Egyebek között az európai határok biztonságának megerősítését javasolja Lengyelország abban a tervezetben, amelyet Mateusz Morawiecki az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csütörtöki találkozóján mutat be. A tervezetet a miniszterelnöki hivatalban tartott sajtóértekezletén ismertette csütörtökön a lengyel kormányfő.
Támadás készül Európa ellen, Európa határai nincsenek biztonságban
– mondta Morawiecki. Kijelentette: az ukrajnai orosz invázió megmutatta, milyen a hibrid háború, Fehéroroszország pedig része az Európa elleni orosz támadási tervnek. Kifogásolta, hogy egyes vezetők szemet hunynak az Európa határain és városainak utcáin tapasztalható fenyegetés felett. Morawiecki az Európai Unió létét fenyegető stratégiai hibának nevezte a határok megnyitását, hatékony védelmük elmulasztását.
Eredményesen megvédtük Európát az illegális bevándorlók első hullámaival szemben
– jelentette ki, hozzáfűzve: Lengyelországnak “ismét az ész hangjának kell lennie egész Európa számára”.
A biztonságos határokról szóló javaslatában Varsó nemet mond a migránsok kényszeráttelepítésére, a vétójog, a szuverenitás, a tagállamok önálló döntéshozatalát biztosító elvek megsértésére
– fejtette ki. Varsó elutasítja azt is, hogy Brüsszel büntetéseket szabjon ki a tagállamokra.
Igen a biztonságra, igen a szuverenitásra, igen Európa minél jobban védett határaira
– hangsúlyozta Morawiecki.
Az ötpontos tervezet értelmében az uniós költségvetésből több pénzt kell szánni a külső határok hatékony őrizetére, és meg kell reformálni a Frontex határ- és partvédelmi ügynökséget, hogy az hatékonyan küzdhessen az embercsempészek ellen. Több uniós eszközt kell szánni az EU-val határos országok fejlesztésére is, hogy az okok, ne pedig a következmények ellen harcoljunk
– mondta Morawiecki. A tervezet egyik pontjában az EU-ba érkező bevándorlók szociális juttatásainak csökkentését javasolják, továbbá azt, hogy ne tűrjék tovább a civil szervezetek együttműködését az embercsempészekkel, és az EU az Interpol segítségével hatékonyan harcoljon az utóbbiak ellen. A miniszterelnök rámutatott: az Európán kívülről érkezők évszázadokon keresztül azért találtak itt új otthonra, mert elfogadták az itt érvényben lévő régi szabályokat.
A brüsszeli politikusok egy része ma azonban egy posztnemzeti, nem a hagyományban gyökerező kontinenst akar építeni
– fogalmazott, megjegyezve: ezt az eredendően Európa-ellenes koncepciót lelkesen támogatják baloldali és liberális körök, valamint “a velünk ellenséges, erős államok és egyéb erők a világ különböző részein”. Morawiecki szerint az ellenőrizetlen migrációnak adott “zöld jelzésnek” semmi köze az emberi jogok védelméhez, ellenkezőleg: az emberi jogok megsértését szolgálja, és növeli a szenvedést, hozzájárul a bűnözés növekedéséhez Európában.
A Lengyelországban élő mintegy másfél millió ukrán menekültről szólva “égbekiáltó diszkriminációnak” nevezte, hogy egy befogadott ukrán állampolgár után az EU néhány tíz euró értékű támogatást nyújt, miközben az új uniós migrációs csomag értelmében minden be nem fogadott közel-keleti és afrikai migránsért több mint 20 ezer eurós büntetést kellene fizetniük a tagállamoknak. Hangsúlyozta: az EU-nak nem lehetnek első- és másodosztályú lakói, és nem létezhetnek első- és másodosztályú országok sem.
A lengyelek nem fognak vezekelni a korábbi gyarmatosító birodalmak bűneiért
– jelentette ki Morawiecki. Hangsúlyozta: nem a lengyel kormány járult hozzá a közel-keleti vagy afrikai destabilizációhoz, nem a lengyelek gazdagodtak a gyarmatok erőforrásaiból. Utalva a migrációs csomagról tervezett lengyel népszavazásra, Morawiecki bejelentette: kormánya több millió lengyel állampolgár nevében megvétózza az új migrációs mechanizmust.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys
Facebook
Twitter
YouTube
RSS