Publicisztika.
Berkesi, az író
Kevesen tudják, hogy az ötvenhatos forradalom és szabadságharc eltiprása után, 1957 tavaszán a Katonapolitikai Osztály egykori tisztje, Berkesi András kiemelt feladatot kapott. Berkesi elvtárs ekkor már civil volt.
Amikor a Népszabadság abban az évben közölte a forradalmat lejárató egyik sorozatát (Az egyes számú őrhely), Berkesit, a szerzőt a Finommechanikai Gyár munkaügyi osztályának a vezetőjeként mutatták be. Oda ejtőernyőzték éppen. Másokkal együtt Berkesi is részt vett a május elsejei tömegdemonstráció megszervezésében. Ez volt a kádári diktatúra nagy belépője, a hatalmas hazugsága, amellyel megpróbálta eltakarni a vért, a sikolyokat, túltrombitálni, túlharsogni a döbbent némaságot, a hallgatást.
Berkesi lelkesen végezte a feladatát, erről szóló feljegyzéseire „írói” hagyatékában bukkantam rá. Kedvesek voltak a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ó, ennek az írónak még nem nagyon nézte senki a hagyatékát.
Ebből is kiderült, hogy Berkesi Andrást a többség ma is íróként ismeri.
Valójában közepesen tehetséges, de fantáziadús lektűrszerző volt, és persze vonalas propagandista. Képzeletét a negyvenes évek második felétől a különböző koncepciós ügyekben is felhasználta. Szélsőségesen kegyetlen, beteg lelkű ember volt, pár éve lepleztük le rémtetteit, miután a rendszerváltást követő huszonöt évben szinte senki sem foglalkozott ezzel. Vagyis ezzel sem. Szinte senki sem nézett be a szépen csillogó kövek alá, hogy mi van alattuk. Igaz, felület sem volt a publikáláshoz, ahol ez megjelenhetett volna.
Talán Berkesi is szívesen elfelejtette volna a múltját, hiszen ő volt az a velejéig romlott figura, aki felettesével, Kardos Györggyel együtt nemcsak a kivégzésekhez vezető koncepciós ügyeket írta és költötte tucatszámra, de részt vett, vagy legalábbis asszisztált egykori felettese, az említett Kardos részeg, hagymázas tivornyázásaihoz.
Kardos, a kéjenc
Kardosék akkori őrült, szélsőséges, Bosch legrettenetesebb képeit idéző karneválja a legvisszataszítóbb, mégis legigazabb arcát mutatta a kommunizmusnak, a Rákosiról ismert, de ugyanúgy Kádárhoz, Apróhoz, Rajkhoz és a többi gazemberhez köthető diktatúrának. Kardos, Berkesi és áldozataik akkor szó szerint az őrület határán jártak, akár A sötétség mélyén című Conrad-regény elefántcsont-ügynöke (Kurtz) vagy az az alapján készült legendás film, az Apokalipszis most, Kurtz ezredese. Konkrétan van egy hasonló jelenet az egyik iratban, amelyben az asztal tetején őrjöngő, félmeztelen Kardos játssza a főszerepet.
A művelt, értelmes Kardos az egyik ügynöknőjébe bele is szeretett, ő volt az a Mátay Florence, akit jóval később, már a börtönben az állambiztonság Ignotus Pál cellája mellé költöztetett, hogy behálózza az ismert szociáldemokratát. Sikerült – a „kis” Ignotus beleszeretett a vonzó és nála jóval fiatalabb Mátayba, kiszabadulásuk után Angliába menekültek. Amúgy éppen ötvenhatban.
Mátay később titokzatos halált halt – bizonyos források szerint Kardos és az állambiztonság keze is benne volt a tűzhalálban. A gyanú jogos: a nő elképesztően sokat tudott, és erre az állambiztonság is felhívta a figyelmet. Ha Kardos munkatársai voltak, nem finomkodtak: Mátay a narratíva szerint cigarettázás közben felgyújtotta angliai lakásukat, férje, Ignotus nem volt ott, de természetesen beleroppant a tragédiába. Kardos meg a Magvető Kiadó cenzoraként és vezetőjeként kiteljesedett. Később Berkesi lett az egyik szerkesztője.
Milyen lehetett egy ilyen emberrel tárgyalni a könyvedről?
Hajnóczy Péter (is) pontosan tudta. Kardos nem adta ki a zseniális ködlovag Az elkülönítő című korszakalkotó művének könyv változatát. Inkább megvárta, amíg Hajnóczy a halálba issza magát. És ez már a nyolcvanas években történt.
Persze a Hajnóczyhoz hasonló, érzékeny, sokat tudó és látó emberek felismerhették Kardos valódi alakját. Így volt vagy sem, amit sejthetett, az ma már tény.
A későbbi magvetős főcenzor és katpolos tiszttársai nem csupán ártatlanokat öldöstek, de a negyvenes évek végétől más, erőszakkal beszervezett nőket is magukévá tettek. Kardos is „átvette” Mátayt, aki korábban egy másik katpolos szeretője volt. De nem mindenki vállalta önként a “szerelmet”: volt közöttük olyan asszony, akit börtönbe zárt férjével zsaroltak.
Őt a jelentések szerint együtt is használták.
Böröcz Sándor, az áldozat
Berkesi Andrásnak más bűnei voltak (az ő neve nem szerepel az orgiák irataiban), ő a nők helyett a papokra, lelkészekre szakosodott.
Harcolt ellenük kínzással, fenyegetéssel, írott szavakkal. Mikor hogyan. Ő vezette azt a katpolos terrorbrigádot, amely Böröcz Sándor lelkészt a legkegyetlenebb módszerekkel kínozta, a feleségét a rettentő részletek szerint megerőszakolták, Böröczöt pici gyermeke életével zsarolták.
Ugyanezt a módszert Aranyi Józsefnél is alkalmazták: őt áldott állapotban lévő feleségével kínozták. Azt mondták, kiverik a magzatot az asszony hasából, amennyiben nem vall a társaira.
Vallott. Ki tett volna másképp?
Milyen a sors, Böröcz Sándor Ady-versekkel élte túl a rettenetet:
„Adyt szavaltam, kislányomat emlegettem… mentem, mentem egyre beljebb a sötétségbe…
– írta később. – Felső testemből nedvesség leszállt a lábszáraimba. Minden testsejtem külön fájt, fáradt voltam, viszketett, mintha minden sejtemet külön éreztem volna. Mondtam, mondtam Adyt… Kék, piros, zöld lett mindkét lábszáram, különösen is térdtől lefelé. […] Teltek a másodpercek, a percek, az órák, a napok, az idő megszűnt, nem létezett. Hallucináltam? Lehetséges.
Lélekben, vagy szellemben Zirc dombjai fölé szálltam, ahol sárga papi köntösben vittek a barátok egy sárga koporsót a domboldalon és énekeltek. […] Amikor később már teljesen magamnál voltam, kutattam magamban, hogyan került ide Zirc, hiszen életemben mindössze egyszer voltam Zircen, akkor is csak egy óra hosszat. Aztán eszembe jutott, hogy az őrnagy egyszer azt kérdezte tőlem, mikor szerveztem be Mindszentyt és a zirci apátot.”
Az őrnagy, azaz Berkesi. A katpolosok ekkor egyik kedvenc módszerükkel, a falhoz állítással kínozták a lelkészt. Ezt az előírás szerint huszonnégy óráig használták, de Böröcz Sándort négy napig tartották így. Persze szegény időről-időre összeesett.
Berkesi bűneit napestig tudnám sorolni, nyilván sokáig folytatta volna még kegyetlen játékait, ha a kommunista húsdaráló nem veti őt és az egész Kardos-bandát a börtönbe egy belső hatalmi harc után. Bűnbakként, ahogyan később Péter Gáborékat, hogy a diktatúra többi vezetője mossa a kezeit. Berkesivel és Kardossal együtt került a rácsok mögé az említett Mátay Florence is, aki különböző szerepekbe bújva szintén részt vett ezekben a halálos „játszmákban”, a börtönben pedig fogdaügynökként dolgozott.
Így került közel Ignotushoz, akibe beleszeretett.
Talán nem lepek meg azzal senkit, ha elárulom, hogy Berkesi és Kardos hamar szabadult. Utóbbi egy darabig még az állambiztonságnak dolgozott, előbbi szinte rögtön civil pályára került.
És eljött ötvenhat
Közben a nemzet ’56 októberében azt mondta, elég volt, elég volt a kommunisták önfelmentéséből, örökké megújuló rendszeréből, szájszagú szócsépléséből, és kitört a forradalom. Néhány napig minket csodált a világ, majd bejöttek a szovjetek az áruló Kádár Jánossal, és egy rövid lapító, látszólag egyezkedős időszak után következett a megtorlás.
Kádárt a régi és új idők hamisítói ebből is megpróbálták kimosni. Legendáját tudatosan építették, állítólagos szerénységét, a jó gazda krumplihéjas történetét ismételgették, ismételgetik ma is. A terjesztett hazugságok egyike az volt, hogy az általa vezetett báb-diktatúra csak a szovjet nyomás miatt végzett ilyen kegyetlenül a forradalmárokkal.
Valójában már 1956 novemberében megfeddte az éppen átalakuló politikai rendőrséget, mert érzése szerint nem voltak elég aktívak. Nem szedtek össze elég forradalmárt.
„A politikai rendőrség nagyon fontos dolog. Ezzel kapcsolatban olyan kifogás van – szerintem teljesen jogosan –, hogy a politikai rendőrségnek állandóan nekünk kell szólni, hogy valakit itt vagy ott le kell tartóztatni…. az a rendőrség a normális, amely mindenkit le akar tartóztatni”
– magyarázta 1956. november 16-án az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának ülésén. Az az ember, aki maga is megjárta – ahogyan a jó kommunistákhoz illik – az ÁVH börtönét.
Ez ugye novemberben volt, később, miután ötvenhét tavaszán megkapta az engedélyt a szovjetektől, már itthon sem köntörfalazott. Persze zárt falak mögött – ahogyan a hozzá hasonló kígyó-szerű, a belső összeesküvéseket is túlélő vezérekhez illik.
Kádár, a megtorló
A jó Kádár [innen is üdvözlet Moldova Györgynek, Kardos és Kádár krónikásának] április másodikán már körmenetben történő kivégzéseket követelt az Ideiglenes Intéző Bizottság ülésén: „Az országban aktivizálódtak, felléptek, hatalmat ragadtak a kezükbe horthysta katonatisztek, csendőrök stb. Ezeknek ügyét is komolyan kézbe kell venni, és nagyon tárgyalni nem is kell.
Meg kell csinálni a népbíróságot, és ahol csak olyan, volt horthystákkal találkozunk, akik vették maguknak bátorságot és disznóságokat csináltak, körmenetben kell bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni. Ha ez nem történik meg, akkor a népnek nyugalma itt soha nem lesz. Ezeket az ítéleteket nem kell az újságba hozni”.
Április másodika – ekkor már kevesebb, mint egy hónap volt hátra május elsejéig, amelynek a szokásosnál is fontosabb szerepe volt.
Majális, a nagy hazugság
A „munka, a munkások ünnepén” kellett bizonyítani a külvilágnak, hogy a Magyar Népköztársaság túllépett az „ellenforradalmon”, ismét boldog és békés mindenki. Négyszázezer embert gyűjtöttek össze Budapesten, négyszázezer tehetetlen állampolgárt, akiknek többsége önhibáján kívül vett részt ezen a ceremónián, amely valójában a forradalom és szabadságharc halotti tora volt.
Ki szólalt fel ötvenhat mellett? Fájdalmasan kevesen. A világhírű alkotók közül a tüneményes Camus, aki meg is kapta ezért a magáét.
Előbb a sztálinizmust soha meg nem tagadó Sartre próbálta tönkretenni egykori barátját, majd különös autóbalesetet szenvedett (állítólag a KGB gyilkolta meg következetes antikommunizmusa miatt).
Tömeges ellenállásról ekkor már szó sem lehetett.
A Walesi bárdok csak a költészet világában léteznek (vagy a múltban), a valóságban inkább a társutasokat emelték piedesztálra, mint a zseniális Gabriel Garcia Márquezt, aki ugyanebben az évben tett patyomkin-körutat Magyarországon, és bár látta a bátor falfirkákat, Kádárt mégis szerény emberként, a „helyzet” áldozataként láttatta [arra utalva, hogy akkoriban a népnek nevezett nemzet nagy része még gyűlölte]. A szovjet pénzből, a VIT segítségével idehozott Márquez szerepeltetése ugyanazt a hazugságot szolgálta, akár a május elsejei ünnep: legitimálni kellett a vérben született későbbi gulyáskommunizmust.
Mert ekkor készítették elő a gulyás alapanyagát, mert ezt a kellemesen sós, paprikás levest testvéreink, rokonaink, őseink és hőseink testéből főzték, őket darabolták bele a színfalak mögött, hogy az apróbb-nagyobb engedményekért, fejsimogatásokért, könnyedségért és levegőért cserébe félvidáman, félrészegen falatozzuk Kádárék főztjét.
Zinner Tibor jogtörténész kutatásaiból tudjuk (A kádári megtorlás rendszere), hogy 1956 novemberétől 1957 május elsejéig összesen 33704 főt vettek őrizetbe. Közülük négyezer-ötszáz magyart internáltak, közel tizenhétezer embert börtönbe zártak, kétszázhuszonkilenc mártírt pedig kivégeztek. Ennél a valós szám magasabb lehet: ők azok az áldozatok, akiket egyértelműen 1956 miatt öltek halomra. És dobáltak jelentelen sírokba, arccal lefelé, hogy még holtukban is meggyalázzák őket. És közben – ahogyan Rácz Sándor fogalmazott – megroppantották a magyar társadalmat, eltörték a gerincét.
Ők, mind, a szemétdombra
„Mindnyájunk számára emlékezetes 1957 május elsejének felejthetetlen budapesti nagygyűlése, amikor a hívó szóra több, mint félmillió dolgozó állt ki és tüntetett a szocialista konszolidáció, a szocialista Magyarország mellett” – harsogta még 1981-ben is Berecz János a Népszabadság címoldalán. Az akkor még lelkes, magát talán már Kádár helyére képzelő Berecz később reformkommunistaként tetszelgett, de végül is lesöpörték a sakktábláról.
Ma már nagyon öreg, nyilatkozni nem akar, de belül tudja, érzi, hogy a társaival együtt politikusként, elnyomóként a történelem szemétdombjára kerül. Odakerült a Népszabadság is, az egykori Szabad Nép álságos utódja, a kommunista, majd posztkommunista propaganda zászlóshajója. És lassan (vagy inkább gyorsan) odakerülhetne a május elseje is, a majális, olcsó sörbűzével, virsliszagával, a részeges MSZP-s kriptaszökevényekkel, a dülöngélő hordószónokokkal együtt. Mert hiába lehetünk büszkék azokra, akik a munkások jogaiért harcoltak, ezt az ünnepet végzetesen összekenték a fekáliájukkal a kommunisták.
Őszintén: mi közünk nekünk május elsejéhez? Mit ünnepeljünk a munkásosztályon, ha e szlogen mögött emberek tízmillióit irtották ki? Miért is vegyünk részt a kommunisták kedvenc ünnepén?
Van egy jó hírem: már nem kell. Most már senki sem veri le a vesénket, ha nem veszünk részt ebben a színjátékban. Sokan meghaltak azért, hogy ez így lehessen.
Fotók: MTI/Fortepan.hu
Kiss Lajos István
2020-05-15 at 11:06
A cikk tartalmánál számomra érdekesebb a hozzászólások sora.
Van még emlékezet?
Nem a hivatalosra gondolok, mert az mesterkélt, sokszor álságos.
15 évesen kerültem a darálóba – nullásként, melynek köszönhetően a “változásokig” megfigyelés alatt tartottak.
A kisfogház, és a Fő utca után Sátoraljaujhelyre kerültem, a fiatalkoruak börtönébe.
Ma már nem létezik – 59-ben Pestre költöztünk, innen mentek tovább Tökölre.
A 60. évfordulóra kiírt pállyázatra beadott kéziratomat nagy nehezen elfogadták, de közben Történészi igazolást kértek hozzá 3 napon belül.
Visszaírtam – nem láttam történészt az ágyam alatt.
Sátoraljaujhely megszűnt, a nyomát is eltüntették, nem véletlenül.
Bolrzalmas hely volt.
Ablak télen nyáron nyitva egészségügyi szempontból, mert orvos ott nem volt, stb…
A könyv megjelent, egy ideig a Libri terjesztette, de úgy láttam a többséget egyáltalán nem érdekli 56. – pláne ami azután történt.
Ezért volt jó olvasni a cikket, köszönöm
Kiss Lajos István, az “Állj, ki az? Tovább! c. könyv írója
dr.kotász
2020-05-03 at 20:21
Kérdezném,akár Wittner Máriától,hogy azok a tömegek,akik a börtönökben ítéletre,vagy az ítélet végrehajtására vártak
vajon a 400ezres tömegről hallva,erről mit is gondolhattak ,hogyan élhették meg azt?…
Garullus
2020-05-02 at 22:21
Semmi gond, emlékezzünk meg, mint annyi sok mindenről szoktunk a maga emléknapján. De miért legyen munkaszüneti nap rangján, amikor például egy Rákóczi-szabadságharcról is csak egy fél hang esik év közben jó esetben? Helyén kéne kezelni május 1-et.
Az, hogy valahol a világ másik felén volt egy véres konfliktus a munkások követelése okán, megint egy lenyúlás. Minden tiszteletem annak, aki kiáll az elveiért, aki ezekért áldozatot mer vállalni mondjuk Chicagóban, de álljon már meg a menet. Ne találjuk már fel a spanyol viaszt! Kétezer éve léteznek ezek az elvek. A keresztény szellemiségnek, a keresztény tanításnak kétezer éve része az, hogy a munkás méltó az ő bérére. Miért kell ezt a nemzetközi munkásmozgalomtól megtudnunk, amikor régóta tudjuk?
bl
2020-05-02 at 08:05
Úgyis lehet mondani, hogy a világot a paranoid gondolkodás hajtja előre és két dolgot tehetünk. 1. Tagadjuk a paranoid gondolkodás létjogosultságát. A haladók gyakorolják (legtöbbször), mindent tagadnak ami félelemalapú, ők a nagy egyesülésben, a nagy BULI-ban hisznek. (Illetve még abban se, az is csak egy álca bizonyos szint felett.) 2. Használjuk, gyakoroljuk a paranoid gondolkodást, de oly erősen, hogy kiirtjuk vele a gondolkodókat, a gondolatokat. Persze duplacsavaros megoldásban kell alkalmazni, ahogy a kommunisták is gyakorolták. A népnek nyomjuk a hamis lózungokat, a hátsó szobákban meg szövögetjük összeesküvéseinket.. Irtunk minden miénktől eltérő gondolatot. A végeredmény: ezzel is kiirtjuk a jövőt.
De nem kell ehhez kommunizmus, ma például az NGO-k hamissága abban van, hogy valójában nem végtelenül gyengék mint ahogy állítják magukról, hanem nagyon is harcosak, hálózatszerűek azaz nem a gyenge ember jövőre vonatkozó iránymutatása az amit mondanak,hanem a harcos erőszakos jövőt teremteni akaróé. És ebben pontban tökéletes az egyezés a kommunizmussal.
bl
2020-05-02 at 07:41
A “dolog” egyébként nagyon egyszerű. Van a fehér hatalom és van a fekete hatalom. Amikor egy eléggé érzékeny ember észreveszi a fekete hatalmat az szokott történni, hogy a fekete hatalom lecsap. Sokszor még azelőtt, hogy észrevenné, mintegy “megelőzésből”. Úgy válik a fekete hatalom fehér hatalommá, hogy nincs senki aki ki tudná mutatni feketeségét. A dolog “pikantériája” az, hogy a fekete hatalom elűz minden gondolatot, ezért hosszú távon az általa uralt társadalomból minden hasznos eltűnik. A gyerek, az áldozatvállalás, a bizalom, a jólét, az egészség, minden. Ez figyelhető meg most Magyarországon is, de erről Orbánék csak részben tehetnek. A fő felelős a kommunizmus öröksége, a liberális marhaságok, és az emberek kiszolgáltatottsága és butasága.
victor baranyi
2020-05-02 at 05:46
És a Májusfával mi lesz? Mikor és kik állították fel a Májusfát? Áprilisban? Juniusban? Netán decemberben? Május 1 az illuminált vörös munkások napja 1776-tól. 1955 ben a munkás Szent Józsefnek annyi beleszólása lehetett az ünnepekbe, mint békepapoknak November 7-én.
Etel
2020-05-01 at 18:23
Mező Gábor mindig meglep mit tud és mit mer felhozni a múltunk kútjabol.
Nem értem, ja de igen, hogy senki művésznek nem jut eszébe filmre vinni az egyik történetet. Még mindig a besúgó apologiait díjazzák, színészei ott állnak szánalmas feketén mankojukba és egymásba kapaszkodva. De jó, hogy nagy színészeinek ezt a szégyent nem érhettek meg.
Matay Florence filmje lehetne az egyik, akinek szépsége az amatőr képen is átjön, művelt, céltudatos, és nagyon törekvő nő lehetett és Ignotus Pál sem volt akárki.
moliere
2020-05-01 at 17:55
Ez a berkesi nem az az “író”, aki a Tanúban írta az ürgebőrbe varrt búvárokat? Nem lennék meglepve, ha a film készítői (akármilyen tiszteletet is érdemelnek) ennek a berkesinek “állítottak emléket”.
“Mijeeeeeeez? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?!!!!”
Mező Gábor
2020-05-01 at 18:09
Ő is az. Több ilyen volt. Más kérdés, hogy A tanú is egyértelmű propaganda, azért készült, hogy viccesen elválassza a Rákosi és a Kádár-korszakot. De kétségtelenül remek film.
Galamb
2020-05-02 at 13:36
Hát igen, Kállai Ferenc és Both Béla közreműködésével naívság lenne hardcore rendszerkritikaként kezelni a filmet. Valószínűleg a vártnál “jobban” sikerült és visszahátráltak az elvtársak a túl tisztára pucolt tükör elől.
Garullus
2020-05-02 at 22:05
Pontosan. Az 1968-as év az új gazdasági mechanizmus nevű program indulása. A párton belül mindig is voltak szélsőségesek és mérsékeltek. 1968-ban olyan gazdasági változásokat terveztek bevezetni, amelyek nagyon kicsapták a biztit a keményvonalasoknál. Ezért kellett kultúrvonalon is felvenni a harcot a keményvonalasok ellen. Hogy ne köpjenek bele a levesbe. Ennek a játszmának volt apró szilánkja a Tanú című film, amitől később valóban megijedhettek, vagy már szükségtelennek vélték, ezért jegelték. Minden esetre, emeletes marhaság azt gondolni, hogy rendszerkritika vagy puhítás vagy szelepnyitogatás vagy valami bátor művészi hozzáállás szüleménye. Ez utóbbira egyébként alaposan rácáfol a rendező Tanú 2 filmje, amely ugyanannak a politikai családnak a propagandafilmje, mint az első.
utálat
2020-05-01 at 16:14
Hányingerem van május elsejétől.Többször nem mentem el felvonulni , de utána nem is kaptam béremelést.
Gyuri
2020-05-01 at 15:27
Sajnos abban az időben Kolozsváron éltem, micsoda hazugságok terjedtek elkádár jancsiról, hogy a nép fia, sakozik a munkásokkal stb. közben egy gyilkos tekergő volt.Ma is folytatják : Vadai, Kunhalmi, Bangóné, Szél B.,Fletó és Fletóné,a gazember segggggnyaló Vágó István. De eljön az ők idejük is. Lámpavas van elég.
Nonvideor
2020-05-01 at 16:04
És mint Rákosi alatt és Kádár alatt is, változatlanul kitekerik egymás nyakát, ahogy a konchoz közel kerülnek.
Lásd, mit művel Draskovits a fővárosnál, hogy vadászták le Marton Lászlót, Iszonyú Enikőt. Mint a hiénák, úgy marják egymást.
gyozo2018
2020-05-01 at 16:06
Ne lámpavasozz, mert akkor te sem vagy különb, mint ők.
Én megelégednék egy független, az Alkotmány és a Btk. alapján ítélő bírósággal.
Toni
2020-05-01 at 15:06
És nem provokálok, hanem valóban de jó lenne a jövőbe látni, hogy majd erről a 30 éves időszakról (mert nem rendszer) mit fognak írni.
Május 1 pedig ama bizonyos csikágói rendőrsortűzben elesett munkástüntetők emléknapja.
Nonvideor
2020-05-01 at 16:01
Nem.
Szent József napja.
Ugyanis a kommunisták, amit lehetett, elloptak. Azok is, akik azt a tüntetést szervezték.
Mint a cserkészektől a kisdobos és úttörő hálózat felépítését is,
az ellenkező ideológiával megtöltve.
tegyük helyre!
2020-05-01 at 16:48
NEM.
Május 1. 1955 óta Szent József, a munkás napja, tehát ezúttal az egyház kullogott az események után .
De jól tette. A munkáskérdés nem kisajátítható.
Szalay Miklós
2020-05-01 at 14:11
Egy írás az értékteremtésről, arról, hogy az a munkán alapszik:
https://egyvilag.hu/temakep/093.shtml
katolikus válasz
2020-05-01 at 14:10
Éljen május 1. – Szent József, a munkás ünnepe!
lovasy levente
2020-05-01 at 14:01
Kedves Tamas Janos!
A hivatalos papirokbol sajnos hianyzik az a masik 30000 halott akiket az elso „gyoztes“ napokban vertek agyon a lelkes pufojkasok.
Csak Sztalinvarosban; harom teherauto szallitotta napokig a hullakat a rendorseg pincerendszerebol.
A hozzatartozoknak azt mondtak, hogy mar „hazaengedtek“ de biztosan diszidaltak….
Ezert „is“ volt szukseg a gyorsitott kamu rendszervaltasra.
A birosagokon meg ma is aki nem „fogott ember“ az meg van felelmitve mivel a brusszeli hatszellel meg mindig „tilos“ a ballib elvtarsak/elvtarsnok regi es uj meg a legujabb ugyeit bolygatni.
Kellemes Majus elsejet es a hagyomanyos hideg virslit meleg sort kivanok a DK-s az MSZP es az „ifjusagi szervezetei“ – Momentum. Parbeszed, Liberalis. LMP, Ballik stb szavazoknak!
Árpalé a Lenin-szobor árnyékában
2020-05-01 at 14:33
Nagyon sok rendszer ellenes embert koncepciós perek útján, ráfogásos ál-köztörvényes “bűnökért” zártak börtönbe. Elég volt két megfélemlített tanú, vagy rendőri “tanúvallomás”, futószalagon ítélték el őket.
És igen, ha csak az OPNI falai beszélni tudnának, akkor még a 90-es évek közepéig tartó időszakról is lenne mit.
Árpalé a Lenin-szobor árnyékában
2020-05-01 at 13:54
“Szélsőségesen kegyetlen, beteg lelkű ember volt, pár éve lepleztük le rémtetteit”
.
Ezért is érthetetlen, hogy Szalay Károly, mint Kardos volt közvetlen munkatársa, 1969-1990 között a Magvető szerkesztője, egész legendát szőtt Kardos köré a Demokratában megjelent egyik tárcájában, jó néhány évvel ezelőtt, Kardos “kiadói zsenijét” méltatva.
Holott Kardos csak azt az elemi kiadói módszert alkalmazta, amit már a 19. század második felében is alkalmaztak a kiadók: a nagy tömegeket vonzó témákat feldolgozó könyveket, “ponyvákat” nagyobb példányszámban adták ki, s a bevételből tudták fedezni az igényesebb, de jóval kisebb példányszámban fogyó műveket. Így a kettő, a bevételt tekintve némileg kiegyenlítette egymást.
Kardos úgy szolgálta az igényesebbet, a klasszikust, hogy az arra szerződtetett lektorokkal, szerkesztőikkel “szerkesztői” kiadást barkácsoltatott, a legnagyobb klasszikus íórink műveit sem kímélve,műveikbe belebarmolva, cenzúrázva. Vagyis az aczéli húzd meg, ereszd meg taktikát alkalmazta. Egy szarházi nyilasbolsevik volt, aki, némelyik könyv kiadásával kapcsolatban már gondolhatott a közeljövőjére is, hiszen a bennfentesek mindig előbb érezték meg a szélirány változásokat, a levegő szagáról is érezték, hogy vihar jön-e, vagy szélcsend, mindenesetre aztán sokan fogtak szelet…
helyretesszük
2020-05-01 at 14:08
A nyilasbolsevik jelzőt alkalmazzuk ott, ahol kell.
A Rajk-család pl. nyilasbolsevik volt.
De a munkaszolgálatos, koncentrációs tábort megjárt, világéletében szélsőbalos Kardost elég lett volna csak szimplán lebolsevikoznod.
Hidd el, nem leszel sem korrektebb, sem objektívebb attól, ha esztelenül dobálózol a nyilas jelzővel. Csak mértékkel, fiam, csak valósághűen.
Árpalé a Lenin-szobor árnyékában
2020-05-01 at 14:39
A szellemiség ugyanaz: nyilas+bolsevik=liberális. Egykutya.
Ahhoz nem kellett belépniük egyik pártba sem.
Nonvideor
2020-05-01 at 15:44
Tegyük hozzá, hogy egy fasisztoid gazember volt.
Nem szimplán.
Mit véded? Kollégád volt?
helyretesszük
2020-05-01 at 16:42
Árpalé: a jelzőket használjuk pontosan. Jobboldaliak vagyunk, védjegyünk (egyebek mellett) a történelem ismerete és a tények tisztelete. Helyes, ha elítéljük korunk szélsőségeit, de ne zagyváljuk össze őket, csak azért, mert olyan hű de f@szán hangzik.
Érdem szerint nyúljunk a jelzők bunkósbotjához, nem vagyunk SZDSZ-esek.
Nonvideor, te pedig jobban tetted volna, ha hallgatsz, a jelek szerint semmit nem fogtál fel a szövegemből.
victor baranyi
2020-05-02 at 05:38
Sokan szándékosan próbálják összemosni a szezont a fazonnal, nácizmust a kommunizmussal. Az egyik saját nemzetének az érdekében ostorozta az ott élő idegeneket, a másik a nemzetköziség érdekében ostorozta az ott élő nemzet tagjait. Nem mindegy! A liberálnáci kifejezés valóban megfelel a politikai korrektséget bunkónak használó faji nacionalizmus szabadságeszméjének.
Árpalé a Lenin-szobor árnyékában
2020-05-01 at 15:57
Bocs! “Kritikai kiadásnak” becézték.
Árpalé a Lenin-szobor árnyékában
2020-05-01 at 13:36
” a dülöngélő hordószónokokkal együtt”
Ebből a műfajból egy kis minta.
Hullarészeg munkásőrfőnök fejti ki “nézeteit”…
https://www.youtube.com/watch?v=dFIx84zWbyE&t=84s
Árpalé a Lenin-szobor árnyékában
2020-05-01 at 13:23
“1957 május elsején négyszázezer ember gyűlt össze Budapesten (többségük kötelességből)”
A pártapparatcsikokat, munkásőröket kivéve, a többség kötelezően volt ott.
Több oldalról szervezték, ellenőrizték. A házaspároknak, akik többnyire más-más gyárban, vállalatnál dolgoztak, be kellett jelenteniük, hogy melyikük munkahelyi csoportjával vonulnak együtt. Otthon maradni csak betegség esetén lehetett, igazolással. A gyerekeket is vitték magukkal.
Az összes munkahelynek megvolt a találkozópontja, ahonnan elindultak, megvolt a hely és időpont, ahol a Tökhöly úton csatlakoztak a Dózsa György útra rákanyaruló menethez, közben a Landler Jenő utca felől, az Ajtósi Dürer felől is bekapcsolódtak.
Megvolt a forgatókönyv, mert a dísztribünről, ahol az “ártunk és ormányunk” állt és integetett, bemondták, hogy éppen melyik vállalat, sportegyesület, gyár, TSZ stb. következik, halad el, táncol el (szó szerint) a tribün előtt.
Gyerek voltam, élesen emlékszem, törökméz, színes lufik (a vállalatok ingyen adták a kezünkbe), vattacukor, Vidám Park, málnaszörp, Bambi és Utas Üdítő…
Lakk cipő, fehér zokni, sötét, rakott, pántos kis szoknya, fehér blúz és kék kardigán… Nem jószántukból ment a többség, akkor, a megtorlás kezdetén már nem kockáztatták a börtönt, a kötelet, vagy a több éves börtönt, a kirúgást és teljes ellehetetlenítést.
Abban a korban benne kellett élni. Levert forradalom és szabadságharc után voltunk.
victor baranyi
2020-05-02 at 05:52
Pontosan így történt! Én is ott vonultam édesapámmal a munkahelye szerint. Nővéreim pedig édesanyámmal máshol. Gyerekként mindenhez alkalmazkodik az ember, de akik még ma is a gyilkos eszme hívei maradtak, azok egyéb aljasságra is képesek. A fidesz még idejében váltott, az mdf rossz irányba fordult, a jobbik ballik lett ami sokkal rosszab, mint ha libernyákból nemzetnyikké változik az ember. A nemzet és a változás örök! Ideje lenne felemelni szeretett nemzetünket végre!
Barkuti Jenő
2020-05-01 at 13:16
Nem ismerlek benneteket közelebbről. S ez hiba. Nincs már bizalmam… Valamikor 90- ben kerültem a Csurka féle M. fórummal kapcsolatba. Írtam oda pár riportot. Többek között 56 is előkerült…Csurkáé volt az ötlet ” Írd meg, kiadjuk ” Hozzá is fogtam és elképesztő dolgokra találtam. Három hét után visszaadtam a megbízatást. Olyan gyomoridegességet kaptam, hogy már enni is képtelen voltam.Itt Tolna megyében úgy folytak a ” dolgok ” Hogy az 56- os “elkövetőket”, bevitték, módszeresen összeverték és gyalog hazaengedték, azzal, hogy nem hagyhatja el a házat! Három – négy. öt, nap múltán újra megjelentek. Persze mindezt úgy hajtották végre : Hol vagy a kurva anyádat. Letartóztatlak, te szemét… És jöttek a ütlegek az udvaron, vagy bent a lakásban a család előtt, miközben azok zokogtak, könyörögtek. Volt egy alanyom, akit 17- szer tartoztattak le :így! Ott volt Vikor Géza nemzetőr esete, 8 évre ítélték. Úgy összeverték és dobták vissza a cellába, hogy társai orrát befogva kémlelték: él e – még ? Kérdésem : meg lehet ezt írni ? Úgy mellesleg: Kíváncsiságomat észlelve felfigyeltek rám és “méltányolták és méltányolják azóta is ” Akkor, kapásból, kizártak a törvényes kárpótlásból. Antall Józsefnek írt levelem után, Sebsei Tamás intézkedett. Ha él még, emlékezni kell az esetre… Itt minden a régi azóta is. Merthogy : apáról fiúra, lányára szállnak a rangok, címek, új vagyonok.Aki erről a ‘rendszerváltásról másként vélekedik az : szélsőséges ! Nevem, címem közléséhez nem járulok hozzá ! X.
Benedek Károly
2020-05-01 at 15:54
Ha neved, címed közléséhez nem járulsz hozzá, akkor ne válassz olyan hozzászóló nevet, melyen barkácskönyv sorozatok jelentek meg. Csak úgy, javaslom.
kbandi1
2020-05-01 at 12:30
Változás történt? Igen, a kommunisták most liberálisoknak hazudják magukat, de a klasszikus liberalizmust elárulták, közük sincs hozzá.
Amiben nincs változás, az a hazugságaik, ami összetartja őket és a féktelen gyűlölet a másként gondolkodókkal szemben. Sajnos, előre nem visz, csak egy keserves állapot.
Ènaki
2020-05-01 at 13:51
Mèg az ìrmagjuk is rohadjon el.Hosszù èvtizedek kellenek,amìg ezek vègleg kihalnak.Mert a mese apàròl fiùra szàll.Örökre nèmuljanak el a szemetek.
Árpalé a Lenin-szobor árnyékában
2020-05-01 at 14:06
A “klasszikus” liberalizmus, a francia forradalommal tört elő, tömeggyilkosságok, az arisztokrácia és a polgárság kiirtásával.
Miről beszélsz?
Az ország, a nemzet szuverenitása, függetlensége utáni vágy, vagyis a szabadságvágy, nem azonos a liberális eszmékkel.
Már a jelszavuk is zagyvaság, ostoba hamisság.
Nagyon jó volt Gárdonyi Géza meglátása:
“A francia nemzti jelszó: Liberté, egalité, fraternité.
Ha már fraternité, minek az egalité? A testvériség fogalmában benne van az egyenlőség is.”
(Gárdonyi Géza füveskönyve – Földre néző szem)
kbandi1
2020-05-02 at 20:02
Arra a klasszikus liberalizmusra utaltam, amit Deák és Kossuth nemzeti liberalizmusnak tartottak, nem pedig a francia módit jakobinus módra. Az, hogy Franciaországban mi tört elő, legyen a franciák gondja. A nemzeti gyilkolást Trianonban példásan levezényelték. Kossuth és Deák nem a nemzetét gyilkolta.
Ezért írtam, hogy a mostani liberálbolsevikokhoz nem lehet hasonlítani, ahogy Kunce főhazudós Deák követőjének titulálta magát. Ajaj!
Még a végén a pápai proligyerek is nemzeti hős lesz?
marton
2020-05-01 at 12:22
Jó, hogy leírta! Sok embernek (mai fiatalok) nem tiszta mi bajunk május 1-ével. Hát ez. Mindig utáltam… ezért.