A korrupciós gépezet helytartóinak nevezte a Fidesz egyéni országgyűlési képviselőit Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint a kormánypártok politikusai nem a helyiek érdekeit képviselik, hanem épp fordítva, a pártjukat képviselik a körzetükben.
Szél Bernadett vasárnap választókörzetében, Budakeszin tartott sajtótájékoztatót, amelyen állításait a helyi fideszes képviselővel példálózva támasztotta alá. Kijelentette: Csenger-Zalán Zsolt négy év alatt egyetlen egyszer szólalt fel a helyiek védelmében, és törvényjavaslatot is csak kétszer kezdeményezett választói érdekében.
Szerinte Csenger-Zalán Zsolt nem tett semmit a térséget hátrányosan érintő útdíj bevezetése ellen, vagy azért, hogy az M0-ás tervezett nyomvonala ne Budakeszi határában fusson, de Budaörsöt sem védte meg a büntetéstől, amelyet azért kapott, mert nem akarta az iskoláit az állam kezére adni.
Szél Bernadett szerint a fideszes jelöltek “változatos zsarolásnak” teszik ki a választókat, például azt mondják, hogy ha nem rájuk szavaznak az emberek, nem jönnek a források. Az LMP miniszterelnök-jelöltje, társelnöke szerint azonban semmi értelme sincs fideszes képviselőre szavazni, a támogatásokról úgysem ők döntenek, hanem a mögöttük álló oligarchák.
Velük szemben az LMP alapnak tekinti a helyi érdekek képviseletét
– szögezte le az ellenzéki politikus.
MTI; Fotó: Facebook
Vízöntő
2018-02-26 at 14:38
Egy szélhámosnő!
Korrupciós gépezetről beszél, de egyetlen korrupciós ügy bizonyítékait nem mutatja be, nem adta át az ügyészségnek! Az a vacak hatalom annyira édes lenne, azért bármit?
Ferenc
2018-02-26 at 09:24
A korrupciós gépezetet, Szél efftársnő, Gyuri gazdid működteti “civil” mozgalmi név alatt! Tudod, aminek te is tagja vagy, mint eminens bolsi tetü!
Zsebe László
2018-02-26 at 07:16
Csak tessék belegondolni mi lenne ezzel az országgal ha az ilyen kutyaszarminőségű emberek kerülnének országvezető pozícióba.
esvány
2018-02-25 at 22:19
Áruld már el, hogy kire gondolnál! Kiváncsian várjuk azt a nőszemélyt, aki karizmatikus, jól képzett, vezetésre termett, nem csak szövegelésre.
esvány
2018-02-25 at 22:16
Súlytalan a Szél beszéd.
navisos
2018-02-25 at 21:00
Valóban. Kellene egy jó miniszterelnöki pina a parlamentben.
Irány SVÁJC !
2018-02-25 at 20:27
BERNI, válassz más elfoglaltságot!
A politika NEM NEKED VALÓ !
Persze valószínűleg neked semmi sem való, csak egy kényszerzubbony,
Megköszönheted Fletónak, hogy bezáratta a SÁRGA HÁZAT:
MOST SEM ŐT, SEM TÉGED NEM TUDNAK ITTHON NEGGYÓGYÍTANI !
De várj csk !
Ott van KLÁRIKA!
Abból a szerény APró-örökségből az LMP és a DK összes tagjának összejöhet egy féléves svájci gyógykezelés.
Tudjátok: innem EL IS LEHET MENNI !
sakk
2018-02-25 at 17:39
”A szél mindig fúj, sebességét méter per szekundumban mérik, vagy a Beaufort-skálán.”
Így, bár nem kell csodálkozni azon, hogy a homo sapiens szélre szakosodott politikusainak a tevékenysége a perpetuum mobile világszabadalmának az elnyerése közelébe tornászta fel magát,
egyes politikusok azonban saját intelligencia szintjüket olyan mértékben alázzák meg, hogy még nagyobb adag jóindulattal sem lehet prognosztizálni, hogy a szaldó pozitív tartományban maradhat.
olszal
2018-02-25 at 17:09
A korrupció az, amiben Te nem vagy benne.(Hofi)☺
IGAZSÁGOT A TISZTESSÉGES POLITIKUSAINKNAK
2018-02-25 at 17:07
SOROS ELÖSZÖR ÚGY MUTATKOZOTT BE MINT EGY SEGITÖKÉSZ HUMÁNUS EMBER.MIKOR VALAKI ELFOGADTA EZT A SEGITSÉGET,AKKOR MEGMONDTA,HOGY MIT IS VÁR EL TÖLÜK VAGYIS A ZSEBEMBEN VAGY!!!
A FENT EMLÍTET SZEMÉLYEKNEK VISZONT ERÖS KARAKTERÜK VAN ÉS ELLENÁLLTAK ENNEK SÖT MÉG AZT IS FELVÁLLALTÁK,HOGY SZEMBESZÁLLJANAK VELE !!!
A TÖBBIEK PEDIG GERINCTELEN KARAKTARNÉLKÜLI HAZAÁRULÓK!!
Feher Zsolt
2018-02-25 at 16:45
Azok kiabälnak mindig korrupciot aki sajnäljäk hogy nekik semmi sem jutott. Föleg 1 olyan pärt akinek semmi ismertsege nincs budapesten kivül. Azokrol a dolgokrol beszelnek amikröl fing… sincs.De berni termeszetesen tiszta mint a tünderke sorost nem is lätta hüseg esküt sem kötött vele. Ö a független mindentöl mindenkitöl,azon röhögök hogy eleptek magyarorszägot a függetlenek.De nem hazudnak äm ääää dehogy aztän feltünnek hirtelen a baloldali haverok is.
roccobaba
2018-02-25 at 17:00
Ahogy te sem vagy az, nincs független.Mindenki függ valakitől valamitől. Te,is függsz, azért kuruttyolsz itt, a magad, meg a többi bányászbéka érdekébén.
pampafu
2018-02-25 at 16:29
Érdekes, hogy mindig azok pofáznak akik előzetesből, rács mögül beszélnek kifelé, vagy az agymenéses támogatói. Hiteltelenek vagytok. Ennyike.
Szederkényi Csaba
2018-02-25 at 16:17
“Korrupciós gépezetről beszélt a Soros által kiképzett Szél Bernadett”
Mennyivel korrektebb és hitelesebb lenne a cikk is és az újság is, ha pontosabban fogalmazták volna, péld. így :
” A Soros által kiképzett Orbán Viktor korrupciós gépezetéről beszélt a Soros által szintén kiképzett Szél Bernadett “
Névtelen
2018-02-25 at 16:11
Rendben van, hogy ez a személy folyik már a vízcsapból is, de muszáj az arcképét minden cikk fejlécében a pofánkba tolni? Több kíméletet kérünk!
pandora
2018-02-25 at 16:51
Türelem ! Már ” csak”7 hét van hátra,azt féllábon is ki lehet bírni ! Vagy gondoljon pl. Gurmai Zitára Vadai Ágicára. Nincs kímélet. Csak nagy választék.
Péter
2018-02-25 at 15:49
Orbán is Soros képzett….
Egy olvasó
2018-02-25 at 16:18
A felsoroltakon kívüliek pedig mind Kádár bérencek.
Ezt akartad mondani Cseberei
2018-02-25 at 16:13-kor???
HÍVD SOROSODAT
2018-02-25 at 17:00
Soros a gazdád bekeményítve ment neki Orbánnak és kormányának ,szétrúgva az EU-s szabályokat és törvényeket is ,te migrásimádó sorosbérenc.
EMIATT HÍVD ORVOSODAT
2018-02-25 at 17:09
ÖK KIISMERTÉK A TAPOSÓAKNA GYÁROS SOROSODAT ,NEM MINT A BIRKÁK KÖVETIK AZ ÁLTALATOK IMÁDOTT MUSZLIM GAZDASÁGI MIGRÁNS POLITIKÁTOKAT .ORBÁN 4 HÓNAP ALATT RÁJÖTT ,HOGY KÁRTÉKONYAK VAGYZOK ,SOROS GAZDÁTOKKAL EGYÖÜTT.