Karácsony Gergely budapesti főpolgármester csütörtök délután sajtótájékoztatón jelentette be, hogy függetlenül az érvénytelen budapesti szavazatok újraszámolásának eredményétől, a választás megismétlését fogja kezdeményezni az NVI-nél. Kiemelte: péntek délutánra tüntetést szerveznek a Nemzeti Választási Iroda épülete elé, hogy akaratukat nyomatékosítsák.
Karácsony Gergely csütörtöki, a Nemzeti Választási Iroda előtt tartott sajtótájékoztatóján lényegében megismételte kritikáit a szavazatok újraszámlálása kapcsán. Az újdonság az volt, hogy péntekre tüntetést jelentett be az NVI elé, így próbálva nyomás alá helyezni a Nemzeti Választási Bizottságot, hogy új főpolgármester-választást írjanak ki.
Adjunk hangot követelésünknek akkor is, ha a választási bizottság jogsértő folyamata engem nevez meg győztesként, és akkor is, ha a politikai ellenfelemet. Találkozzunk itt, és tegyünk hitelt a szabad választások és a szabad Budapest mellett holnap este 6 órakor itt, az Akadémia utcában
– fogalmazott.
Az Orbán–Ungár paktum szándékosan megtévesztette a választókat
Karácsony Gergely a rögtönzött sajtótájékoztató előtt megosztott Facebook-posztjában foglalta össze aggályait a Nemzeti Választási Bizottság azon döntése kapcsán, hogy Vitézy Dávid fellebbezésére újraszámolják az elvileg rontott szavazatokat. Szerinte a választók megtévesztését célozta és eredményezte az a stratégia, hogy az egyik főpolgármester-jelölt 48 órával a választás előtt visszalép, és támogatóit arra kéri, hogy az állítólag független jelöltre szavazzon. Úgy vélte, ez egy Orbán–Ungár paktum volt, amelynek kezdetektől célja a választók megtévesztése, átverése. Nehezményezte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége nem adott lehetőséget az ellenzéki tagoknak arra, hogy érdemben és egyenként vizsgálják meg Vitézyék állítólagos „bizonyítékait”. Karácsony szerint ezek a beadványok zömmel a Fidesz által delegált szavazóköri bizottsági tagoktól származtak. Külön problémának nevezte, hogy az NVI nem a lezárt urnákat kérte be az újraszámláláshoz, hanem arra utasította a helyi választási irodákat, hogy az urnákból vegyék ki az ott elvben kötegelve megtalálható érvénytelen szavazatokat.
Összességében a most zajló eljárást nehéz másként látni, mint úgy, hogy egyik eleme annak a stratégiának, amelyről a nemzetközi választási megfigyelők is kimondták: a választók megtévesztését eredményezte. Ezt kimondani pedig akkor kell, amikor nem tudjuk, mi lesz az újraszámlálás eredménye
– fogalmazott Facebook-posztjában Karácsony Gergely.
A sajtótájékoztatón Karácsony Gergely lényegében hosszabb lére eresztve megismételte a korábban megfogalmazott kritikáit, lényegében azt sejtetve, hogy az érvénytelen szavazatok az NVI-be juttatása során csalni fognak az urnát megbontó hivatalos személyek, akár már a megbontás, akár a szállítás közben. A jelenlegi főpolgármester ezért nem látott más lehetőséget, mint megismételni a választást, amelyre különben már Vitézy Dávid is kisérletet tett, ezt a javaslatát azonban az NVB elutasította.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS