Pesti Srácok

Ki az a Baukó Éva? (olvasói vélemény)

Ki az a Baukó Éva? (olvasói vélemény)

Hosszan töprengtem azon, hogy van-e értelme akár csak egy negyedórát is foglalkozni egy nevesincs „valóságshow-hősnővel”. Hiszen pont ezt várja, ezt akarja, ezért provokál, mindegy, hogy kit és mivel, a lényeg ugyanis ő maga. Róla szóljanak a hírek, mindenáron. Ezért képes vetkőzni, balhézni, Havas tanár úrral kokettálni – a többiről már ne is beszéljünk, hisz nem tartottuk a gyertyát. Egy szó, mint száz: „hősnőnk” finoman szólva sem a legélesebb kés a fiókban, magyarán nem állt az első sorban, amikor az észt osztogatták.

Pók Szilvia írása

De ez őt láthatóan kicsit sem zavarja. Osztja az észt, ami önmagában is komikus, és beleáll mindenkibe – legutóbb Tóth Gabiba és az oltásokba is –, ha ez némi figyelmet jelent számára. Pedig a lehetőség számára is adott volt, hogy vigye valamire, hogy tanuljon és letegyen valamit a köz asztalára. Jó néhány példát tudnék sorolni: ne menjünk messzire, itt van Majka, aki nem váltotta aprópénzre a tehetségét, küzdött, képezte magát és sztár lett belőle. A saját erejéből.

Szóval Baukó Éva csak magának köszönheti, hogy nem jutott sehova, hogy ma is csak a partvonalon kívülről kiabál. Teljesítmény, alázat, erőfeszítés nélkül nem lehet eredményt elérni. Kevés az, ha valaki közönséges és alpári. Ebből egy darabig el lehet evickélni, de egy idő után ez már inkább irritáló. Az öncélú magamutogatás, mások kritizálása, jogtalan megbántása a jóérzésű emberek számára sokkal inkább felháborító, mint szórakoztató. Ráadásul megkérdőjelezi a hitelességet, ami persze már rég nincs, talán sosem volt. Arról már nem is szólva, hogy értékek, elvek, elképzelések nélkül vajon mit vár? Mit gondol, hová tud így eljutni? Mi az, amit eddigi élete során fel tud mutatni? Mi az, amit elért az életben?

PestiSracok facebook image

Azt hiszem, „hősnőnk” leképezi a teljes baloldalt. Mondhatnánk, archetípusa az ellenzéknek. Haverok, buli, pia, szereplési kényszer – az nem számít, hogy ez mibe kerül. A tisztelet, a munka becsülete, a másik ember elfogadása számukra ismeretlen fogalom. Az a helyzet, hogy a közbeszéd állapota is pont ezek miatt tart ma hazánkban ott, ahol tart. Mert úgy gondolják, nekik mindent szabad. Hazudni, gyalázkodni, gyűlöletet szítani. A közösségi médiában, a sajtóban és bárhol, ahol csak megszólalnak. Baukó Éva tehát önmagában szót sem érdemelne, az azonban, amit képvisel, nem egyedülálló jelenség.

Igazi példaképek, valódi hősök nem az ő világukban teremnek!

Kiemelt kép: Instagram/@baukoeva

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."