Pesti Srácok

Karácsony tisztában van vele, de nem érdekli, hogy Gyurcsány korrupt embereit nevezi ki vezető tisztségekbe (PS-videó)

Az új összetételű Fővárosi Közgyűlés immár harmadszorra ülésezett, azonban most sem úszta meg a hallgatóság némi zavar, értetlenség és piszkos politikai játszmák nélkül. A színházigazgatók kinevezésénél Gy. Németh Erzsébet a fideszes Hassay Zsófia szerint "sunyin becsempészte" Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház igazgatójának nevét a sorba, majd meghallgatás nélkül leszavazták a tizenöt éve vezető és munkájáért többszörösen kitüntetett Bánt, pedig annak pályázatát a szakbizottság elfogadta. Az egyetlen probléma az volt vele, hogy nem baloldali. Próbáltunk beszélni Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével is az angyalföldi szocialista-momentumos összeugrásról, de nagyon kitartónak kellett lennünk, hogy pár szót tudjunk vele váltani. Az egyik legmegdöbbentőbb élmény az ugyancsak nehezen elérhető Karácsony Gergely főpolgármesterrel történt találkozás volt, nála ugyanis rákérdeztünk arra, hogy vajon miért kerül Gyurcsány Ferenc egyre több embere vezető pozícióba. Igyekeztünk többet megtudni a legutóbbi megdöbbentő hír hátteréről, hiszen – ahogy portálunkon megjelent – Karácsony Gergelyék a volt szocialista, most már Gyurcsány pártját erősítő Rusznák Imrét a Rác Fürdő Eszközkezelő Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztére jelölték. Rusznák arról volt híres, hogy 2010 előtt a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) vezetőjeként a parkolási mutyi egyik emblematikus figurájává vált. Karácsony Gergely csupán annyit válaszolt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Rusznák "ennél most sokkal kevésbé felelősségteljes megbízatást kapott". De mégis megbízatást kapott ilyen múlttal. A Rác Fürdő felügyelőbizottságának vezetése, úgy látszik, Karácsony számára nem túl nagy falat; vélhetően ezt a békát is le kellett nyelnie Gyurcsánytól Budapest főpolgármesterének. Nézzék meg videónkat!

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András. Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.