
A WBO alelnök, egykori olimpiai bajnok Kovács Istvánt választották az AIBA főtitkárának, ami hatalmas sportdiplomáciai siker Magyarországnak. A Bajkai István vezette Magyar Ökölvívó Szakszövetség most már két magyart is delegált, hiszen néhány hete Tóth Zsuzsa a versenybizottságban kapott kiemelt szerepet.
Hosszú utat jártam be a Pongráctelepről Lausanne-ig, volt hogy eltévedtem, de mindig töretlenül mentem előre. Ezután is így lesz, erre a kis időre már ígérem, nem változom. Akik eddig hittek bennem, azok a jövőben sem fognak csalódni, én teszem a dolgom, teszem amíg tehetem
– írta keddi Facebook-bejegyzésében az olimpiai bajnok sportdiplomata. A hazai médiában már több helyen lehetett olvasni Kokó nyilatkozatát a friss kinevezéséről. Az AIBA jelenleg nem ápol jó kapcsolatot a NOB-bal és az olimpián nem az AIBA felügyeli az ökölvívást. Ezen a kapcsolaton, illetve a jövő nemzedékeinek kérdésein azonban csak az idei ötkarikás játékokat követően kezdenek el komolyabban dolgozni, illetve remélhetőleg változtatni. Az új főtitkár már a jövő héten megkezdi munkáját és reformokat tervez, ami nem meglepő, óriási szükség van ezekre.
Az AIBA olyan időszakon megy keresztül, amelynek során reformok sorozatát kell végrehajtani, ezek ugyanis szükségesek ahhoz, hogy a világszerte milliók által kedvelt ökölvívás fejlődjön, és a sportolók, edzők a legjobb eredményeket érhessék el a nemzetközi viadalokon
– tette hozzá az új főtitkár, aki saját munkáját illetően teljes nyitottságot és demokráciát ígért.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Zöld-fehér
2021-04-14 at 09:33
Újabb FRADISTA jutott a csúcsra !
Természetesen.
Karoly
2021-03-29 at 08:16
Gratulálunk!
Hajrá!
Tuti
2021-03-25 at 23:05
Gratulalok
pepelopici
2021-03-24 at 10:54
Csak a hülye ember tűri hogy üssék a fejét.
Namond
2021-03-23 at 23:01
10 év jópofáskodó gürizés után. Tán még vadászni is jár?
Egyébként kár.
Szakmai vezetőnek talán alkalmas, főtitkárnak semmi képen.
Úgy járunk vele, mint a birkózó szövetség elnökével, csak nem húzza annyi ideig.