Hjon Jong Csolt eltávolították tisztségéből, majd április 30-án kivégzőosztag elé állították. Az osztag légvédelmi fegyverrel végezte ki az alig egy éve főparancsnoknak kinevezett tábornokot, és ezt több száz embernek kellett végignéznie a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint. Ez a dél-koreai hírszerzés igazgatóhelyettesének a szöuli parlament számára adott tájékoztatójából derült ki. Az igazgatóhelyettes hozzátette, hogy Phenjan példát statuálandó már több, meg nem erősített jelentés szerint alkalmazta ezt a kivégzési módszert magas rangú tisztségviselők esetében. A jelentés szerint Hjon tiszteletlen volt a fiatal észak-koreai vezetővel szemben, amikor elbóbiskolt egy katonai eseményen.

A dél-koreai hírszerzés április végén arról számolt be, hogy Kim Dzsont Un az idén már 15 magas rangú tisztségviselő kivégzését rendelte el, mert megkérdőjelezték a tekintélyét. Legutóbb tisztségéből az észak-koreai főépítészt, Ma Von Csunt is eltávolították – tette hozzá a hírszerzés.

Michael Madden Észak-Korea-szakértő a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: „Úgy tűnik, nem tisztelik Kimet az észak-koreai vezetés felső és középső szintjén. (…) Egyelőre nincs veszélyben Kim Dzsong Un hatalma vagy az ország stabilitása, de ha így megy tovább jövőre is, akkor komolyan el kell kezdenünk tervezni egy koreai-félszigeti vésztervet” – tette hozzá Madden.

Forrás: Mno.hu