Pesti Srácok

Közismert, már elítélt garázdával kötött szövetséget az ellenzéki koalíció Újpesten

Közismert, már elítélt garázdával kötött szövetséget az ellenzéki koalíció Újpesten

Csoportosan elkövetett garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak – ilyen bűncselekményekért marasztalták már el Szabó Balázst, a Jobbik újpesti szervezetének alelnökét. A helyi ellenzéki koalíció önkormányzati képviselőjelöltje ellen jelenleg is több, az előbbiekhez hasonló büntetőeljárás van folyamatban. Az egyik ilyen az az eset, amikor társaival Szabó a Fidelitas aktivistáit verte meg a tavalyi országgyűlési választások előtt néhány nappal a XI. kerületben, ahol a történtek miatt intézkedő rendőrökkel is erőszakoskodott, előtte pedig külföldieket támadtak meg falkában a fővárosban. Szabó Balázs az újpesti polgármester-jelölt, a momentumos Déri Tibor hű szövetségese. A PestiSrácok.hu igyekezett megtudni Déritől, hogy mi a véleménye Szabó viselt dolgairól, de a IV. kerület élére aspiráló jelölt ezt nem árulta el, és nem azért nem árulta el, mert nem tudott Szabó botrányos ügyeiről, hanem mert csak.

Tudtak Szabó Balázs büntetőügyeiről – ezt maga Déri Tibor válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére, a többes szám pedig arra enged következtetni, hogy az újpesti polgármester-jelölt stábja és a helyi ellenzéki koalíció koordinálói is tisztában lehettek Szabó botrányos előéletével. Déritől igyekeztünk megtudni, hogy ez a körülmény nem volt-e aggályos tényező Szabó jelölésekor, illetve mi a véleménye arról, hogy szövetségese időnként falkában ver bucira az utcán random kiválasztott embereket Budapesten.

Déri Tibor kitartóan azt ismételgette, hogy forduljunk Szabó Balázshoz az ügyben, feltételezésünk szerint azonban Szabó biztosan tud a saját büntetőügyeiről, és vélhetőleg nem ő hivatott arról nyilatkozni, hogy Dérinek mi a véleménye róla, vagy ha igen, az még súlyosabb kérdéseket vet fel az újpesti ellenzéki koalícióval kapcsolatban.

Déri hallgatása azt jelentheti, hogy tudtak Szabó botrányairól, de nem érdekelte őket, így is képviselőjelöltet csináltak belőle, és Déri személye miatt jelentheti azt is, hogy a legprimitívebb utcai erőszak a Momentumnál és a helyi ellenzéki összefogásban részt vevőknél – közöttük a Jobbiknál – is elfogadott konfliktuskezelési gyakorlat.

PestiSracok facebook image

A Jobbik ökle

Szabó Balázst 2008-ban pénzbüntetésre ítélték, miután egy tüntetésen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek találták. Később ugyancsak csoportosan támadt Budapestre látogató tunéziai állampolgárokra; utóbbi ügyében indított büntetőpere jelenleg folyamatban van a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon.

A Fidelitas aktivistáinak tavaly áprilisi megverése miatt kezdett vizsgálat nyomozati szakaszát a Budapesti Rendőr-főkapitányság lezárta, és az eljárás dokumentumait vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbította.

Ha Szabó Balázst a tunéziaiak, illetve a fidelitasosok megverésében is bűnösnek találják a bíróságok, akkor a hasonló – garázdaság, csoportosan elkövetett garázdaság – bűncselekmények elkövetése miatt különös visszaesőnek fog számítani, ami egyúttal súlyosító körülmény is a még jogerősen le nem zárt ügyeiben, sőt, vonatkozhat rá az úgynevezett három csapás törvény is, amely esetében akár letöltendő szabadságvesztés kiszabását is jelentheti.

Az ellenzéki koalícióba bárki, bármi (is) belefér

A Jobbik régóta tartó, és még véget nem ért mentális, morális leépülésének következménye lehet az a pártban keletkezett káderhiány, amelynek köszönhetően már a Szabó Balázshoz hasonló figurák is indulhatnak egy-egy képviselői helyért olyan fővárosi körzetekben, amelyeknek lélekszáma többszörösen meghaladja egy nagyobb megyeszékhelyét. Ez a mentális, morális erózió a jelek szerint az egész, az újpesti ellenzéki koalíciót alkotó pártszövetségre igaz, mert egyrészt mindannyian tudhattak Szabó botrányos viselkedéséről, mégsem lett nekik büdös, másrészt a jelek szerint a Déri Tibor által posztolt beszámolók alapján szívesen kvaterkáznak nyilvánosan a Jobbik inkább csak csordába verődve erős keménylegényével. Szívesen pózol a Szabóhoz hasonló figurákkal a tavalyi országgyűlési választások előtt még zsarolással, fenyegetéssel „koordináló” Varju László, a DK talajharcosa, de örömmel jár bárgyún vigyorogni Újpestre az őt körülvevő valóságból valószínűleg semmit nem értő Karácsony Gergely is, hogy a Momentum univerzális, bárhol bevethető lokálpatriótájával, Déri Tiborral és hasonló alakokkal fotózkodjon. Október 13-a estéje bizonyára sok szempontból tanulságos lesz, egyebek mellett azért is, mert akkor kiderül, hány újpesti bízná a következő öt évét erre a társaságra.

Fotók: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.