Pesti Srácok

Kunhalmi rasszista kampányba kezdett, néger rabszolgaként ábrázolta fideszes ellenfelét

Kunhalmi rasszista kampányba kezdett, néger rabszolgaként ábrázolta fideszes ellenfelét

Az MSZP társelnöke ismét „remekelt”. Ezúttal nem a helyesírással vagy éppen az ajtókkal gyűlt meg a baja: a szovjetlány egészen elképesztő kampányfogással rukkolt elő, amikor kormánypárti választási ellenfelét, Lévai István Zoltánt néger rabszolgaként ábrázolta. Kunhalmi akciója annak ellenére is vérlázító, hogy az egykori kommunista utódpárt tagja. Ez a fajta rasszista, gyűlöletkeltő kampányelem ugyanis még tőlük is szokatlanul aljas.

Egyelőre talány, miért gondolta úgy az MSZP társelnöke, hogy remek ötlet néger rabszolgaként beállítani a vele azonos választókörzetben induló fideszes képviselőjelöltet. Pikáns, hogy éppen a baloldali „logika” szerint Orbán Viktor egy gonosz krisztofasiszta despota, diktátor, hadúr, főúr és nyilván király akar lenni, bár tényként kezelik, hogy ez szinte már meg is valósult, hiszen a NER-lovagok hűségesküjével körülbástyázott miniszterelnök uralkodik az emberek felett. Az Orbán-féle holdudvarba beletartoznak az oligarchák, és persze a képviselők, akik bizony nem a kormánypárti embereket képviselik az Országgyűlésben (akik megválasztották őket), hanem csak a diktátort – mármint Orbán Viktort. Nyilván Önök is jól ismerik ezen gondolatmenet minden elemét – hiszen évek óta ugyanazt szajkózzák –, amelynek lényege az, hogy az összes kormánypárti képviselő a miniszterelnök rabszolgája. Még akkor is, ha csak képviselőjelölt.

Bár az eddigiek is igencsak meredek állításnak hangoznak a valóság ismeretében, de az igazán rázós rész még csak most következik. (Öveket bekapcsolni!) Kunhalmi bravúros szellemi csavarral oldotta meg a „Mit csinálj, ha az ellenfeledet rabszolgaként akarod bemutatni?” problémát, hiszen lazán néger rabszolgaként ábrázolta politikai ellenfelét. (Az elképzelés valószínűleg abból pattant ki, hogy milyen látványos lehet a XVIII. kerületben élőknek látni az éles különbséget K. Ágnes hófehér, mosolygó arca és a kormánypárti jelölt befeketített arca között.)

Az ominózus kreatív, amelynek üzenete messze földön hirdethette volna a szovjetlány indulásának és küldetéstudatának hírét... Csak nem jött be
PestiSracok facebook image

A történeti hűség kedvéért pedig érdemes összehasonlítani Kunhalmi „Photoshop” Ági elszabadult kreatívját és a méltatlan, gusztustalan lejáratás célkeresztjébe került Dr. Lévai István Zoltánt.

A különbség mindenképp szembetűnő

HOL A BLM...?

Felvetődik a kérdés, hogy a George Floyd halála után a fél Amerikát lángokba és utcai vandalizmusba fordító Black Lives Matter mozgalom vajon mit szólna Kunhalmi kampányához? Vajon hol vannak azok a bizonyos független civilek, akik máskor azonnal előmásznak sötét vackaikból, ha egy rendőr sandít egy pigmentáltabb delikvensre? Vajon ki és mikor fogja kikérni, hogy egy magát újraválasztatni akaró országgyűlési képviselő egyszerre rúgjon bele a rabszolgamúlt sebeit magukon érző emberekbe és a rasszista kirekesztés áldozataiba? Vajon ki fogja számon kérni Kunhalmin, hogy 2022-ben annyiba nézi a magyar főváros lakosait, hogy az ellenfelét néger rabszolgaként ábrázolva akarja lejáratni? Bár a kérdéseket nyilván költőinek szántuk, mégis elgondolkodtatóak. Kunhalmi akciója pedig pártállástól függetlenül minősíthetetlen és megengedhetetlen. Mindez ugyanis nem méltó egy politikai szereplőhöz, még akkor sem, ha egy szocialistáról van szó, és az sem menti fel, hogy Kunhalmi Ágnesnek hívják. (Nyilván értik, mire gondolunk...)

Forrás: Kunhalmi Ágnes Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.