Ki viszi át fogában tartva? – Avagy a törökbecsei turulmentők

Azt mondják, Törökbecse pezsgő kulturális és gazdasági életével, a zsíros bánáti földeken megtermett világelső gabonával valóban igazi világváros volt hajdanán. Magyar világváros, amelynek dicső magyar múltra emlékeztető emlékeit az elmúlt száz évben elpusztították vagy legalábbis megkísérelték elpusztítani. A kevésbé baráti szerb–magyar együttélés idején talán azt gondolták, idővel úgy tűnik el Bánátból, Bácskából a magyar emlékezet, ahogy a magyar lakosság. A Trianon előtt színmagyar településen, Törökbecsén például a magyar lakosság aránya becslések szerint ma 20 százalék körül lehet. Aki először jár Törökbecsén, a várost megismerve mégis hitetlenkedve fogadja a népességarányt. Javarészt egy maroknyi helyi civilnek köszönhetően minden régi épület, minden kő, sőt, még az utcatáblák is a magyar múltról mesélnek. Eszembe ötlik Nagy László versének utolsó súlyos kérdése – és őket látom, a törökbecsei turulmentőket, akik több helyreállított magyar emlékmű után, csodák során át találták meg és gyűjtötték össze, a templomkertbe menekítve az 1918-ban ledöntött szabadságszobor obeliszkjének darabjait, és elhatározták, hogy a turulmadarat kiemelik a Tiszából, majd újra felállítják az emlékművet. A Turul újraállítását erkölcsileg a szerbek is támogatják – így lehet a szabadság madara, a megbékélés, a megbocsátás és a békés együttélés szimbóluma egyben.

„S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra?” – kérdezi Nagy László. Bizonyos vagyok benne, hogy a délvidéki Törökbecsén azok, akik nehezebb időkben is valóban a foguk között szorították a magyarságot és magyarságtudatot. Néhány törökbecsei civil a jó példa arra, hogy abszolút kisebbségben, olykor elnyomás alatt is meg tudjuk őrizni azt, ami igazán fontos, elveszíteni pedig csak azt tudjuk, amiről a szívünkben végképp lemondunk.

Link Lajos és barátai lassan két évtizede mentik a magyar emlékeket és hozzák a fogukban tartva arra a túlsó partra, ahol szerb és magyar hosszú békétlen évtizedek után végre barátságban, békében élhet egymás mellett.

Az egész valóban mesébe illő történet még a millecentenáriumra készülve, Közép-Európa egyetlen pusztatemplomának, az aracsi pusztatemplom romjainak kitakarításával és a templomnál egy kereszt felállításával kezdődött. Nem sokkal később a helyi fiatalok összefogásával folytatódott – akikből sikerült azt a mai harmincas, negyvenes nemzedéket kinevelni, akik megőrzik magyarságában a Délvidéket.

Gróf Leiningen-Westenburg Károly aradi vértanú újraállított mellszobra a templomkertben

Link Lajos azt mondja, még ma sem könnyű aktív civil munkára bírni a fiatalokat, kifejezetten a magyar múlt továbbörökítése érdekében, de akkor, amikor magyar szóért még verést is kaphattak, még nagyobb elszántság és főleg bátorság kellett az ilyen munkához. A ’90-es években, a délszláv háború alatt, a gazdasági válságnak és a vele járó durva inflációnak nemcsak negatív következménye volt, hogy nem tudtak utazni, nyaralni, világot látni. Az országhatárok közé zárva és az elnyomás alatt erősödött meg igazán az a harcias magyar lelkület a fiatalokban, ami nem engedte elsodorni, letarolni a magyarságot a szórványban sem.

A Link Lajos által megszervezett, összefogott fiatalok megvédték magukat az atrocitásoktól, ha kellett, és közben magyar múltat mentettek. Ledöntött kereszteket, emlékhelyeket kutattak fel, majd állítottak újra. A műemlékmentés végül az egyház és a magyar kormány partnerségével olyan eredményeket ért el, amit talán soha, ha nincs az az első aracsi pusztatemplom-tisztítás és az abból kinőtt civil szerveződés. Ma újra áll, ha csak mellszoborként is, de áll a hős aradi vértanú, gróf Leiningen-Westerburg Károly szobra, a Hungária-szobor, és nem lett az enyészeté az Istvánffy család sírboltja.

Az Istvánffy család sírboltját Link Lajos maga restaurálta

A nemes küldetés csúcsa lehet, ha sikerül megvalósítani, amit néhány évvel ezelőtt elterveztek. Mégpedig az, hogy újra felállítják az eredeti darabokból a bevonuló szerbek által 1918-ban ledöntött szabadságszobrot, a 8 méter magas obeliszket, rajta a kétméteres szárnyfesztávolságú bronz turulmadárral, csőrében Atilla kardjával.

Link Lajos egy ünnepi beszédében mondta ki évekkel ezelőtt, hogy még a Turult is visszaállítják, majd a spontán jött szavakat olyan csodák követték, amit csakis isteni beavatkozásként, isteni elrendelésként tudnak értelmezni. Egyesével bújtak elő rejtekükből a 105 éve széthullott obeliszk kövei, a neves orvos család sziklakertjéből, kocsmapultjából és a templom szent szobrai alól, majd búvár kutatók a madár feltételezett helyét is bemérték.

A törökbecsei Turul visszaállítása mellé állt a Magyar Csodaszarvas Egyesület, valamint Gaudi-Nagy Tamás és az általa vezetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Gaudi-Nagy Tamás 2014-ben még képviselőként a Parlamentben szólalt fel az ügy érdekében, 2020-ban pedig a Csodaszarvas Egyesület szervezett jótékonysági esetet, amelynek fővédnökségét Kásler Miklós az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszter vállalta el.

A Turul obeliszkje egy darabjának kiemelése

A törökbecsei emlékműmentő csapat legaktívabb tagjai Link Lajos, Szabó László, Farkas László, Cseh Tibor, Simon József és id. Link Lajos. A törökbecsei Turul ügye követeinek nincs kétségük afelől, hogy ha az Úr idáig vezette őket, a további segítség sem marad el, hogy a turulmadár visszaszálljon, mint a szerb–magyar megbékélés és új barátság szimbóluma. A misszió folytatásához előső sorban a madár Tiszából való kiemeléséhez, valamint a kövek és a szobor restaurálásához anyagi forrásra van szükség; a szerb és magyar illetékes vezetők közben elvben már egyeztetnek arról, hol lenne megfelelő helye a megbékélés emlékművének, az újraállítandó turulmadárnak.