Pesti Srácok

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.

Mint arról beszámoltunk: a birtokunkba került, 2019-ben rögzített hangfelvételen a Károli jogi karán infokommunikációs jogot oktató Klein Tamás több botrányos kijelentése hallható. Többek között azt mondja a diákjainak:

Ismert, a Lendvay utcában van a Fidesz pártszékháza, tehát az üzenet egyértelmű: a fideszesek patkányok. Később Magyarország miniszterelnökét „főnöknek” gúnyolta, és azzal vádolta: azért nem áll ki vitázni, mert egyszer megégette magát. Klein Tamás szerint a közszolgálati televízióba „csak hülye ellenzéki megy be”. Ezután a konzervatív Demokrata hetilap olvasóit „perverznek” minősítette. Nem mellesleg: a Károli egyetemet bőkezűen támogató Magyar Nemzeti Bank elnökén, Matolcsy Györgyön is élcelődött egy sort.

PestiSracok facebook image

Klein Tamás védelmébe vette Soros Györgyöt és az illegális migránsokat is. A hangfelvétel tanúsága szerint az elvileg infokommunikációs jogot oktató docens arról győzködte hallgatóit: a „sorosozás” és a „migránsozás” nem színvonal. A pártpolitika mellett Klein Tamás arra is kitért, hogy őt a Károli jogi karán szexuális ragadozóként ismerik, bár ahogy végigtekint a hölgyeken a teremben, ha kapcsolatra lépne velük, akkor az már pedofília is lenne.

Első cikkünk nyomán a Károli egyetem közleményben tájékoztatta portálunkat arról, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. A vizsgálat tehát péntekre máris lezárult, és a jelek szerint megalapozottnak bizonyult mindaz, amiről beszámoltunk. Jó hír: nincs helye egyetemeken pártpolitikai agitációnak, politikusok vagy szavazók dehumanizálásának, patkányozásnak.

KAPCSOLÓDÓ:

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.