Pesti Srácok

Karácsonyék üvegzsebei – Buszmutyi után kibontakozóban a hajómutyi

Karácsonyék üvegzsebei – Buszmutyi után kibontakozóban a hajómutyi

Várható volt, hogy feljelentés történik a BKV hajózási szolgáltatási közbeszerzése kapcsán – jelentette ki a Hír TV-nek Wintermantel Zsolt. A BKK kormánypárti igazgatósági tagja szerint már az eddigi információkból is egyértelműen levezethető, hogy az ügyben valami nincs rendben, ezért kérték a főpolgármestert, hogy álljon az élére egy kivizsgálásnak. Karácsony Gergely egyelőre nem reagált a felhívásra.

– mondta Wintermantel Zsolt. Hozzátette: szabályosan kell működtetni a cégeket. A BKK igazgatósági tagja a Hír TV Magyarország élőben című műsorának keddi adásában azt mondta, hogy a BKV hajózási szolgáltatási közbeszerzése egyre inkább kezd hasonlítani az utóbbi hónapok egyik legnagyobb, a főváros vezetését érintő botrányára, a buszmutyira, amelyben már tart a hivatalos vizsgálat. Wintermantel azt mondta: azt kérték, hogy a körülmények tisztázásáig a BKV ne kössön szerződést a gyanús körülmények között a pályázatot elnyert céggel. Trombitás Kristóf műsorvezető kérdésére, hogy Karácsony Gergely milyen szerepet vállalt az ügy vizsgálatában, a BKK igazgatósági tagja azt válaszolta: a főpolgármester Budapest vezetésén kívül sok mindennel foglalkozik, így erre a történetre sem jutott ideje, legalábbis eddig nem reagált a felhívásra, igaz, a kérelem még csak egy hónapja érkezett meg hozzá.

Forrás: Hír TV; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.