Pesti Srácok

Gulyás Gergely: az Európai Bizottságnak nem módosítani kell az uniós költségvetést, hanem végrehajtani (Visszanézhető!)

Még ebben az évben lesz egy újabb uniós csúcs, az itt várható vitákra készült a kormány szerdai, mintegy 12 órán át tartó ülésén – tájékoztatta a sajtót Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón. A kancelláriaminiszter többek közt arról beszélt, az Európai Bizottságnak nem az uniós költségvetés módosításán kellene gondolkodnia, hanem a hatályos költségvetés végrehajtásán.

Mint kiemelte, két téma lesz várhatóan a csúcstalálkozó asztalán, az uniós költségvetés módosításának, valamint Ukrajna EU-csatlakozásának kérdése. A kancelláriaminiszter elmondta,

Mint megjegyezte, még a helyreállítási alap folyósítása miatt is panaszkodnak azok a tagállamok, amelyek legalább megkapták. Gulyás Gergely kitért arra, az Európai Bizottság saját előkészítő anyaga sem meri azt állítani, hogy Ukrajna megfelelne a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez teljesítendő feltételeknek. Hozzáetette,

PestiSracok facebook image

A kancelláriaminiszter kiemelte, Magyarország a fenti tények ismeretében nem fog tudni hozzájárulni a közös döntésekhez egyik témában sem.

Egyelőre maradnak a kamatstopok

Gulyás Gergely arról is tájékoztatott, a kormány a szerdai ülésen döntött a kamatstopok meghosszabbításának kérdésében. Mint kifejtette, a Kormány számára továbbra is kiemelten fontos a családok és a kis-, és közepes vállalkozások védelme, ezért a kormány az utóbbiak esetében április 1-jéig hosszabbítja meg a kamatstopot, ez 30 ezer vállalkozásnak fog segíteni. A kancelláriaminiszter hozzátette, a lakossági kamatstop július 1-jéig kerül meghosszabbításra, ami 300 ezer családot érint. Kiemelte továbbá, hogy a Diákhitel kamattámogatása is július 1-jéig kerül meghosszabbításra.

Újabb támogatást kap a zöldenergia

A kancelláriaminiszter szólt arról is a kormány döntése alapján a jövő évben támogatásokban részesül a zöldenergia termelése és tárolása, amely ki fog terjedni a vállalkozásokra is. Mint Gulyás Gergely kifejtette, a pályázatokra 70 milliárd forintot különítettek el, a pályázatokat február 5-ei határidővel kell majd benyújtani. Hangsúlyozta továbbá, hogy a beruházásoknak 2026. április 30-áig meg kell valósulniuk. Kitért arra is, a pályázók a rendszerhasználati díjak tekintetében is mentesülnek bizonyos befizetések alól.

Csütörtökön fél egytől tartja az aktuális kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kövesse a PS-en élőben a sajtótájékoztatót!

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.