A BRICS egységét szorgalmazta szerdán Johannesburgban Hszi Csin-ping kínai elnök, miközben a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát magában foglaló országcsoport vezetői a csúcstalálkozón a szervezet további bővítése mellett foglaltak állást, hogy szembe tudjanak nézni a világméretű “zűrzavar és átalakulás” korszakával.
Míg az összes tagállam nyilvánosan támogatta a bővítést, továbbra is megosztottak abban a tekintetben, hogy hogyan és milyen gyorsan történjék az új tagok felvétele. Kína régóta szorgalmazza a bővítést, tekintettel a Washingtonnal fenntartott kapcsolatai romlására és az ukrajnai háború kiváltotta feszültségekre.
A világ nagy változásokon, polarizáción és átcsoportosuláson megy keresztül; a zűrzavar és az átalakulás új korszakába lépett
-jelentette ki Hszi Csin-ping elnök, aki fontosnak nevezte, hogy a BRICS-tagállamok “mindig találjanak alkalmat saját maguk erősítésére az egység révén”. Az ukrajnai háború miatt az Európai Unió és az Egyesült Államok által elszigetelt Oroszország a BRICS gyors bővítését támogatja, és ellensúlyozni kívánja a Nyugat befolyását. Putyin videobeszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak és a csatlósainak a hegemóniájuk megőrzése iránti vágya vezetett az ukrajnai háborúhoz. Cyril Ramaphosa, a vendéglátó Dél-afrikai Köztársaság elnöke kedden közölte, hogy ő és Hszi Csin-ping hasonló nézeteket vall a BRICS bővítésével kapcsolatban.
Brazília és India, amelyek szorosabb kapcsolatokat kívánnak kiépíteni a Nyugattal, nem támogatják a szervezet gyors bővítését. Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfő kedden elutasította azt az elgondolást, hogy a BRICS az Egyesült Államok, illetve a hét legfejlettebb ország csoportjának (G7) riválisa legyen. Míg a szomszédos Argentína csatlakozását támogatta, kijelentette, hogy az új tagoknak eleget kell tenniük bizonyos feltételeknek, hogy a csoport ne váljon “Bábel tornyává”. Narendra Modi indiai miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy országa, amely óvakodik a kínai dominanciától, teljes egészében támogatja a bővítést. Egy indiai illetékes viszont kedd este közölte, hogy a vezetők közötti beszélgetésen Modi jelezte, hogy alapvető szabályokra van szükség azzal kapcsolatban, hogyan történjék a bővítés, és ki csatlakozhat.
Dél-afrikai vezetők szerint több mint negyven ország mutatott érdeklődést a csatlakozás iránt, közülük huszonkettő hivatalosan is bejelentette szándékát. Legalább tizenöt lehetséges új tagállam – közöttük Szaúd-Arábia, Algéria és Argentína – fontolgatja, hogy csatlakozik a BRICS Új Fejlesztési Bankjához (NDB) is.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS