Pesti Srácok

Kína és Brazília nem a dollárt használják közös kereskedelmüknél

Kína és Brazília nem a dollárt használják közös kereskedelmüknél

Kína új lehetőségeket kínált Brazíliának Hszi Csin-ping kínai és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök pénteki pekingi találkozóján – közölte a kínai külügyminisztérium az állami média által közzétett közleményében.

A tárgyaláson a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Hszi Csin-ping hangsúlyozta: Kína és Brazília a legnagyobb fejlődő országok a keleti, illetve a nyugati féltekén, és stratégiai partnerekként számos közös érdekük van. Egyúttal kinyilvánította készségét az együttműködésre brazil vendégével a két ország közötti kapcsolatok "új jövőjének megteremtésében".

A látogatáson a két kormány tizenöt megállapodást írt alá, egyebek mellett az Amazonas vidékének megfigyelésére használandó hatodik műhold megépítéséről, az 5G-s távközlés, az internet és a kiberbiztonság fejlesztéséről. Az információtechnológia kényes pont Kína és az Egyesült Államok, valamint több európai ország kapcsolataiban, közülük többen biztonsági okokból betiltottak kínai gyártmányú készülékeket és programokat. Az amerikai kormányzat az utóbbi években a Huawei távközlési cég 5G-képes készülékei beszerzésének leállítását igyekezett elérni. Brazília viszont érdekelt abban, hogy kínai beruházásokat eszközöljenek az ágazatban. Luiz Inácio Lula da Silva külpolitikai tanácsadója, Celso Amorim a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy Brazíliaváros nem vétózza meg egy kínai félvezetőgyár telepítését a dél-amerikai országban, és érdekelt az együttműködésben Kínával ezen a területen.

Lula Sanghajban – ahol ellátogatott a Huawei kutatási központjába is – csütörtökön kijelentette: Brazília, elszigeteltsége után – amelyet szerinte elődje, a radikális jobboldali Jair Bolsonaro okozott – "visszatér a nemzetközi porondra". A 77 éves baloldali elnök azért látogatott el Sanghajba is, mert ott iktatták be a BRICS országcsoport (Brazília, Kína, India, Oroszország és a Dél-afrikai Köztársaság) bankjának egyik vezető tisztségébe egyik elődjét, Dilma Rousseffet (2011–2016). Lula ott azzal vádolta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy megfojtja az olyan, nehézségekkel küszködő országok gazdaságát, mint például Argentína.

PestiSracok facebook image

– mondta Lula, aki valamikor szakszervezeti vezető volt. A brazil elnök azt is bírálta, hogy a világ országai nagyrészt az amerikai dollárt használják a nemzetközi kereskedelemben.

Márciusban Kínában egy számos brazil vállalati vezető részvételével megtartott gazdasági fórumon megállapodás született arról, hogy a két fél közötti kereskedelemben a saját valutájukat használják, nem pedig a dollárt. A fórumot a brazil elnök látogatásának idejére tervezték, amelyet azonban Lula tüdőgyulladása miatt későbbre kellett halasztani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Kyodo News/Ken Ishii

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?