Pesti Srácok

Kálomista Gábor: Akkora meglepetés lesz az Elk*rtuk, amire senki nem számított

Az Elk*rtuk című film egy történelmi alkotás, amiről lehet vitázni, bár azt úgy készítették el, hogy pontos legyen, de legalább lehet róla beszélni, felkérdezhető mondatok vannak benne – minderről Kálomista Gábor beszélt a Pesti TV-n, aki azt is hozzátette: a kibeszéletlen történelemnél nincs rosszabb. Szavai szerint "aki azt mondja, hogy a múltat söpörjük el, és kezdjünk tiszta lapot, az a jövőjét sem tudja meghatározni, mint az is, hogy milyen alapokra épül egy demokrácia". Úgy fogalmazott: a jelenkornak is fontos pillanata, hogyan próbálták megvédeni 2006-ban a csalással megszerzett politikai hatalmat, hiszen aktuálisan is olyan politikai aktorokkal vagyunk körbevéve, akik még mindig részt vesznek a közéletben. Aláhúzta: világszintű alkotás, világszintű alkotókkal, óriási meglepetés lesz a mozikban. "Meggyőződésem, hogy az elmúlt évtizedek legjobb filmje készült el. Nehezen készítettük el, mert el kellett zárni a témát, hogy meglepetés legyen" – tette hozzá Kálomista Gábor.

Október 21-en mutatják be az Elk*rtuk című filmet. A 2006-os eseményeket feldolgozó film producere, Kálomista Gábor a Pesti TV-n úgy fogalmazott:világszínvonalú alkotás lett. A Mi vagyunk a magyarokban Bohár Dániel beszélgetett az ismert szakemberrel, aki arról is beszélt, miként indult a karrierje, hogyan lett producer. Szóba kerül a magyar film helyzete és az is, hogy milyen fenyegetések érték, érik a színészeket is az Elk*rtuk film miatt. Kálomista szerint átfordultak azok, akik a filmben szerepeltek, nem veszik fel ezeket.

– mondta a producer. Bohár Dániel kérdésére válaszolva azt is elmondta, hogy ha kellett, akkor lelki támogatással is segítette őket, hozzátéve: "a színésznek nincs más dolga, mint az, hogy a szerepet profin játssza el".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, arról beszélve, hogy át kellett sorolni a filmet, hogy játsszák a mozikban a most bemutatásra kerülő alkotást. Szavai szerint fel voltak készülve arra, hogy támadás éri őket, de arra nem, hogy mennyi hazugságba futottak bele a balliberálisok részéről. Őt is meglepte, hogy milyen módon próbálják ellehetetleníteni őket és az is, hogy a nézők ezt nem hagyják.

– mondta, hozzátéve: makacsul kitartottak, mert voltak nehéz pillanataik. A teljes beszélgetést érdemes megnézni ide kattintva.

Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a Pesti TV létezését!

Forrás: Pesti TV

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.