Pesti Srácok

Korábbi munkahelyéről is hasonló ügy miatt távozhatott a Krúdy "efebofil" pedagógiai asszisztense

Korábbi munkahelyéről is hasonló ügy miatt távozhatott a Krúdy "efebofil" pedagógiai asszisztense

Előző munkahelyén ismerhette meg a videókban No Name néven hivatkozott fiút Bite Zsolt – derült ki egy, az ügyre rálátással rendelkező forrásunkkal készült beszélgetésből. Az már a médiában is megjelent, hogy vélhetően nem a Krúdyban "jött össze" diákjával a kirúgott pedagógiai asszisztens, ahogy az is, hogy a férfi korábban a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában dolgozott, amely a Bite 2018-as botrányát megelőző nyáron több napos balatoni tábort szervezett.

A Vajda Péter iskola nyilvános Facebook-oldala szerint éppen nem sokkal Bite 2018-as botránya előtt júliusban szerveztek ottalvós tábort Káptalanfüreden. Ebben az időszakban, vagyis öt évvel a "15 éves pasiról" szóló videó előtt Bite 5–7. osztályosokkal, azaz 10–13 évesekkel foglalkozott.

Végül Bitének csak 2021-ben kellett távoznia az iskolából – forrásunk szerint egy kiskorú tanulóval folytatott viszonya miatt –, majd némi "pihenés" után, tavaly májusban csatlakozott a Krúdy csapatához. A portálunknak nyilatkozó forrás szerint hamar kitudódott, és mind a tanárok, mind a szülők tiltakoztak a pedagógiai asszisztens alkalmazása ellen már jóval a botrány kirobbanása előtt, azonban az igazgató nem tett lépéseket, amíg az ügy nem keltett médiavisszhangot.

Bite egyébként nem tanúsított semmiféle megbánást az ügyben, sőt, értetlenségét hangoztatja minden fórumon amiatt, hogy a szülők és a közvélemény részéről finoman fogalmazva is éles kritikákat kap, az ügy kirobbanása óta pedig fennhangon hirdeti, hogy ő "ezt a korosztályt, a 11–15 éveseket szereti" – állítja forrásunk.

PestiSracok facebook image

A férfinek azóta állítólag "kapcsolati problémái" is adódtak 15 éves "párjával", aki hetero párkapcsolatot szeretett volna kezdeményezni egy lánnyal, az elkötelezetten LMBT-párti Bite azonban kijelentette: nem fog osztozni a fiún, és távol kívánja tartani a konvencionális párkapcsolati formától. Sőt, értesüléseink szerint a botrány kirobbanását követően meg is fenyegette a fiút, hogy amennyiben új párkapcsolatba kezd, a szülei és a nyilvánosság előtt is kitálal.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.