
Hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza-gate kapcsán. Budapest első embere a Fideszre kenné a városházi korrupciós botrányát, amikor bizonyítékok hamisításával és „orosz gazdáktól” tanult módszerekkel vádaskodik – számolt be a Magyar Nemzet.
Feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt Karácsony Gergely főpolgármester az elhíresült Városháza-üggyel kapcsolatban. A HVG360 a Magyar Nemzet által is bemutatott, számos ponton tényeket elhallgató cikkére hivatkozva a városvezető azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akarták őt és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest börtönbe küldeni.
A cikk megjelenése és közvetlen utána a főpolgármester hirtelen „megvilágosodása” arra utal, hogy megkezdődött a pozícióját egyre jobban féltő városvezető tisztára mosdatása a jövő évi önkormányzati választások előtt.
Budapest első embere úgy fogalmazott: még akár szórakoztatná is a történet, de szerinte „tíz- és tízmilliókkal megtámogatott lejáratókampány” folyt ellene. Amiatt panaszkodott, hogy házkutatás történt az ügyben, valamint hangot adott annak a véleményének is, hogy az országos és a fővárosi Fidesz asszisztált ehhez. Szerinte „a hatalom eltanulta orosz gazdáitól, hogy bizonyítékokat konstruáljon és hamisítson, csak még ebben is bénák”.
Mint ismert, a baloldali dollármédium újságírója, Dezső András hétvégi cikkében az építőipari vállalkozások és ingatlanügyletek körül felbukkant Berki Zsolt vallomására alapozva igyekezett Karácsony Gergely korábbi hárító nyilatkozatait megerősíteni.
Karácsony tisztára mosdatására utalhat a HVG időzítése is, mivel a cikk körülbelül másfél évvel a Városháza eladási szándéka körül kirobbant korrupciós ügy után jelent csak meg.
Berki neve bukkant fel annál a telekvásárlásnál is, amelynek során a Városháza-ügy másik érintettje, Gansperger Gyula tette rá a kezét egy fővárosi telekre. Ez a jelek szerint egy kifejezetten rá szabott pályázatnak köszönhetően történhetett meg, és végig Berki bábáskodott az adásvétel körül.
Bajnai Gordont is mentegetik a dollármédium cikkében, amikor azt írják, hogy a bukott miniszterelnök „régi ismerőse”, Gansperger Gyula hívta meg egy találkozóra, amelyen „a Városháza állítólagos eladásáról is szó esett, de ami a legfontosabb: a beszélgetést titokban rögzítették”.
Az viszont kimaradt az írásból, hogy a kiszivárgott hangfelvételek leirata szerint Bajnai olyan harcostársaként jellemzi Ganspergert, akivel a barátságnál is több van köztük.
Ez nem tekinthető meglepetésnek annak ismeretében, hogy régebben Bajnai hívta meg Ganspergert a Wallis nevű cégéhez, és ő váltotta a baloldali miniszterelnököt a vezérigazgatói székben, ami szintén kifelejtődött a HVG cikkéből. Dezső András arra sem tért ki, hogy Bajnai Gordon maga ismerte el a hangfelvételek leiratán: tudakozódott a fővárosnál a Városháza értékesítésével kapcsolatban.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
füredi46
2023-06-06 at 15:12
“Az viszont kimaradt az írásból” – írják fentebb a cikkben. Ki bizony, mert a Dezső András nevezetű hithű ballibsi firkáló írásaiból sok minden kimarad, ami terhelő lenne Gyurcsótányra, Karácsonyra, Bajnaira, Ganspergerre, egyáltalán a ballibsi bandára. Dezső elvtárs a bűnözésről és bűnözőkről szóló könyveiben is elhallgat tényeket és történéseket, kihagy egyes személyeket, mert ciki lenne a ballibsi oldalra nézvést. Jellemző: a ’90-es évek robbantásait, gyilkosságait taglalva elkeni, elbagatellizálja, hogy az SZDSZ-es főember, Kuncze Gábor volt a belügyminiszter. Azt sem forszírozza, hogy a vérbalos és pufajkás Horn Gyula miniszterelnök azt találta mondani: “Ami itt van, az minden, csak nem közbiztonság”. Az olajszőkítős energolos bűnbanda egyik vezetője volt (az Energol Rt. vezérigazgatója) Csikós József, az MSZMP KB egykori alosztályvezetője, majd rendőr ezredes és ennyi… Azt leírja még, hogy őt is őrizetbe vették, aztán semmi többet. Mert arról, hogy mit művelt az egergolos banda egyik főembereként a volt komcsi vezető Csikós elvtárs, mi volt a szerepe és elítélték-e, már hallgat. Szóval semmit nem ír a magas rangú belügyes és volt vezető kommunista viselt dolgairól. Miért is tenné, hiszen ballibsi a lelkem, hát sumákolni kell a “megtévedt” elvtársak tetteiről. Miért is ne hagyta volna ki most is a cikkélből a Bajnai és Gansperger “harcostársi” viszonyára utaló tényeket, amely kapcsolatuk ugyebár több is még a barátságnál. Hallgassuk csak el! Szóval Dezső libernyák írásai erős fenntartással olvasandóak!
huda
2023-06-06 at 03:21
Egy biztos ezek imádnak szart keverni ,a szar leves receptje
keress egy városházát,majd sunyiban próbáld eladni ,de ha lebuksz tagadd le és próbáld úgy beállítani,mintha te ott se lettél volna ,majd kend a szart másra !!
2 ÉNAKI
2023-06-05 at 21:45
Már régen fel kellett volna jelenteni a városháza miatt Karàcsonyt,mert a fagyi vissza nyal.
Bàstya elvtàrs
2023-06-05 at 21:09
Valaki vàgja màr pofàn ezt a szemét stricit! Aztàn gödörbe vele.
A legmocskosabb, legsötétebb fajtàbol valo!
Orientál
2023-06-05 at 20:26
Elnézést javítom …. 100 ezer ….
Orientál
2023-06-05 at 19:45
Vélemény Menjél el USA-ba és vedd rá Sorosékat Bidenéket hogy meséljék már végre el neked hogy honnan jött az a rengeteg 001 millió forintnyi dollár. Addig is állhatsz ott féllábedon.
Orientál
2023-06-05 at 19:33
Pedig maga Karácsony írta alá saját kezűleg a budapesti városháza eladatásának elrendelését ,holott ennek a korrupt Karácsonynak is tudnia kellett Kerpel-Fróniusz elvtársával együtt hogy ez bűncselekmény részükről ,mert az ingatlan védett épület. Csak hát Karácsonyéknak vérükben van a korrupt érték alatti áron lopkodásuk. Karácsony a diplomáját is lopta kétszeresen.
Vélemény
2023-06-05 at 19:21
Az évek óta guruló dollárokról mi a helyzet??? …kik, miért és hogyan és pontosan hannan gurulnak Magyarországra a libsik zsebébe????….
x³
2023-06-05 at 19:20
Ma ismét tüntet….
a soros SS genderbuzi pedofil (neonaci)
++++++ PDSZ +++++
a SoroS buzi pedofil tanárok szervezete!
Már nem is titkolják ott a soros SS buzi neonaci szimbólum a plakáton !
Perverz abberalt drogos mocsok genetikai hulladék végbél-szar és animal minden baszó söpredék !
A buzipesti putripesti drogos agykarosult pszichopata primitiv
ezt támogatja !
A parazita szinromával fertözött prosztó proli lúzer nyuggerek tudadlan senkiházki hígtaknyok = (hasznos primitivek)
….(szarad volna mind az anyjuk cobjára)
Bunkó söpredék agyhalott retkek !!….
Mi köze a buzi-pedofil szivárvány szineknek a tanárok fizetéséhez ???
Tudományos libsizmus
2023-06-05 at 19:05
“…Bajnai olyan harcostársaként jellemzi Ganspergert, akivel a barátságnál is több van köztük”
Csak nem Gansperger is buzi?