Pesti Srácok

Legsötétebb nap: ezentúl csak ideológiai meggyőződésből lehet hazát árulni, pénzért már nem

Legsötétebb nap: ezentúl csak ideológiai meggyőződésből lehet hazát árulni, pénzért már nem
Che Guevara meggyújtja Sartre szivarját /Fotó: Critical-theory.com

Tegnap nem sokkal éjfél előtt a kormánypártok benyújtották a parlamentnek a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, ami a költői cím ellenére pusztán arról szól, hogy a magyarországi globalista lerakat munkatársai ezentúl csak ideológiai alapon dolgozhatnak Magyarország ellen. Pénzért nem, illetve ha mégis, azzal rendkívül sokat kockáztatnak. Nem erkölcsileg (az amúgy sem érinti őket), nem büntetőjogilag, hanem a zsebük tartalmára megy ezentúl a játék.

A kormánypártok ráéreztek a politikai hadviselés legfontosabb szabályára, oda kell ütni, ahol az fáj. Ez pedig a magyarországi baloldal esetében a pénztárca. (Lásd még: Puzsérnak sem lenne semmi baja Hont Andrással, ha a centrumot valóban megképző Öt nem az ő zsebéből venne ki pénzt.) A beterjesztett törvényjavaslat, aminek indokoltságát a kolléga ITT egy kifejtős fogalmazás keretében részletesen ismertette, nem kertel: ha mindenképpen Magyarország ellen akarsz dolgozni, ellenséges dezinformációkat szeretnél terjeszteni, akkor azért ezentúl nem fogadhatsz el mindezért cserébe külföldről javadalmazást. Ingyen kell kiszolgálnod Brüsszelt, Moszkvát, Berlint, Washingtont, Bucurestit, Isztambult, Dubai-t stb.

A hidegháború alatt a nyugati értelmiség szovjet társutasaiban mindig kevésbé bíztak Moszkvában, mint a rendes, fizetett ügynökökben. Mert a társutasok, az ideológiai meggyőződésből vagy kalandvágyból Szovjetunió apologétáinak szegődött Sartrék és Hemingway-ek bármikor megtalálhatják imádatuk új tárgyát. Aki viszont zsetonért szolgál, az hű marad a lebukásig.

Világszerte elkezdtek fellépni az NGO-knak álcázott hálózatok ellen. Véget értek a nyugalmas idők, az úgynevezett világrendváltás, a befolyási övezetek és a szövetségi rendszerek át- és újraszervezésének közepén megengedhetetlen, hogy ezerszám dolgozzanak alig fedett ellenséges ügynökök és kémek egy szuverén nemzetállam területén.

PestiSracok facebook image

A jogi környezet nekik kedvezett korábban, hiszen meglehetősen kockázatmentes volt valamely ellenséges államnak mondjuk egy civilnek mondott jogvédő szervezetet finanszírozni, akik utána már belföldről premizálhatták azokat az ügynököket, akik pl. a véderő fellazításával, terroristák ellen fellépő szolgálatokkal szembeni kampányokkal, az államba vetett bizalom aláásásával foglalkoznak. És mielőtt nagyon izgatottá válna a kedves (és esetleges) ellenzéki olvasó, hogy miket írok a Telexről, most Izraellel példálóztam, ahol szintén korlátozni akarják a NGO-knak álcázott, európai kerülővel iráni és katari pénzekből működő hálózatok működését.

Marad tehát az ideológiai meggyőződés a hazaáruláshoz.

Részünkről kíváncsian várjuk, hányan maradnak ügynökök így a terepen, hogy le kell költözniük az emberek közé a hóhatár feletti villából, fel kell adni a zöld rendszámos Teslát és az évente 8-10 hétnyi, konferenciának álcázott luxusnyaralásokat.

(A nyitóképen a Szovjetunióból már kiszeretett, Kubával még ismerkedő, éppen randizni kezdő, ideológiailag nagyon meggyőződött Sartre látható szivarral és Che Guevarával)
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.