A szerdai kormányülést követően csütörtökön a szokásoknak megfelelően Kormányinfót tartott Kovács Zoltán, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A sajtótájékoztató fő témája az orosz–ukrán háború volt, amely már egy hete tart: az orosz hadsereg múlt csütörtökön vonult be Ukrajna területére. A szomszédban zajló konfliktus mellett szó volt a koronavírus-járványról is. Gulyás Gergely jelentős járványügyi intézkedéseket jelentett be: hétfőtől a legtöbb helyen már nem kell maszkot viselni, valamint eltörlik a lehetőséget, hogy a munkáltatók kötelezően előírják az oltás felvételét, az oltási igazolványt pedig hétfőtől kivezetik.
Szentkirályi Alexandra helyett Kovács Zoltán államtitkár segíti Gulyás Gergely munkáját a csütörtöki Kormányinfón. A miniszter azzal kezdte, hogy hazánk nem küld katonákat és fegyverszállítmányok sem mennek át az országon, majd leszögezte: hazánk számára a legfontosabb Kárpátalja biztonsága. Azzal folytatta, hogy a humanitárius koordinációs tanács koordinálja a segítségnyújtást; minden segítségnek célba kell érnie.
A katasztrófavédelem is felkészült arra, hogy segítsen
– mondta a miniszter, aki szerint eddig 120 ezer ember lépte át a határt. Gulyás Gergely elmondta: rengeteg segélyszervezet vesz részt az akcióban, a kormány több mint egymilliárd forintos támogatást adott a segélyezést ellátó szervezeteknek. Úgy fogalmazott: folyamatosan az együttműködés a kormány és a helyi kormányhivatalok között. Közölte: hazánk minden Ukrajnából érkező menekültnek segítséget biztosít, a határokon folyamatos az áthaladás. A miniszter szerint 600 millió forint értékben küldtünk eddig élelmiszert, üzemanyagot és egyéb segítséget Kárpátaljára.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A legnagyobb segítők között ott van a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt is.
A kormányálláspont stabil: azokat a menekülteket engedjük be, akiknek ez az első biztonságos ország
– szögezte le a miniszter, aki azzal folytatta: a kormány minden uniós szankciót támogat, amely mögé minden uniós tagállam odaáll. Kijelentette: a szankciók ügyében komoly véleménykülönbségek vannak a tagállamok között, azonban a háború árát nem lehet az emberekkel megfizettetni.
Elítéljük Oroszország katonai beavatkozását, a háború nem a viták rendezésének a módja
– jelentette ki Gulyás Gergely, aki kijelentette: ha a Paks által termelt árammennyiséget a szabadpiacról kellene beszerezni, akkor havi 22 ezer forinttal kellene többet fizetni. A Sberbank kivonulásával és csődjével kapcsolatban a tárcavezető ismertette: 12 magyar önkormányzatnak van a banknál 100 ezer eurónál felüli betétje, őket az állam megpróbálja kártalanítani, hitelt is kapnak. A banknak 70 ezer betétese volt, őket az OBA 100 ezer euróig kártalanítja. A baloldallal kapcsolatban elmondta: nincsenek tekintettel a veszélyre, amiket a háború okoz. A miniszter elítélte, hogy Márki-Zay Péter oroszbarátnak nevezte a kárpátaljai menekülteket; szavai szerint még a legszélsőségesebb ukrán nacionalisták sem beszélnek így.
Nagyon sajnáljuk, hogy a baloldal felelőtlenül, összevissza beszél. Fegyvereket vagy katonákat küldeni csak olaj a tűzre
– közölte.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A járványügyi intézkedésekről a miniszter ismertette: a maszkviselési kötelezettség megszűnik jövő héttől, ahogy az is, hogy a munkáltató megszabhatja a kötelező oltást a munkavállalók számára; ez alól kivételt képeznek a szociális és egészségügyi dolgozók. Véleménye szerint, ha lesz is hatodik hullám, az enyhébb lesz; előfordulhat, hogy újra be kell vezetni ezeket az intézkedéseket, a veszélyhelyzet azonban továbbra is fennmarad.
Kivezetjük a védettségi igazolványra vonatkozó szabályokat is
– jelentette ki.
Újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a hazai törvények tiltják, hogy magyar önkéntesek harcoljanak Ukrajnában. Egy másik kérdésre úgy válaszolt: a hazai gáztárolók 54 százalékon állnak, még hónapokig kitart ez a készlet, valamint a kormány ragaszkodik a rezsicsökkentés fenntartásához.
Sok ország teljes egészében Oroszországból veszik a gázt. Az árakat emelte Oroszország, a csapokat – abban bízunk – nem fogják elzárni
– közölte, majd megerősítette, amit Szijjártó bejelentett: a kijevi magyar nagykövetség Lembergbe, más néven Lvivbe költözött át a háború miatt.
Egy másik kérdésre a Miniszterelnökség vezetője úgy fogalmazott: a tanárok kötelező oltását is megszüntetik, és amíg nem indokolt, ezt nem is fogják visszahozni. A tárcavezető szerint több millió koronavírus elleni oltóanyag van raktáron, így azok a menekültek, akik még nem kaptak oltást, de igényelnek, megkaphatják.
Az ukrán–magyar kettős állampolgárok szavazásával kapcsolatban Gulyás Gergely ismertette: keleti szomszédunk nem fogadja el a kettős állampolgárságot, úgyhogy ott levélszavazással eddig sem lehetett voksolni. E tekintetben a háború nem okoz nehézséget, azaz aki nem tud átjönni, az sajnos nem tud szavazni. Szóba került az is, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje büszke azokra a magyarokra, akik részt vesznek a háborúban; erre a miniszter azt válaszolta, hogy egészen más a véleménye azoknak, akiket besoroztak. Gulyás Gergely szerint mivel nem tudni, meddig tart a háború, azzal sem lehet számolni, hogy pontosan hány menekült fog érkezni; egyelőre a kormány arányokat lát, de lényegesen kevesebben jönnek Magyarországra, mint Lengyelországba.
Mi békét szeretnénk
– szögezte le a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki bejelentette: létrejött egy kormányzati munkacsoport a menekültek munkaügyi helyzetével kapcsolatban. Az ideérkező menekültek érdeke is, hogy dolgozni tudjanak; ezzel kapcsolatban a tárcavezető elmondta, hogy az építőiparban hatalmas munkaerőhiány van.
Gulyás Gergely szerint a lekapcsolt orosz bankok miatt nem késik majd a Paks 2 beruházás, azonban még bizonytalan, mit hoz a háború az új blokkok építésével kapcsolatban. Érkezett egy kérdés arra vonatkozóan, támogatja-e a kormány, hogy ideiglenes védelmet adjon az EU a menekülteknek most, amire a miniszter elmondta, hogy nem, ugyanis Magyarország megadja a menedékjogot.
Nincs szükség általános letelepedési és munkavállalási jogra. De foglalkozni fog ezzel a felvetéssel a kormány
– mondta.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Az inflációval kapcsolatban a miniszter elmondta: nem megalapozott a feltételezés, hogy kilenc százalékra emelkedne az infláció. A jegybank öt–hat százalékossal számol előre, ennél azonban lehet magasabb, hiszen ez függ attól, meddig tart az ukrán–orosz háború.
A térségben több a biztonsági kockázat, mint korábban volt. Európán belül jelentős mértékben nőtt a biztonsági kockázat, ezért indult haderőfejlesztés
– közölte, majd azzal folytatta: a kormány számolt azzal, hogy kirobbanhat egy háború, azt valós kockázatnak tekintették és mindent megtettek annak elkerüléséért, ezért is járt békemisszión Orbán Viktor Moszkvában. Kijelentette: Európa mindent megtett annak érdekében, hogy ne legyen háború. A tárcavezető kijelentette: az országok szuverenitását tiszteletben tartja a kormány; a magyar alkotmányban is az van, hogy Magyarország elutasítja a háborút, ennek alapján kell az országnak tárgyalnia.
Mögöttünk van egy hétéves tapasztalat a szankciókról, és ezek eredménytelenek voltak, mert nem változtatták meg az orosz szándékokat. Nekünk nagyon kell arra figyelni, hogy különösen Magyarország érdekei ne sérüljenek
– mondta a miniszter, aki példaként említette a Krím elcsatolását követő szankciókat, amelyek eredménytelenek voltak és veszteséget okoztak az uniónak. Gulyás Gergely szerint nem lehetett elkerülni, hogy Moszkva katonai fellépést indítson Ukrajna ellen. Arra a kérdésre, jó döntés-e NATO-katonáknak Magyarországra jönni, a miniszter úgy válaszolt, hogy ilyen helyzetben indokolt hazánk védelme. A miniszter kívánatosnak titulálta, hogy Oroszország visszavonuljon a határai mögé; lehet, hogy ez lesz az új status quo, erről a kormány a szövetségeseivel együtt dönt majd.
Ugye senki nem gondolja, hogy a magyar hadsereg képes változtatni az erőviszonyokon? Az Egyesült Államok sem kockáztat semmit Ukrajna szuverenitása érdekében!
– mondta Gulyás Gergely.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Szóba került az is, hogy vajon az Európai Unió segít-e Magyarországnak a menekültek fogadásának ügyében. A miniszter úgy válaszolt: ha nem is jön segítség az unió felől, Magyarország akkor is segít, az igényt benyújtották az EU-nak. Paks 2-re visszatérve Gulyás Gergely elmondta: egyelőre nincs akadálya az építkezésnek, hiszen az energetika nem került szankciós listára. Újságírói kérdés érkezett a zuglói parkolási botránnyal kapcsolatban is, miszerint lehet-e Karácsony Gergelynek felelőssége az ügyben; a főpolgármester azt mondta korábban, nem volt tudomása az ügyről.
Ő vezette akkor a kerületet. Vádakat nem lehet megfogalmazni, de politikai felelősség felvetül. A baloldal szerencséje, hogy háborús helyzet van, mindenki inkább erről beszél
– válaszolt a miniszter. Érkezett kérdés azzal kapcsolatban is, hogy a magyar állampolgársággal rendelkezők nem jogosultak menekültstátuszra; Gulyás Gergely úgy reagált erre, hogy mindenki kap segítséget, szállást és élelmet, a hosszabb távú megoldás pedig az, hogy munkát tudjanak biztosítani az érkezők számára, mert az jelenti a megélhetést, erre pedig külön munkabizottság jött létre. A tárcavezető ismertette: a kormány kijelölte azokat a határmenti kórházakat, ahol akár háborús sérülteket is el lehet látni. Arra a kérdésre, hogy a választás halasztható-e a háború miatt, Gulyás Gergely határozott nemmel válaszolt. A miniszter elmondta: a háború kitörése óta nem beszélt egymással Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor.
Mi azt ajánlottuk fel, hogy Budapesten legyen béketárgyalás
– közölte. A Nemzetközi Beruházási Bankkal kapcsolatban a miniszter kijelentette: abban csak kisebbségi része volt az oroszoknak. A fő kérdés jelenleg az, hogy a kialakult háborús helyzet miatt megmaradhat-e a bank likviditása. Úgy fogalmazott, hogy ez a bank fejlesztéseket támogat, azaz ha kiszáll, egyes fejlesztések nem lesznek majd, vagy azokat más vesz át. A 168 Óra újságírója hintapolitikával vádolta a kormányt; ezt Gulyás Gergely visszautasította és hozzátette, hogy Németország és Franciaország sokkal nagyobb mértékben kereskedik Oroszországgal. A végén ismét szóba került a zuglói botrány; a miniszter szerint, ha igaz az, ami a gyanúsításban szerepel, akkor egy parkolási maffiát működtett a baloldal.
Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Orientál
2022-03-03 at 15:39
Gyurcsány az elvtársaival többször elmondatta hogy ha idén tavasztól ők vezetik – ismét csődbe – az országot akkor a kórházak 40%-át bezárják.
Solaris
2022-03-03 at 15:10
mákod van gergő, a spanok kímélnek a rossz hírektől…
Joris
2022-03-03 at 14:49
Amit az ellenzéki “független” médiamunkások csináltak az részükről nem sajtótájékoztató volt, hanem két órás kihallgatás… Gyomorforgató
Nahát
2022-03-03 at 14:13
Ál”nemzeti”-nek: “Most mi változott annyira járvány ügyben?” Ha a kedves kommenttárs olvasná a híreket, tudhatná, hogy a járvány leszálló ágban van, a hatóságok folyamatosan ellenőrzik a szennyvíz koronavírusmaradvány-tartalmát, amiből hetekre előre látja, hogy hogyan fog alakulni a járvány. Sőt ha tájékozottabb lenne, azt is tudhatná, hogy a menekülteket első intézkedésként letesztelik koronavírusra, és ha szükséges, kórházba viszik őket. Egyéb kérdés?
Nahát
2022-03-03 at 14:09
A facebookon már megjelentek az irigykedő gyurcsányisták, DK-sok, fel vannak háborodva, hogy a magyar kormány segíti a menekülőket és a Kárpátalján maradottakat, álszent módon a hazai szegényeket emlegetik, pont ők, akik soha az életben nem adakoztak rászorulóknak egyetlen magyar forintot sem!
Vladtepesch
2022-03-03 at 13:22
Természetesen a háború árát MINDIG az emberek fizetik meg.
Mindenkor és mindenhol.
Már most fizetjük a gyengülő forinton és az emelkedő árakon.
És még a java hátravan.
Legfeljebb arról lehet szó – és az sem kevés -, hogy “terítjük” a költségeket.
Minél többen résztvesznek benne, egyénenként annál alacsonyabb a költség.
De csacsiságot – közgazdasági nonszenszt – ne mondjunk már, ha lehet.
Rolo
2022-03-03 at 12:26
t2022-03-03 at 11:36
Tényleg? 🙂
Mutass nekem egy sajtótájékoztatót a balos csótányoktól ahol minden kérdesre válaszolnak a jobbos médiának is!
Keresgélj…nehéz lesz 🙂 🙂
Ülj le Móricka…egyes 🙂 🙂
Sas
2022-03-03 at 12:25
Hiába adja itt GG nagyfiút-az afgán kivonulás árát is mi fizetjük meg-a kretén von Leyenekkel együtt-mert amikor mi kijöttünk-mint a hülye-Kína ott maradt-és minden afgán természeti kincs kínáé lett-és hiába dumál GG -most is mi fizetjük a kretén von Leyenek politikájának az árát, hogy ez a debil lefekszik a haldokló USA-nak.
nemzeti
2022-03-03 at 12:21
Most mi változott annyira járvány ügyben??
-vannak halottak
-vannak fertőzöttek
-jönnek az új keleti fertőzött emberek
mennek a gyógyszertárba,boltba.
Halvány fingunk nincs mi bajuk van,mint
nekünk is mi bajunk van vírusssal és egyéb
betegségekkel kapcsolatban
EGYSZERRE KELL EZT ÍGY VÁLTOZTATNI???
Sas
2022-03-03 at 12:21
Nincsenek–magyar-ellenzéki ujságírók-ezek a pusztuló germánok droidjai.
Sas
2022-03-03 at 12:20
MI TÖRTÉNT AFGANISZTÁNBAN?A HÁTTÉRHATALOM ÁTJÁTSZOTTA–KÍNÁNAK-KÍNÁÉ LETT AZ OTTANI TERMÉSZETI VAGYON. -MI BAMBÁN KIJÖTTÜNK-A HÜLYE von LEYENNEL.–Most a háttérhatalom lepusztítja az uniót-ezzel szintén kínát erősíti-de még az oroszt is-miközben-látszólag-üti-de ez csak trükk-az orosz-kínai-ázsiai gazdaság összenő.MI MEGINT A von Leyenekkel sodródunk.ELÉG VOLT-ELÉG VOLT AZ UN. TÚLTAKTIKÁZÁSBÓL, ÉS HALOGATÁSBÓL.AZ USA idiotikus-és a háttérhatalom birodalmat vált.
Sas
2022-03-03 at 12:12
Az USA élőhalott-semmit sem szabad engedni neki-Kína a hetedik Birodalom.AZ USA Egyenlő azzal a képpel , amit a demens sugároz róla-végük van-már csak káoszt hoznak létre , és von Leyeneket mozgatnak-teljes oppozíció kell.
Mikia36
2022-03-03 at 12:09
Ennyi kretén újságírót még nem láttam. Csugaj Ildikóval az élen, de az RTL-s fika még a kérdését sem tudja összerakni.
Beszélni nem tudnak, hülyeséget kérdeznek, mert a magyar szövegértésük gyalázatos. Ezek nem tanultak általánosban magyart? Nem volt szövegértési gyakorlat, hiányoztak a fogalmazás óráról?
Sas
2022-03-03 at 12:09
Egy haldokló utasításait tartjuk be, egy szellemileg leépült, elaggot USA utasításait követjük-miközben Szerbia opponálja-a magyar politika megint túlbonyolítja a dolgokat-túltaktikázza magát-HALDOKLÓ BIRODALOMNAK –NEM KELL ENGEDNI-AZT ÜTNI KELL-AMI ESIK AZT LÖKNI KELL.
Sas
2022-03-03 at 12:06
Szerbia ellenáll-nem szavazza meg az ostoba szankciókat-nem fekszik le a haldokló USA-nak.Az USA haldoklik-Biden rá a bizonyíték, és az agg Soros-Szerbia tudja ezt.
Sas
2022-03-03 at 12:03
Varga Eszter.Az tagadhatatlan, hogy a politikai magatartásnak vannak nemzeti sajátosságai-a magyarra jellemző a túltaktikázás-illetve az un. úri idealizmus.Az ellenség pedig annyira erős, amilyennek hiszik-pl. SZFE ügyben 9 éven át az volt a mondás, hogy nem lehet felszámolni aztán felszámolták.Csak, úgy . Soros-hálózat-ügyben az a taktika háttere, hogy–ez-nagyon befolyásos-visszaüt.De az USA-nak vége -már nem ad un. “PEPSI-ÉRZÉST”-BIDEN NEM AD BIRODALMI “PEPSI-ÉRZÉST”-Amerika feladta-mint minden Birodalom -életpályája végéhez ért-a látszatra sem ad-egy Bident állított ki, nem egy Reagant.Az atlantizmus elavult.
Locksmith
2022-03-03 at 12:01
t2022-03-03 at 11:36
Szeretném látni mikor kamugerid nehezen viseli el a kormányoldali kérdéseket. JA, hogy fel se lehet tenni neki kérdést? Akkor ehhez mérten értékeld, hogy a Kormányinfón több órán keresztül teszik fel a balos újságírók az összes kérdésnek álcázott provokatív hazugságaikat és nem hajtja el a jó édes anyjába őket Gergely. Pedig szerinted itt nincs demokrácia, csak akkor lesz, ha makid nyer és kérdezni se lehet majd tőle-.
UFF
varga eszter
2022-03-03 at 11:10
Sas2022-03-03 at 10:21
Nekünk az egyetemen azt tanította egy nagyon bölcs professor, hogy lehet nemet mondani adott dologra, de tegyük mellé az IGENT IS. Érdekelne kedves Sas, hogy Ön milyen eszközökkel távolította volna el pl. a közéletből eme “termeszhangyákat”?
Hátha felfigyel javaslatára a kormány és megteszi amit eleddig nem tudott, vagy nem akart?
lyukas zokni
2022-03-03 at 11:05
most kapott szót csuha ildikó, ki is kapcsoltam egyből a tévét.
Ildikó
2022-03-03 at 10:32
Sas! Mindenben igazad van, de ha csak csúnyán néz a Fidesz ezekre a Soros bérencekre, az egész világ felhördül, élükön a hazai posványban dagonyázó ellenzékkel!
Jogállamban amit megtehet egy kormány, azt megtette. Nem kéne a “civileknek” is pénzzel tömni ezeket, Gyuri bácsi megteszi!!!
Sas
2022-03-03 at 10:27
Teljesen világos a helyzet. Vlagyimír kimetszi a daganatot-eltávolítja pl. az ősi orosz városból-Kijev— a Soros-hálózatot, illetve a degenerált Hunter Bideneket-ez világtörténelmi tett-ezt a hülye szovjet-marxista alapon végrehajtott 1956-os rémtettével összevetni-ahhoz hasonlítani , merő ostobaság.
nemzeti
2022-03-03 at 10:24
Viszont a soviniszta ukránok Kárpátaljától
keletebbre eső területek cigánytalanításában
nem kellene befogadó államként részt venni.
Sas
2022-03-03 at 10:21
A Fidesz semmit nem tudott kezdeni pl. a Soros hálózattal-mint a termeszhangyák áthatják a hazai közéletet-ott vannak az oktatásba-kulturában-parlamentben, etc. Az oroszok most az ukrán bábállam területéről eltávolítják ezt a hálózatot, amely világháborús veszélyt generált-húzza meg magát a Fidesz-és csendben örüljön, hogy legalább ukrán területről eltávolítják ezt a hálózatot.