A rövid válasz a kérdésekre így szólna: igen és igen. De bontsuk ki az igazság részleteit… Viharos idők járnak az európai civilizációra. Hogy mi ez a vihar? A genderforradalom? A normalitás megszűnése? Évezredes társadalmi kötődések felbomlása? A tömeges bevándorlás, és a részben ebből eredő, kibékíthetetlen etnikai konfliktusok? A mindezeket eltakarni igyekvő önámítás, illetve a hatalmi elit által vezérelt törekvés, hogy mindezt elfogadtassa, sőt, pozitívnak ábrázolja a nép felé?
Egyrészt igen, ezek mind-mind részei a szemünk előtt formálódó tornádónak. De egy másik fontos eleme a gazdasági lemaradás a Kelettel, elsősorban Kínával szemben. Az Európai Unió 2008-ban a világ GDP-jének huszonöt százalékát termelte meg, ma már csak tizennyolcat. A világ összes ipari hozzáadott értékének huszonkét százalékát adta akkor, ma legfeljebb tizenötöt. A világ ötven legnagyobb cége között 2001-ben tizennégy volt európai, ma csak hét. A világ tíz legnagyobb pénzügyi központja között nincs európai uniós város. Az EU harminc éve még hétszer annyi szabadalmi bejelentést tett, mint Kína; ma Kína tizennégyszer annyit tesz, mint az EU. A világon az utóbbi huszonöt évben húsz olyan cég alakult, amelyek értéke mára meghaladja a száz milliárd dollárt – ebből kilenc amerikai, nyolc kínai. Európai cég viszont nincs közöttük.
Miért hanyatlik Európa?
Hogy mi történt? Az történt, hogy Nyugat-Európát maga alá temeti a jólét. A kapitalizmus óriási gazdasági teljesítményt és prosperitást hozott. Felépült rá egy olyan szociális rendszer, amely a társadalom széles köre számára biztosította a stabilitást, a biztonságot. És nem utolsósorban magas jövedelmeket is.
Utóbbinak azonban volt mindig is egy árnyoldala: ezeket a magas jövedelmeket (az egyének, a vállalatok és az országok szintjén is) mások kifosztásával, alacsony sorban tartásával tudták elérni. Kezdődött az újonnan felfedezett földrészek ásványkincseinek, természeti erőforrásainak elbirtoklásával a bennszülöttektől, és folytatódott a gyarmatosítással, amikor már olcsó munkaerőként is alkalmazták a bennszülötteket. Természetesen a legkevésbé sem igaz (amiről a mai jóemberkedő liberálisok mégis előszeretettel delirálnak össze-vissza), hogy az amerikai (vagy ausztrál) bennszülött társadalmak maga a megtestesült utópia lettek volna, a „nemes vademberek” mesébe illően csodálatos, harmonikus közösségeivel. Ezzel szemben valójában olyan szokások voltak sokuknál természetesek, mint a kannibalizmus vagy az emberáldozat. A gyarmatosítás bonyolult kérdés, rengeteg pozitív és negatív hatással. De bárhogyan is vélekedünk arról, hogy az európai civilizáció jobb-e a többinél, vitt-e fejlődést a meghódított területekre, ettől még tény: a nyugat-európai jólét évszázadok óta a világ más részeinek természeti és emberi erőforrásaira épült.
És ezek közé a „más részek” közé tartozik Kelet-Európa is (a kulturális azonosság ellenére). Ez a régió a középkor óta élelmiszerrel látta el a fejlettebb, iparosodottabb nyugatot. A második világháború után a politikai szembenállás ellenére a nyugat számára nagyon is hasznos volt, hogy innen továbbra is olcsó nyersanyagokhoz juthatott, a saját termékei számára komoly piacot jelentettünk, a kommunizmus bukása után pedig végképp.
Persze, nekünk is szükségünk volt a rossz, működésképtelen, majd összeomlott gazdasági rendszer által hagyott lyukak betömésére, hitelekre, technológiára, stb., de ne legyenek illúzióink: ezeket nem emberbaráti szeretetből kaptuk nyugatról. A mai napig jól járnak azzal, hogy Európa fejletlenebb területeit is szoros függőségi viszonyba kötötték. (Többek között az euró bevezetésével is, de ez is egy hosszabb kérdés, amely meghaladja ezen írás kereteit.) Így tudták fenntartani, sőt, fokozni a saját társadalmi jólétét. Ennek az általános jólétnek azonban súlyos ára lett.
Az európaiak nem akarnak dolgozni…
Az elszállt jövedelmek miatt az emberek egyre kevésbé akarnak dolgozni. Különösen az alacsony presztízsű munkákat nincs, aki hajlandó legyen elvégezni. És már nemcsak a vécépucolás ilyen (amit például Indiában a kasztrendszer legalján lévők végeznek, nincs vita, ettől működik a rendszer), hanem egy német, francia, holland, stb. már vízvezetéket sem szerel.
Amerika ilyen szempontból (is) jobban áll: ott mindenfajta munkának van társadalmi respektje, de azért ott is egyre inkább bevándorlókkal, olcsón végeztetnek mindent, amit csak lehet. Amerika egy darabig korlátok között tudta tartani a bevándorlást, és képes volt valóban integrálni őket, kialakítva egy működő multikulturális társadalmat. Európában ez a legkevésbé sem sikerült. Részben az egykori gyarmatokról beözönlők (Franciaország, Hollandia, Spanyolország), részben a becsábított vendégmunkások (Németország) tömege nagyon kényelmes olcsó munkaerőt jelentett, de egyre jobban átrajzolta az országok etnikai, kulturális térképét. Az integrálásukra (reménytelenül) elköltött milliárdok pedig jelentős erőforrásokat kötöttek le.
És jönnek a kínaiak…
Mindeközben Kína csak tört és tört előre. Ma a világ második legnagyobb gazdasága, és hamarosan le fogja körözni az Egyesült Államokat. Amely egyébként – a saját szempontjából – többé-kevésbé jó választ ad erre: a teljes nyugati világot igyekszik még jobban a saját befolyása alá vonni. Ebben a techcégek, a gigantikus internetes platformok (Google, Facebook, Amazon, Netflix) viszik a prímet. Ezek azonban olyan óriási hatalomra tettek szert, oly mértékben függetlenítették magukat az állami fennhatóság alól (nem adóznak otthon, de nagyjából sehol sem, nincsenek illetékes bíróságok, ahol ezeket a nemzetek fölött átívelő vállalatokat felelősségre lehetne vonni), hogy ma már ők diktálnak a kormánynak, és nem fordítva. De tény, hogy gazdaságilag az USA még tartja magát.
Amint az a fentebb olvasható felsorolásból is látszik, Európa azonban a legkevésbé sem. És mit tesz annak érdekében, hogy egységesen fellépve felvegye a versenyt a világ más régióival, gazdasági hatalmaival szemben (ami az unió eredeti célja volt)? Semmit. Pótcselekvésekbe menekül. A terrorcselekményekre fényfestéssel és Facebook-keretekkel válaszol. És közli, hogy nem fél. (De azért betontömbökkel veszi körül a karácsonyi vásárait a tömegbe hajtó kamionokkal szemben.) És nem a problémát orvosolja, hanem az arra adott természetes reakciókat fojtja el: felszólítja a lakosságát az idegengyűlölet beszüntetésére. Egyfolytában jóemberkedik. Nemcsak a bevándorlók, hanem a szexuális kisebbségek irányába is. Az utóbbi egy évben turbó fokozatba kapcsolt az eddig sem szunnyadó szivárványkultusz. Teljesen uralja a közbeszédet. Aki meg mer szólalni, hogy hát valós problémákkal kellene foglalkozni, mert Európa léte forog veszélyben (mind a tömeges bevándorlás, mind a deviáns, biológiailag irreleváns, reprodukcióra képtelen életmódok miatt), azt rögtön fasisztázzák, ellehetetlenítik. Legyen szó akár nyugat-európai, józan gondolkodásra még képes (mert vannak azért még ilyenek) pártokról és emberekről, akár a magyar vagy a lengyel kormányról.
Lődd le a hírhozót
Ne a bajt orvosold, hanem hibáztasd azt, aki a rossz hírt hozza. Erről szól a régi mondás. A fájdalmas valóság elől az EU is a jóemberkedés drogjába menekül. Vagy Huxley regényét, a Szép új világot is hozhatjuk párhuzamként. „Szóma ha mondom, segít a gondon”. Mert nagy a baj, de ha elég erősen térdelünk, ha elég stadiont világítunk szivárványosra, akkor elmenekülhetünk…
A progresszív, jóemberkedő európaiak magyarországi lakájai is ugyanezt az utat járják. Ők is megteremtik az álproblémákat. Ezzel dugják nemcsak a saját fejüket a homokba a valós problémák elől, de hatalmas porhintést csapnak a saját választóik felé is. A magyar ellenzék egymásra licitálva fudanozik, a kínai egyetem ellen még tüntetést is szervez. Európa a gazdasági versenyben nem képes felvenni a küzdelmet. Mert lusta. A semmirekellő, munka és városvezetés helyett egész nap facebookozó Karácsony Gergely tökéletes lenyomata kicsiben az egész mai Európának. Miközben a valós kínai nyomulásról nem akar tudomást venni. Léket kapott a Titanic, dől be a víz a hajótestbe, de ők a fedélzetre ponyvákat feszítenek ki, nehogy az esővíz ráessen az elegáns utasokra.
Nyugaton sokkal több a metró és gyorsabb a vonat!
Olyankor pedig teli pofával röhögnek a hazai ellenzéki politikusok és a „függetlenobjektív” propagandamédia, amikor valaki a hanyatló nyugatról beszél. Mert hiszen mennyivel magasabbak kint a fizetések! Mennyivel több a metró és gyorsabb a vonat! Nyugat-Európa gazdasági előnye még sokáig látszani fog, viszi a korábban szerzett lendület. Óriási volt a helyzeti előnyük: ők Marshall-segélyt kaptak, mi 40 év kommunizmust. És tegyük hozzá: a kapitalizmus működtetésében, a gazdaság megszervezésében mikro- és makroszinten egyaránt hatékonyak továbbra is.
De a gazdasági hanyatlás mindig később látszik meg; azt jócskán megelőzi a társadalmi szétesés. Ahogy az történt a római birodalomban is. A Titanic fedélzetén sokáig tudnak táncolni azok, akik rendelkeznek azzal a státusszal, hogy egyáltalán eljuthattak oda. De szép lassan a cégek is erodálódnak. Egyre kevésbé a hatékonyság a fontos, hanem a jóemberkedés, a „társadalmi kredit”. Az, hogy mit gondol a cégről, mit mond róla a véleményformáló elit. A munkaerő felvételénél nem a munkabírás, nem a képességek számítanak, hanem a diverzitás. Legyen X százaléknyi fekete, latin, ázsiai, meleg, mozgáskorlátozott, Down-kóros, stb. Nagyon szép dolog, hogy segítsük azokat, akik önhibájukon kívül hátrányokban szenvednek, de ha folyton lejjebb tesszük a mércét, ha felemeljük az abnormalitást, annak hosszú távon épp a hátrányos helyzetűek lesznek a legnagyobb kárvallottjai; őket sújtja leginkább a jóléti rendszerek összeomlása, amikor a hatékonyság általános csökkenése miatt elkerülhetetlenül megreccsen a gazdaság.
Hol a vége?
És miközben Európa pótcselekszik, Kína cselekszik. A fent megkezdett sort lehet folytatni, nemcsak Európára vonatkozóan. Az iraki olajkitermelés 50 százaléka már kínai kézben van. A kuvaiti állami olajvállalat teljes egészében. Afganisztánnak sincs már sok hátra: az amerikai kivonulással az ottani lítiumbányák szép lassan mind kínai érdekeltségbe kerülnek. Afrikát úgy, ahogy van, hűbérbirtokává tette Kína. És nem úgy, amivel a magyar kormányt is vádolják a hozzá nem értő, de nagy hangú megmondóemberek. Ezekben az országokban nem Kína gazdasági hatalmával reálisan számoló, de annak nem behódoló, kölcsönös előnyös megállapodásokat kötöttek. Hanem Kína kilóra megvette őket. De még keletre sem kell menni: Kanadában az idősotthonok 65 százaléka kínai kézben van.
Egyszer egy korábbi írásomban arról beszéltem, hogy Európának egyetlen esélye, hogy a helyzeti előnyét, technológiai fölényét kiaknázva, erős. „férfias” karakterrel álljon ellen a lehengerlő „keleti szélnek”, és megkerülhetetlen tényező maradjon. Ehelyett a férfiasságának maradványait is eldobva dugja a fejét a homokba. Feltettem azt a kérdést is, hogy vajon a kínai vagy az iszlám civilizáció lesz végül a győztes kettejük (egymástól jellegében jelentősen eltérő) hegemonisztikus törekvéseiben. Ez a kérdés is eldőlt.
Amíg Európa a gendereket számolja, addig Kína az akvizíciókat, a vállalatfelvásárlásokat.
Vezető kép: MTI/EPA/Vu Hong
Facebook
Twitter
YouTube
RSS