Karafiáth szerint az Orbán-rezsim rosszabb, mint a Kádár-rendszer. Tényleg?
Még az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe előtt jelent meg Karafiáth Orsolya újabb tehetséges és minden szempontból kielégítő elemzése a 24.hu oldalon. Legutóbb arról írt, hogy a fideszes hülyéket ne nézzék hülyének és akkor talán el lehet csábítani őket Orbán Viktor gonosz mágiájából, aztán ahogy lehull a hályog és a varázs, boldogan olvadnak majd egybe a tiszta baloldal kitartó híveivel és végre itt lesz a Kánaán. Most azonban újból az ostor került elő Karafiáth nercbundája alól, és a rákosista, de közben azért fasiszta Orbánt igyekszik földbe döngölni a tehetséges polihisztor.
A feneketlen éhségű orbánizmust illeti komoly kritikával a mindig tökéletes észrevételeket megosztó művésznő, aki szerint jelenleg az ötvenes éveket idéző hangulatban élünk Magyarországon. Hasonló gondolatait időnként kilöki magából; talán úgy érzi, ha sokszor elismétli, akkor esetleg igaz lesz.
A rezsim ugyanis mindent akar. (...) Minden kell nekik, és az is kevés.
Kicsit úgy érzi magát az ember, mintha egy történelmi film elé ülne le, és drukkolhatna, hogy a főhősök megdöntsék a zsarnoki uralmat; láthatna bátor és megingathatatlan hitű embereket, akik akkor sem hátrálnak meg, ha letépik a körmüket, megkínozzák a családjukat, megölik a gyereküket. Ilyen a mai magyar ellenzék.
A fekete autó réme lengi be tehát a mai Magyarországot Karafiáth Orsolya szerint, ahol rezsimről kell beszélnünk, elnyomásról, cenzúráról. Közben meg minden utcasarkon minitüntetéseket rendeznek, mindenhol megjelennek a hagymázas gondolataik, csak éppen befogadókészség nincsen rá.
Távol a húsosfazéktól
Amíg 20-30 ember megy ki sípolni, trágárkodni, amíg nem látjuk a százezreket, akik véget akarnak vetni a nyomorúságnak, amíg ilyen fölénnyel nyer demokratikus választást egy párt, addig inkább azt gondoljuk, hogy a magyar társadalomnak nem a jelenlegi vezetéssel van a legnagyobb baja, hanem a hataloméhes és partvonalra került baloldali és liberális politikusokkal. Azokkal, akik most távol kerültek a húsosfazéktól, ezért minden lehetséges eszközzel próbálnak utat törni maguknak a hatalom felé. Karafiáth azonban nem így látja, szerinte a Kádár-rendszernél is sötétebb időszakot élünk meg:
A Kádár-rendszer azért tudott viszonylag simán átolvadni az újba, mert a nyolcvanas években már kifelé jött ebből a beteg spirálból, engedett sok mindent, lazított a gyeplőn, kis lépésekkel ugyan, de haladt a szabadság felé.
Ez egyrészt ostobaság, hiszen amit a szocialista uralom utolsó éveiben enyhülésnek neveztek, az egyszerűen egy kényszerhelyzet volt a kommunisták számára. Annyira erodálódott a rendszer, olyan közutálat övezte, hogy muszáj volt lazítani a gyeplőn, miközben ugyanúgy szétloptak mindent, és hozzá nem értő módon, csilliárdos hiteleket felvéve "irányították" az országot a csőd felé, basáskodtak a társadalmon, és gátolták a valódi fejlődést. Ez a hasonlat tehát egyrészt fogalmatlanságot árul el, másrészt ha belegondolunk, a Kádár-rendszerben valóban elvitték az embert, ha tüntetéssel próbálkozott; összeverték, lecsukták, megfélemlítették. Vajon abban az enyhülésnek nevezett rendszerben miért alakult ki a szamizdat sajtó? Merthogy szabad sajtóra sem emlékezünk, ahol szidni lehetett volna a rezsimet, ezen kívül csak hab volt a tortán a III/III-as besúgók tömege, akik a vörös párt vezetőinek parancsára, és nyilván a saját, jól felfogott érdekük miatt többek között még a rendszerváltást is elszabotálták. (Tessék elmenni a PestiSrácok.hu épp zajló Modellváltás '89 fesztiváljára, ott mindez szépen kiderül!) Már ez a hasonlat is nevetséges, de Karafiáth az ötvenes évekkel hasonlítja össze a mostani kormány tevékenységét, amit már nem is érdemes magyarázni. Szerinte ez a fasiszta diktatúra mindent akar:
És a minden alatt tényleg mindent ért: nem csupán a közvagyon magánosítását, nem csupán a hatalmat (kis hatalom nem hatalom, mindenható hatalom kell), hanem az egész médiát, az egész kultúrát, az utcákat, a lakásokat, a gondolatokat. (...) Az ellenvélemény ebben a rendszerben megtorlásra váró kilengés.
Varázsgömb
Az írónő tehát megtorlást lát a varázsgömbben és önmagával vitatkozik egy teljes mértékben elképzelt világban. Ezt a lebegést nyugodtan hagyjuk meg neki, csak ne vigye túlzásba a rettegést, mert a végén tényleg eljön érte az ezerötös Lada. Szerencsére frappánsan köszön el a titokban ellenzéki sajtót olvasó tömegektől, akik sorai olvasásával a börtönt és a megbélyegzést kockáztatják:
Az lehet a kulcs, hogy felismerjük: az ellenkezés egésze elhibázott alapokon nyugszik. Nem azon kell lamentálni, hogy kinek van igaza és miben. Narcisztikusokkal nem lehet vitázni ügyek mentén. (...) Orbánékkal tárgyalni, tőlük kérni tök felesleges. Gátlástalanul felrúgták a párbeszéd szabályait. A kereteket kell megváltoztatni.
Forrás: 24.hu; Fotó: mult-kor.hu
