Pesti Srácok

Láng Zsolt: újabb bizonyíték igazolja, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát (Videó!) – Csalás kísérlete miatt vizsgálódhat a rendőrség (Frissítve!)

Láng Zsolt: újabb bizonyíték igazolja, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát (Videó!) – Csalás kísérlete miatt vizsgálódhat a rendőrség (Frissítve!)

A Fővárosi Vagyonkezelő irodájában tartottak tájékoztatót a Városháza, és más önkormányzati ingatlanok eladásáról egy névtelenül tanúskodó üzletember szerint, aki állítja, ő maga is meghívott volt az egyeztetésen. A férfi – eddig ennyi derült ki az illetőről – korábban a bankszektorban dolgozott, most pedig nagyobb értékű ingatlanok fejlesztésével foglalkozik, egyébként pedig közgazdász végzettségű – tájékoztatta a sajtót Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtökön délelőtt, a Városháza épületénél. A politikus ismertette az üzletember levelét, aki részletesen beszámolt Berki Zsolt és Kiss Ambrus jutalékos rendszerének működéséről, valamint arról is, hogy Karácsony Gergely tudtával zajlott a személyre szabott pályázatok kiírása. Láng Zsolt a tájékoztatón közölte: az illető fenyegetve érzi magát, ezért nem fedi fel személyazonosságát, ugyanakkor a közjegyző által hitelesített vallomásában büntetőjogi felelősségének tudatában fogalmazta meg állításait, hétfőn pedig várhatóan a vizsgálóbizottság előtt is megjelenik a férfi, ahol lehull a lepel a titokzatos tanúról. Frissítés: Tényi István az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult és csalás bűntettének kísérlete miatt tett feljelentést.

Egyre szövevényesebb a Városháza-ügy, amelyben újabb névtelen szivárogtató állt elő egy férfi személyében, aki állítja: meghívták a Fővárosi Vagyonkezelő irodájába, ahol több, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába tartozó ingatlan eladásának lehetőségéről tárgyaltak. Erről levél formájában egy beszámolót küldött a városháza-gate ügyében nyomozó vizsgálóbizottságnak, amelyet most változtatás nélkül közlünk:

A meg nem nevezett üzletember, aki állítása szerint fél – vélhetően a baloldali üzleti körök bosszújától – neve elhallgatását kérte levelében, közjegyző által hitelesített levelében azonban számos „vádpontot” megerősített a Városháza eladása kapcsán. Egyrészt megdőlt az az állítás, miszerint Karácsony Gergely ne tudott volna az eladásról szóló tárgyalásokról, másrészt pedig helyettesének, Kiss Ambrusnak a „jutalékos rendszerben” betöltött szerepe is igazolást nyert.

PestiSracok facebook image

Mindezek közül pedig a legsúlyosabb állítás talán, hogy a személyre szabott pályázási lehetőség gyanúját is igazolja a vallomás. Ennek köszönhetően ugyanis látszólag transzparensen árusíthatja ki a főváros a közvagyont, ugyanakkor a rendszer lényege az, hogy csak az előre meghatározott cég legyen alkalmas arra, hogy érvényes pályázatot nyújtson be. Ennek az ügyintézésnek a „díja” az a tíz százalék – a Városháza esetében négymilliárd forint –, amelyet az Anonymus által szivárogtatott felvételek szerint Kiss Ambrus oszt tovább a „cápáknak”.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.