Tudjuk, nem önálló szereplők, nem uraik a saját tetteiknek, de mégis furán veszi ki magát, hogy mindig azok a haladó politikusok szeretnék percenként megreformálni, a készségeket és képességeket fejlesztve kompetencia alapúvá hegeszteni a közoktatást, akik az önálló szellemi tevékenységnek legapróbb morzsáját sem hullatták még ki magukból. Ugye azokról van szó, akik a lexikális tudást memoriterek alapján kritizálják, és akik megszólalásaik során kizárólag jól-rosszul bemagolt paneleket adnak elő, azokat is úgy kellett beleerőltetni a szájukba.
Így jutottunk el oda, hogy a sorsfordító megfejtésként beharangozott előválasztási viták annyira voltak érdekesek, mint a rosszul hangosított fesztivál délutánján egy, néhány kínos arcból összeállt AC/DC tribute band. Pedig érdekelt volna, hogy mi is az a nagyszerű alternatíva, amire bűn nem szavazni, amely hallatán a delikvens azon nyomban csatlakozik a NER-t dührohamokkal lebontani akarók táborába. Helyette megkaptuk a klasszikusokat, ledarálták a mindenki által ismert dalokat, meghallgattuk, hogy Orbán lop, Hatvanpuszta, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, oktatás, egészségügy, akkumulátorapokalipszis, kiegyezés az Európai Unióval, aztán jónapot. És a pultnál még olcsó, vigasztaló sör sincs.
Nem tudom eldönteni, hogy a mindenféle politikai tehetséget és képességet nélkülöző, tipikus momentumos politikus a hitványabb, vagy valamelyik, mondjuk DK-s „szent őrült”, akiket egy boldogabb és őszintébb világban nyugodtan nevezhetnénk közveszélyes pszichopatának. A két véglet közötti széles mezőn meg ott szaladgálnak a nem túl okos futóbolondok. És akkor szembesülünk vele, hogy ez lenne az a csoda, ami le akarja váltani a NER-t önmagára. Aztán mindenki rácsodálkozik a jelenségre, hogy egy Magyar Péter, akinek szobatisztaságára az ötödik vonalbeli, egykori, már elmúlt fideszesség a bizonyíték, mennyire könnyen képes volt maga köré gyűjteni az ellenzéki szavazókat. (A jelenségről Kohán kolléga ITT írt kiváló fogalmazást.)
Mosogatás közben fél füllel hallgattam Doktorminiszterelnökúr Brüsszelben majdnem betiltott gondolatait a NatCon második napjáról, és azon törtem a fejemet, hogy ellenzéki politikustól mikor hallottam utoljára ennyire világos, egyértelmű, összeszedett és konzekvens érvelést. Teljesen mindegy, ki ért vele egyet, ki nem, a mondatainak volt eleje és vége, az egész meg összeállt egy strukturált egésszé. Persze, lehet példálózni az LMP-istállóval, de Schiffer egyrészt nem politikus egy ideje, másrészt a remek meglátásai mellett bődületes marhaságokat is szokott mély meggyőződéssel elővezetni. Ungár Péterrel ugyanez a helyzet, és ők ketten az ellenzékiként azonosított halmaz messze fénylő szellemi világítótornyai.
A többiek a futottak még kategóriába se férnek bele.
Persze nem szabad elfeledkezni a Dobrev–Donáth párosról és a hasonszőrű elvtársaikról, csak hát őket igen nehéz magyar politikusnak tekinteni. Másik versenyszámban ügetnek, ők inkább a helytartó mellé kirendelt bennszülött tolmács és kísérő szerepét töltik be. Tájékoztatják a magyarokat arról, hogy a Nagy Fehér Atya miért elégedetlen velünk, illetve tájékoztatják a Nagy Fehér Atyát arról, hogy miket súgtunk össze a háta mögött, amikor eljött megtekinteni minket, alázatos gyermekeit.
Afféle Maguak ők az utolsó mohikánból, akik egyszerre akartak leszámolni az ellenséges törzzsel, és egyenlőként elfogadtatni magukat a franciákkal és az angolokkal, de ebből az előbbi se sikerült maradéktalanul, az utóbbira meg esély sem volt. A hasznos idiótaság és a gyarmati mentalitás nemcsak az irodalomban, a valóságban sem sikeres.
Szóval van ez az alapértelmezett ellenzéki politikus, aki kis kártyák segítségével, egyszerű tőmondatokban, tompa hangon előadja, hogy a képességek fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt, nem pedig a magolásra, és közben arra gondolnak, hogy legközelebb már fejből kéne ledarálni a kártyára írt szöveget, mert nyilván arra gerjednek a választók. Eközben igazából nem is értik azt, amit mondanak, mert a panelekbe szedett gondolatokat nem volt idejük és erejük értelmezni, esetleg rendezni az általuk elviekben képviselni kívánt nagy vezénylő eszmék szerint. Például képesek egyszerre kiállni az olcsó és hitvány minőségű ukrán gabona korlátlan importja mellett, majd arról magyarázni, hogy Kert-Magyarország kell, hiszen a föld az egyetlen erőforrásunk. (Itt azért érdemes volna nekik feltenni a kérdést, hogy mondjuk Tajvan és Japán, esetleg Szingapúr milyen erőforrásokkal rendelkezik? Vagy Észtország és Izrael mit bányászik a földből? Oké, utóbbi éppen marha sok gázt talált, de abból majd egyszer lesz végtelen jövedelmük.)
A politikusokkal szemben kifejezetten okos és érdekes elemzők, megmondóemberek azért akadnak az úgynevezett ellenzékiek között, csak éppen őket pont a keménymagjuk nem viseli el. Őket szokták rögtön megtalálni a mindent ütő lappal, a „Jól fizet a Tóni?” kommenttel, amint valami olyasmit találnak mondani, ami árnyaltabb az O1G-nél.
De ha már egyszer annyira szívükön viselik a készségek és képességek fejlesztésére koncentráló oktatást, akkor a Szabadság téren, a következő lazacos fogadás alkalmával rendeljenek egy ilyet Pressman úrtól! Biztos nem tagadná meg tőlük, elvégre bőkezű fickónak ismertük meg, aki kifejezetten jól bánik a beosztottjaival. De sokkal fontosabb lenne, ha az igen tisztelt ellenzéki keménymag tagjai nem a „Pofádat betöröm, te féreg!”, valamint a „Jól fizet a Tóni?!!” szövegekkel honorálnák azt, aki úgy próbál ellenzéki lenni, hogy nem teljesen primitív, továbbá a Brüsszelbe és a nagykövetségekre szánt feljelentéseken és hamis vádakon túl bármi más gondolatot is képes megfogalmazni arról az országról, amit vezetni kíván.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS