Pesti Srácok

Lehallgathatta a Huawei az egyik legnagyobb holland távközlési vállalat ügyfeleit

Lehallgathatta a Huawei az egyik legnagyobb holland távközlési vállalat ügyfeleit

A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat segítségével a kínai kormány lehallgathatta a KPN Telecom NV holland távközlési vállalat ügyfeleit, közöttük a holland kormány több tagját – közölte a holland sajtó a KPN által tíz éve készített, nemrégiben kiszivárgott, titkosított jelentésére hivatkozva hétfőn. A beszámolók szerint a holland távközlési vállalat belebukhat abba, hogy a 2010-ben készített, titkosított jelentését nem hozta nyilvánosságra, a dokumentum szerint ugyanis a Huawei munkatársai, mind a KPN épületein belül, mind pedig Kínából illetéktelenül, ellenőrizetlenül és korlátlanul lehallgathatták az hágai központú cég és Telfort nevű leányvállalata által kiosztott mobilszámokat.

A lehallgatások akkor történhettek, amikor a KPN 2009 folyamán a Huawei technológiáját használta. Ekkor a holland cég hágai központjában hat kínai alkalmazott dolgozott. A távközlési szolgáltató még abban az évben ellenőrzést kért a Huaweihez kapcsolódó esetleges kockázatok megállapítására, miután a holland titkosszolgálat (AIVD) már többször figyelmeztette a vállaltot az esetleges kínai kémkedési tevékenység lehetőségére. Hogy a lehallgatások megtörténtek-e, s ha igen, milyen gyakran, a jelentésből nem derül ki – írták. Az világos viszont, hogy a Huawei rendszere lehallgathatta a holland kormány tagjainak, köztük Jan Peter Balkenende korábbi miniszterelnök telefonját, valamint az országban élő kínai emigránsok beszélgetései mellett tudomást szerezhetett arról is, hogy a kiknek a telefonját figyeli, vagy hallgatja le a holland rendőrség, vagy az ország titkosszolgálata. A jelentésből kiderült az is, hogy a dokumentum alapján a KPN még 2010-ben úgy döntött, nem szervezi ki mobil törzshálózatának teljes karbantartását, a biztonsági kockázatok elkerülése érdekében pedig fejlesztéseket hajt végre.

A KPN friss közleménye szerint nincs arra utaló jel, hogy a kínai vállalat bárkit lehallgatott volna, vagy ellopta volna ügyfeleinek adatait. Ha a cég ilyen esetről tudomást szerzet volna, haladéktalanul tájékoztatta volna az illetékes hatóságokat és az ügyfeleket - írták. Hozzátették, a Huawei alkalmazottai nem rendelkeztek hozzáféréssel a KPN kulcsfontosságú hálózatához és adataihoz, a kínai vállalat mindenkor a KPN engedélye szerint működött a hágai központban. Ez vonatkozott mind a Huawei, mind pedig a KPN által a tevékenységének támogatására alkalmazott alvállalkozókra is. A Huawei válaszában kiemelte: soha nem járt el rosszindulatúan, sosem élt vissza a helyzetével Hollandiában. A De Volksrant című helyi napilap 2019-ben arról írt, hogy titkos hátsó ajtóval rendelkezhet a kínai Huawei a KPN hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz. A cikk szerint a holland titkosszolgálat is vizsgálatot folytatott az ügyben, egyebek mellett azt próbálták megállapítani, hogy a biztonsági rések lehetővé tették-e a kémkedést a pekingi kormány számára. A kínai óriáscég meglepetésének adott hangot a sajtóhírrel kapcsolatban, és azt közölték, hogy a vállalat világszerte a helyi törvények betartásával működik, zárva tartják az ajtót a hálózatukat olyan tevékenységekre felhasználni próbáló kormányok és mások előtt, amelyek sértenék a kiberbizonságot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.