Pesti Srácok

Karácsony, aki ott sem volt, mégis mindenkit becsapott

Karácsony, aki ott sem volt, mégis mindenkit becsapott

A főpolgármester sosincs jelen. Mindig máshová készül, semmit nem fejez be. Doktori iskola, nyelvvizsga, Medián, Zugló, miniszterelnök-jelöltség. És késik. Reggeli munkamegbeszélés, Lánchíd, metrófelújítás. De van, amikor saját állítása szerint ott sem volt. Párbeszéd, 99 mozgalom, mikroadományok, külföldi támogatások. És végül van olyan is, ahol elvileg ott van, mégsem látszik, hogy mit csinál. Főváros. A háta mögött pedig egyre többen súgnak össze: ez az ember mindenkit átver.

Karácsony, a csalódás

A hét elején feloldott titkosszolgálati jelentés számos baloldali narratívát megdöntött. Többek közt megtudtuk, hogy Karácsony Gergely és az általa gründolt 99 mozgalom is részese volt a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányának. Főszerepet játszott az ország szuverenitásának megsértésében, ami sokaknak jelent nagy csalódást. Ez a mi olvasatunk.

Ám még ennél is lesújtóbb lehet az egykori támogatóinak értelmezése, pontosabban az ezzel kapcsolatos érzése. Előbb palira vette, majd cserbenhagyta a mozgalma mögé felsorakozott ismert kormányellenes közéleti szereplőket, mikor visszalépett Márki-Zay Péter javára. Most meg kiderült, hogy a háttérben sötét pénzügyi machinációk történtek. Ehhez biztos nem adták volna a legtöbben a nevüket!

PestiSracok facebook image

Van egy folyosói pletyka, miszerint

(Van ennek egy vulgárisabb változata is…)

Most kezdjük csak látni a szóbeszéd mögötti valóságot. De miként látják ezt Karácsony egykori támogatói? Mit szólnak mindehhez?

Akik nevüket a botrányba keveredett 99 Mozgalomhoz adták (a teljessé igénye nélkül):

Alföldi Róbert, Andor László, Ángyán József, Bod Péter Ákos, Bojár Gábor, Bozóki András, Elek István, Ferge Zsuzsa, Hajós András, Haraszti Miklós, Jordán Tamás, Kaltenbach Jenő, Kis János, Kukorelly Endre, Majtényi László, Mellár Tamás, Osvárt Andrea, Pogátsa Zoltán, Polyák Gábor, Pusztai Erzsébet, Tarr Béla és Wittinghoff Tamás.

Vajon nekik mit fog mondani a főpolgármester az eurószázezrekről, meg a 3900 angol fontról?

Karácsony, a tehertétel

Karácsony Gergely hivatala és feladata egyértelmű, ahogy a kellemes hatalommal együtt járó kényelmetlen felelősség is az övé. A szolgálatról nem is beszélve. Utóbbiról egyébként is sokszor és sokat beszél.

Persze mindez csupán elméleti része a jogosan érzett aggályoknak. A gyakorlat, ebben az esetben a valóság azonban cseppet sem javít, sőt, inkább ront az összképen. Hisz miféle szolgálat volt az, amit az elmúlt három és fél évben végzett Karácsony Gergely? Mit tett azért, hogy élhetőbb legyen az a város, amire egy egész nemzet büszke lehet? Költői kérdés, ha a valóságot szemléljük!

Elég csak arra gondolni, hogy a főváros a csőd szélén táncol. A Demszky-korszak legsötétebb időszakát is alulmúlja az a felelőtlen gazdálkodás, amit folytatnak. A falnak csapódást csak az újabb és újabb hitelek felvétele akadályozza meg.

De komoly fiaskó volt, hogy sem a Blaha Lujza tér, sem a Lánchíd, sem a BAH-csomópont, sem a rakpart, sem más olyan közlekedési csomópont nem készült el időre. A kierőltetett biciklisávokról nem is beszélve!

Ami pedig még ennél is beszédesebb, hogy már a saját szövetségesei sem elégedettek a munkájával.

Kudarcok sorozatát lehetne hosszasan sorolni, de a tehertétel, amit a főpolgármester személye jelent, komoly problémát fog még okozni a baloldalnak.

Karácsony, az ígéret

A progresszív politikában sosincs „most”. Mindig van egy újabb és újabb kijelölt „ideális” állapot, illetve holnap érvényét fogja veszteni az, ami ma van. A haladó attitűd – habár minden oldalon létezik jelentéstartalma – a balliberális világ paradigmájává vált.

Kicsit tágítva a perspektívát: a balliberálisok kisajátítják annak tudását, hogy mire van szüksége az emberiségnek. Ők tudják csak az ideális állapothoz vezető utat, amihez a fennállót mindig meg kell változtatni.

Nincs „most”, nincs „jelenlét”, csak a jövő, pontosabban a jövő ígérete. Karácsony Gergely ilyen politikus. Progresszív alapállású, de a haladók közül az ingatag és a tehetetlen típus. Olyan, aki sokat beszél róla, de tenni alig tesz valamit az ideálisnak kijelölt jövőért. A balliberális progresszív attitűd ugyan jelen van, ám a változtatás és a kezdeményezés hiányzik. És persze – miközben a fennállót azért lerombolja – mindent félbehagy.

A főpolgármester úgy áll előttünk, mint aki tudja mi lenne jó Zuglónak, a fővárosnak, aktuálisan a hazának, de a „most”-ban nem cselekszik. Beszél a kamerának, posztol a közösségi oldalon, ötletel a DK-s tanácsadókkal, de a konkrét cselekvés elmarad.

Hogy főpolgármesterként mit és milyen hatékonysággal sikerült megoldania eddig, azon még hosszan lehet és fogunk is vitatkozni. De mintha már nem is ott lenne. Mintha már máshol járna. Pedig az a 917695 euró és 3900 angol font tényleg ott volt…

Vezető kép: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.