Kárpátalja sokkal fontosabb szerepet játszik a magyarság történetében, mint ahogy eddig sejtettük. A legújabb kutatások szerint onnan vezényelték le ötvenhat vérbe fojtását, olyan figurák segítségével, mint az a Balla László, aki Kádár tolmácsa és mindenese volt. Balla a „konszolidáció” idején tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket; jellemző, hogy a magyarokkal oroszul (!), tolmács segítségével beszélt. Ezért is különösen felháborító, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napjainkban Balla László Sajtó-nívódíjat alapított (!), amelyet 2020 nyarán adott át először. Mindenkor undorító és szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében egészen visszataszító. Zelei Miklós író Tóth István beregszászi főkonzullal a kárpátaljai múlt sok szennyes, szomorú titkáról beszélgetett. Az ebből készült könyv most jelent meg.
Hetven év kárpátaljai történelmét tekinti át az a két nagy beszélgetés, amelyet Tóth István beregszászi főkonzullal készített Zelei Miklós író, újságíró A folytonosság újjáteremtése. Kárpátaljai beszélgetőkönyv című könyvben. Az első beszélgetés Tóth István aktív korában, a második nyugalomba vonulása után született. Hét évtized történelmi léptékkel nem hosszú idő, az elcsatolt kárpátaljai terület történetének ellenben több, mint a fele. Van miről beszélni:
„Ötvenhat nagyon élesen él az emlékeimben – mondja Tóth István. – Az öregek, a nagyok hallgatták a rádiót, a Szabad Európát, nyilván. Mindenki a magyar forradalom lázában égett. És gyerekként, ha nem is ötvenhatban, hanem egy-két évvel később, mi is forradalmat akartunk csinálni Gálocsban, ahol laktunk. Lett egy bandánk, bunkert ástunk az egyik barátunk kertjében, oda beültünk. Öten-hatan lehettünk, mindegyikünk valamilyen magas rangot viselt, ezredesek meg effélék voltunk. Én írtam le a névsort és a rangokat. Az egyik cél az volt, hogy Gálocsból ki kell űzni az oroszokat. A probléma csak az volt, hogy nem lakott orosz a faluban.”
Martonyi János külügyminiszter (k) érkezik Tóth István beregszászi magyar főkonzul (b) és a főiskola elnöke, Orosz Ildikó (j) társaságában a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára Beregszászon 2014-ben. Fotó: MTI
A kárpátaljai magyarok közt is kulcstörténet ’56. Látták az ottaniak a Szovjet Hadsereg készülődését a határ mellett, látták, ahogy megindulnak a tankok. Amit viszont nem láthattak, az a rendszerváltás utáni történelmi kutatásokból derült ki: kárpátaljai magyar pártpotentátok is részt vettek a magyar forradalom vérbefojtásának az előkészítésében. Balla László (1927–2010), a Kárpáti Igaz Szó későbbi főszerkesztője, Veres Gábor (1932–2010), későbbi beregszászi párttitkár. [Akit a kétezres években díszpolgárrá választottak Beregszászban…]
A könyvben többek között ezt olvashatjuk erről: „Amiről a rendszerváltás előtt nem tudtunk, Balla László és Veres Gábor tevékenyen segítette Kádár Jánost és Münnich Ferencet 1956. november 1-jén kezdődött ungvári, munkácsi, moszkvai útján. Váradi Natáliának, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docensének kutatásaiból megismerhetjük ennek a történetnek a mélységeit.
Veres Gábor Kárpátalján ott ténykedett Kádár mellett, közreműködött az anyagok fordításában és elkísérte Moszkvába is. Balla László részt vett a szolnoki felhívás fordításában, stilizálásában, amely Kádár visszaútján, november 4-én reggel ötkor hangzott el az ungvári rádióból a szolnoki rádió hullámhosszán, bejelentve a forradalmi munkás–paraszt kormány megalakítását.
Ettől kezdve Balla László és Veres Gábor érinthetetlen volt. Rengeteg ávós tiszt és kommunista funkcionárius családostul menekült Kárpátaljára. Egyre több a bizonyíték arra nézvést, hogy 56 vérbe fojtását Kárpátaljáról vezényelték. Munkács–Ungvár központtal szervezték meg a főhadiszállást. Ennek folyamatos informálásában, munkájában vett részt Balla László meg Veres Gábor. Segítették a tájékozódásban a Moszkvából küldött KGB-vezetőket, belügyi tisztviselőket, katonatiszteket.”
Mindezek fényében – pontosabban: sötétjében – kell értékelni a hírt, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Balla László Sajtó-nívódíjat alapított, amelyet 2020 nyarán adott át először.
Mindenkor undorító és szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében, Trianon centenáriumának idején otromba provokáció is sajtónívódíjat elnevezni Balla Lászlóról, aki ’56 november elején Kádár János Szovjetunióbeli útját egyengette, arról a főszerkesztőről, aki tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket, magyarországi látogatásainak nyilvános alkalmain pedig annak ellenére, hogy magyar anyanyelvű volt, a legtöbbször orosz tolmács közvetítésével érintkezett a magyar hivatalosságokkal.
1976. Kárpátalja, Beregszász, Kossuth tér. Forrás: Fortepan.hu, adományozó: Magyar Rendőr
A könyvben minderről bőven olvashatnak további információkat. A Balla László Sajtó-nívódíj megalapításával, átadásával és átvételével az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), valamint a Kárpáti Igaz Szó (KISZó) és köre frontális támadást intézett a magyar kultúra, a történelmi igazságtétel és a rendszerváltás eredményei ellen: az 1956. november 4-én Magyarország ellen indított hódító háború hagyományait folytatja.
A magyar társadalom vajon ezt is lenyeli?
A konszolidáció éveit azután már a pokoli ivászatok kísérték, amelyek terepe a Kárpátaljával szomszédos Szabolcs-Szatmár megye volt: „A megyei párt- és tanácsi vezetők találkoztak egymással rituálisan. Ott volt Beregsurányban a Barátság Almáskert. Amikor arra járok, még ma is látom a maradványait az egykori drúzsbakertnek. A dolgozók, a kolhoz- és téesztagok leszedték ott az almát, szüreteltek egyet, mosolyogtak, fényképezkedtek, s azután visszaállt az átléphetetlen határ. A kárpátaljai közmagyarok, mielőtt átjöhettek volna, kioktatásban részesültek, hogyan kell viselkedni, mit szabad mondani… De közmagyarok nem nagyon jöhettek át, inkább csak a kiválasztottak. Ilyenkor többnyire csoportos útlevelet használtak, nagy lista, azon mindenkinek a fényképe, a neve. A szovjet–magyar barátság határ menti mozgalma nem volt eleven dolog. A köznépet nem érintette.
Sokan tudnának mesélni, a sajtósok például, hogy mi volt a sajtókapcsolat. Óriási, kölcsönös berúgások egyik vagy másik térfélen, de élő kapcsolat nem volt.
Már Nyíregyházán laktam, amikor egyszer én magam is tolmácsoltam egy szakszervezeti találkozón, pénzkereset céljából. Amikor felkértek, azt is mondták, ez bizalmi dolog, amit ott hallok, titok. Nem mondták, hogy államtitok, de nem beszélünk róla, kész. Eltöltöttünk három vagy négy napot együtt ezzel a delegációval, Ungvárról jöttek, szakszervezetisek. Folyton azon töprengtem, hogy mi lehet a titkuk. Mert semmi titkos nem hangzott el azon kívül, hogy milyen exkluzív vásárlásra vitték el a szovjet elvtársat valahová, ahol ingyen kapta a cipőt. Vagy vadászatra invitálta az ottani szakszervezeti vezető a vendégét. Vagy az volt-e a titok, hogy a szakszervezeti elvtárs, nem mondom a nevét, már reggel nyolckor kezelhetetlen volt, annyira be volt rúgva. Ilyen titkok voltak ott. Körülbelül ennyi volt az érintkezésem az akkori hivatalossággal.
Emlékszem, a nyíregyházi televízióban láttam, hogy Balla László, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője megérkezett hivatalos látogatásra nyíregyházi kollégájához, Kopka Jánoshoz, a Kelet-Magyarország főszerkesztőjéhez, és a képernyőn azt láttuk, hogy a két magyar orosz tolmácson keresztül érintkezik egymással.
Balla László csakis oroszul szólalt meg, a tolmács lefordította magyarra, Kopka János magyarul válaszol, eközben Balla László érdeklődéssel néz a tolmácsra, várva, hogy az ismeretlen, különös hangzású nyelven elmondottakat a tolmács oroszra fordítsa, s amikor ez megtörténik, felcsillan a szeme, ahá! Értem. És oroszul válaszol.”
Balla László költő, kollaboráns. Fotó forrása: kmmi.org.ua
Amikor ez a nyíregyházi látogatás történt, még nemigen látszott, hogy milyen hamar összeomlik ez a hazugságokra épített birodalom. 1989. február 26-án Ungváron megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpát-medence első magyar kisebbségi érdekvédelmi szervezete. Az alapító elnök: Fodó Sándor. Az azóta is aktív és ismert közéleti szereplő, Dupka György már akkor az élen van, a KMKSZ hivatalos listája szerint 1989–1992-ben felelős titkár. A költői, a politikusi start után Dupka rögtön a legérzékenyebb témához nyúlt, a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak történetével, a malenykije raboti háromnapos hazugságával a Gulágra hadifogolyként hurcolt civil magyarok sorsával foglalkozott. Ehhez Alekszej Korszun, a KGB ezredese nyújtott neki segítséget, publikáltak közösen is: „Dupka személye azért fontos, mert »kormányokon átívelve« mindig megtalálta a helyét, és a számítását a határmenti zavarosban, 1991-től kezdve napjainkig.
Dupkának ebben a széthulló szovjet világban valami titokzatos módon kapcsolata volt a KGB-vel. Bejárása volt oda. Még közel voltak azonban az egypártrendszer emlékei, például az, hogy a munkahelyeken voltak pártszervezetek, amelyeket az előretörő demokrácia megszüntetett a civilizált országokban. Így történt ez a Szovjetunió romjain is. De Gyuri azt javasolta, hogy a KMKSZ-nek legyen KGB-s alapszervezete.
Dúlt a romantika. Ha még élnének, Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov is megirigyelhették volna a történetet.”
Tóth István
A folytonosság újjáteremtése
Kárpátaljai beszélgetőkönyv
Kérdez: Zelei Miklós
Csernicskó István bevezetőjével
Magyar Napló 2020
Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS