Borvendég Zsuzsannával beszélgetni jó és rossz. Jó, mert hihetetlenül felkészült és átlátja a bolsevizmus működését. Rossz, mert ez az egész a múltunkról és a jelenünkről szól. A kiváló történésszel Leninről, a Parvusz-féle mestertervről és Oroszország tönkretételéről beszélgettünk. Nekem meg erről eszembe jutott, miért is van elegem ennyire az összes régi, új, mezei és városi marxistából.
Amikor múltkor egy barátom megkérdezte, nézem-e Gulyás Márton műsorát, azt mondtam: nemigen. Nem igazán értette, miért nem, röviden megpróbáltam kifejteni.
Valami olyasmit mondtam, hogy kutatásaim során annyi balos, szélsőbalos, újbalos, marxista, bolsevik, neomarxista és ki tudja, éppen hogyan nevezett felforgató életművébe belekóstoltam, hogy kétségtelenül érzek egyfajta közönyt, illetve unalmat, amikor újra és újra feltűnik egy ilyen figura. Mintha újra és újra ugyanazt a filmet kéne megnéznem, egy olyan alkotást, amit nem is szeretek annyira, szóval nem egy számomra zseniális darabot, mint a Kifulladásig vagy a Megáll az idő, hanem valami olyat, ami talán valamikor még érdekelt.
De már nem. Éppen így vagyok én ezekkel az életművekkel. És ezekkel a független faszagyerekekkel, akikről előbb vagy utóbb csak kiderül, hogy a gyomruk mélyén csak Marx mormol, őt böfögik fel a ledöntött Borsodi, pezsgő vagy limonádé után, mintha nem lehetne leszámolni ezzel a kellemetlen, élet- és természetellenes ideológiával, amely úgy tapad a világunkhoz, mint kutyaszar a cipőtalphoz, levakarhatatlanul.
Parvusz és egy régi-új játszma
Az 1900-as évek elején talán még lehetett némi bája kommunistának, szocialistának lenni, átizzadt munkásruhában tüntetni vagy bőrfotelekből osztani az igazságot, esetleg üzletemberként, médiacárként játszani a világmegváltót. Maradjunk az utóbbinál.
Ilyesféle alak lehetett az a Parvusz, akiről Borvendég Zsuzsannával beszélgettünk. Ki tudja, honnan érkezett és hová tartott, számtalan álnévvel és mérhetetlen vagyonnal rendelkezett, bejáratos volt a német, majd a szovjet felső körökhöz és egész életművét feltette a felforgatásra. Szokás őt kora Sorosaként emlegetni, de én nem mennék bele ebbe a leegyszerűsítő narratívába, játszmába, a világ nem fekete és fehér, éppen az árnyalatok az érdekesek.
Más idők voltak azok, egészen máshogy nézett ki a sakktábla is, még ha úgy is tűnik, hogy a bábukat nagyjából ugyanazok mozgatták. Vezető bankárok és vezető machinátorok, újjászületett Machiavellik, különböző titkosszolgálatok, önálló életre kelt, organizmusként viselkedő hatalmi centrumok.
Az Orosz Birodalmat megfertőző vírus
Kinek érte meg? Ki fizethette? Ki támogatta?
Nagyjából ezeket a kérdéseket kell feltennünk akkor, ha meglátunk egy rezsimváltást vagy ha hirtelen összeomlik egy ország, egy birodalom, egy társadalom. A cári Oroszország esetében a németeknek egészen biztosan jól jött a szétporladás és az azt követő szabadrablás, ma már tudjuk és senki sem tagadhatja, hogy Lenint is ők küldték vissza, postázták haza. Mit tudunk még? Angol kutatók – Oxford, csak jelent még valamit – oknyomozó könyvéből éppenséggel azt, hogy az említett Parvusz jelent meg a németek követségén azzal a tervvel, ami Oroszország lerombolásáról szólt. Kulcsfontosságú volt mindenhová beférkőzni, és még ennél is fontosabb: a sajtó megszerzése.
A Hálózat most csütörtöki adása, avagy beszélgetés Borvendég Zsuzsannával:
Parvusz – ahogyan mondani szokás – nem szarral gurigázott, a kutatások szerint számtalan újságírót és médiumot megvásárolt, amellyel előre kitervelt, aprólékosan kigondolt támadást intézett a régi világ ellen. Honnan volt pénze? Például a fegyverüzletből.
Parvusz. Forrás: Wikipedia
Mert ezt a békepárti nagy álmodozót nem zavarta, honnan jön a Tőke, amíg az a számára Jó ügyet szolgálja. Hogy is mondta a bolsevik Farkas csecsén nevelkedett utód, a sokak által ünnepelt posztmodern felforgató (Alinsky)? Így:
Harmadik szabály: Háborúban a célok szinte minden eszközt szentesítenek.
Igen, ez háború. Parvusz, Lenin, a Komintern, majd a Szovjetunió is éppen ilyen harcot vívott, ahol mindenkit elárultak, megvettek, megbélyegeztek, megöltek, akit kellett.
Legyen az ártatlan, barát, testvér, elvtárs, bárki. A kommunizmus – ha valamiben – ebben tényleg egyedülálló. Olyan szörnyeteg, amely saját híveit, hívőit is megsemmisíti, ledarálja. Bolsevikum.
Valahogy megállt a vörös áradat
„Európa vagy szocialistává lesz, vagy tönkremegy” – mondta Parvusz, hát mit mondjuk, ez nem jött be. Papa, Európának éppen az a része ment teljesen tönkre, ami „szocialistává” lett, éppen ezért lehetnek olyan könnyedén világmegváltók, demokraták és újbaloldaliak a nyugatiak, mert nekik nem kellett átélniük.
Ott nem akasztották fel a nagypapát, nem loptak el mindent a családtól, nem neveltek traumássá egy egész társadalmat. Mert ott megálltak a vörösök. Mert hiába akarták, nem jött be Lenin, meg a többi szociopata embertelen mesterterve, nem lett bolsevik egész Európa, legfeljebb vörösecske, nem volt annyi áruló társutas, annyi megvezetett Hemingway, hogy szét tudják rombolni az egész kontinenst.
Parvusz a fenti nagy igazságát 1917-ben, a Népszavának mondta, amikor éppen Budapesten tartózkodott. Két évvel később feljött a salakanyag a fazék mélyéről és elérkezett a Moszkvában kitenyésztett Kun Béláék nagy pillanata, az a dicsőséges százvalamennyi nap, amikor megpróbálták végleg kivéreztetni ezt az amúgy is tönkrement, a háborúba, majd később Trianonba belehalt országot. Mert az a Magyarország meghalt, el kellett temetnünk.
Aztán amikor Kun Béláék megkapták a finoman szólva is kiérdemelt csicskalángost, bátor szokásuk szerint elmenekültek, ki Bécsbe, ki Berlinbe, ki Moszkvába, kit ledarált a kommunista, sztálinista gépezet, kit nem, jóképű Rákosink és néhány cinkosa – köztük Nagy Imrénk – éppenséggel visszatért és elhozta a legsötétebb korszakot hazánk számára.
Well done – ahogy a művelt angol mondja.
Kitörölve a történelemből
Maga Parvusz is meghalt a húszas években, ha minden igaz, élete végére a bolsevizmus kritikusa lett. Reméljük, őszintén és nem fedésben tette, a lényeg, hogy régi elvtársa és riválisa, Lenin, majd Sztálin szinte teljesen kitörölte a történelemből.
Parvusz volt, aztán eltűnt, és remélnénk, előbb-utóbb ez vár az összes szocialistára és kommunistára, de nem vagyunk naivak, így igazából nem hiszünk ebben, mert mindig jönni fog valaki, Pogány József ezredik továbbfejlesztett verziója, hogy elmondja, miért is kéne lerombolnunk azt, ami végre fel lett építve. Hogy egy nehezen élhető világ helyére elhozza a tökéletesen élhetetlent.
Kritikus vagyok a mostani kormánnyal, de lettem, voltam és vagyok és maradok antikommunista, és nagy tisztelettel, továbbra is csak azt tudom üzenni, hogy nem nézek Gulyás Mártont, sem más neo-, mezei- vagy erdei marxistát, mert láttam már éppen eleget. És unom őket. És veszélyesek. Mert megjátsszák magukat. Mert a végén mindig előjön belőlük a Pogány József és pár fröccs után már a platóra pakolnák az agyonlőtt vitapartnert. Én meg szeretek élni. Szeretném megélni, hogy a kommunizmus és marxizmus egyszer a megérdemelt helyére kerül. Éppen a nácizmus és a fajelméletek mellé. Lelövöm a poént – inkább őt: nem fogom megélni.
Olyan történet ez, aminek a végén mindig párás lesz a tekintetünk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS