Pesti Srácok

Kiderült, ki leplezte le Karácsonyékat, vallomást tesz a Városháza-ügy koronatanúja (Frissítve!)

Kiderült, ki leplezte le Karácsonyékat, vallomást tesz a Városháza-ügy koronatanúja (Frissítve!)

Bodnár Dezső az az ismeretlen tanú, aki közjegyző előtt vállalta vallomását a Városháza-ügyben, és aki több súlyos állítást megfogalmazott a főváros vezetésével kapcsolatban. A Városháza eladását vizsgáló bizottság mai ülésén megjelent, és ismertette vallomását a bizottság tagjaival. A korábbi Wallis-os Bodnár onnan lehet ismerős, hogy egy korábbi leleplező hangfelvételen Gansperger Gyula baloldali üzletember a bizalmasával, Bodnár Dezsővel és egy befektetővel folytat megdöbbentő tárgyalást, amelyben részletekbe menően leírják a fővárosi korrupciós modell és a jutalékos rendszer működését. Bodnár feltűnése egyébként azért is különösen pikáns, mert Karácsony Gergelyről megint kiderült, hogy mellébeszélt és terelt, hiszen mellé lőtt annak tekintetében, hogy ki nyilatkozott. Részletek ma este 19 órakor a Pesti Tv Pesti Riporter című műsorában.

Mint ismert, a Fővárosi Vagyonkezelő irodájában tartottak tájékoztatót a Városháza, és más önkormányzati ingatlanok eladásáról egy névtelenül tanúskodó üzletember szerint, aki állítja, ő maga is meghívott volt az egyeztetésen. A férfi – eddig ennyi derült ki az illetőről – korábban a bankszektorban dolgozott, most pedig nagyobb értékű ingatlanok fejlesztésével foglalkozik, egyébként pedig közgazdász végzettségű – tájékoztatta a sajtót Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtökön délelőtt, a Városháza épületénél. A politikus ismertette az üzletember levelét, aki részletesen beszámolt Berki Zsolt és Kiss Ambrus jutalékos rendszerének működéséről, valamint arról is, hogy Karácsony Gergely tudtával zajlott a személyre szabott pályázatok kiírása. Láng Zsolt a tájékoztatón közölte: az illető fenyegetve érzi magát, ezért nem fedi fel személyazonosságát, ugyanakkor a közjegyző által hitelesített vallomásában büntetőjogi felelősségének tudatában fogalmazta meg állításait, hétfőn pedig várhatóan a vizsgálóbizottság előtt is megjelenik a férfi, ahol lehull a lepel a titokzatos tanúról. Frissítés: Tényi István az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult és csalás bűntettének kísérlete miatt tett feljelentést.

Karácsony: baki vagy szándékos hazugság?

Miután múlt héten Láng Zsolt név nélkül ismertette Bodnár levelét, amelyben a jutalékos rendszerről (is) vallott, Karácsony Gergely egyből rárepült a témára és meg is nevezte, hogy szerinte ki a tanú: Zentai Pétert nevezte meg, akit egyből igyekezett NER-befektetőként beállítani. Csakhogy most kiderült, hogy valójában nem Zentai adta a nyilatkozatot, hanem Bodnár. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy Karácsony vagy bakot lőtt– és most magyarázkodhat– vagy szándékosan igyekezett terelni a figyelmet. Hiába, hiszem most kiderült az igazság, ami nem egyezik Karácsony verziójával.

PestiSracok facebook image

Közben a Fidesz Budapest közzétett egy videót, melyben Kovács Péter, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke ismerteti az ügy legújabb részleteit.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.