Lesz-e még béke valaha?
Ha van lényeges tapasztalata a XX. századnak, akkor az az, hogy Európában nem kellene több háborút rendezni, mert azt az öreg kontinens nem bírja ki. Nem bírja ki demográfiailag, gazdaságilag, és maradék jelentőségét és befolyását is elveszíti a bolygón. Ebben az egy dologban, a béke dolgában konszenzus volt kelet és nyugat között, baloldali és jobboldali értelmiségi között; a jobboldal távolságot tartott a saját héjáitól, az átlagos baloldali értelmiségi akkoriban még szégyellte a Vörös Brigádokat, és még a kommunista blokk is csak stikában támogatta a baloldali terroristákat.
Ma pedig a nyugat úgy viselkedik egy oroszországi kocsibombás gyilkosság kapcsán, amit egy, a Kremlhez közel álló személy ellen követtek el, mintha az a megfélemlítés legitim eszköze lenne, vagy a képzeletbeli szövetségeseink, a képzeletbeli Putyin-ellenes "partizánok" követték volna el. Egy háborúban mindent szabad, ez a háború lényege; csak széplelkek ítélnek el frontkatonákat és hadseregeket olyasmiért, mert úgy viselkednek és úgy gondolkodnak, ahogy azt a háború megköveteli tőlük. De a politikusok, a véleményformálók nem gondolkozhatnak így; mást kell tenni a fronton és mást a politikában és a nemzetek közötti kapcsolatokban.
A nyugati politikai elitek az elmúlt harminc évben "háborúsították" a belpolitikát, szinte minden országban eltűntek a nemzeti minimumok a politikai balliberális oldalon, aztán a valódi jobboldal vereségével a nemzetek is. Végül pedig a nemzeti gondolkodás védelmében reakcióként megjelenő politikai erőket megsemmisítendő ellenségként jelölte meg az egyre szélsőségesebbé váló fősodratú liberális ideológia. Észrevétlenül uralkodott el egész Európában egy olyan ideológia, amelynek újra halálos ellenségei vannak, pont, mint a kommunizmusnak és a nácizmusnak. A halálos ellenségek "kezelésére" pedig a béke nem alkalmas állapot. Békét akkor lehet kötni, ha elfogadjuk az ellenség létezését, próbáljuk megérteni az indokait, és reálisan mérjük fel, mi az ára a békének és mi az ára a végső győzelemnek.
Nem véletlen, hogy a nyugat ennek a háborúnak az első percétől homályban tartja a saját állampolgárai előtt, hogy mekkora árat is kell fizetni a totális háborúért – ami még persze nagyon messze van a végső győzelemtől – és milyen ára is lenne a békének. Továbbá Európa teljesen elfogadta azt az amerikai nézetet, amely kvázi Oroszország megszüntetését tartaná helyesnek. Teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy egy erős Oroszország nélkül új válság és háborús övezetek tucatjai jönnének létre, ahová sem a nyugatnak, sem a kínaiaknak nem lenne ereje bemenni és rendet tartani. Arról meg szó sincs, hogy a nyugat bármiféle erőfeszítést tenne az oroszok megértése érdekében. Sőt, a nyugati média és politika, tehát az ideológia szabályosan tiltja az oroszok milyenségéről, motivációiról szóló gondolkodást. Még a geopolitikai realitások felmérését is. Amerika és Európa háborúban akarja tartani magát, a megoldás, a kibontakozás minden lehetősége nélkül.
A keleti frontot az ukránok nyitották, amikor az oroszbarát, geopolitikailag viszonylag realista vezetést amerikai irányítással megpuccsolták és nagyon keményen nekimentek az orosz kisebbségnek. Nyolc éve van keleti front, csak nem hívtuk annak, mert nem lőttek és öltek arrafelé eleget. A nyugat mindig is úgy viselkedett, hogy az oroszok vegzálása nem olyan súlyos bűn, mint más kisebbségeké. A nyugatot pont annyira zavarta az oroszok elnyomása Ukrajnában, mint a magyar kisebbség elnyomása bárhol. Semennyire. Nekünk ezt nem kell magyarázni. Pontosan tudjuk, hogy a nyugati kisebbségvédelem csak politikai eszköz; annyi humánum van mögötte, mint amennyi a csak a lábat leszakító, de nem ölő gyalogsági aknában van.
A nyugat nem beszél békéről, csak ukrán győzelemről és teljes orosz önfeladásról. Amerika és Európa semmiféle komoly tárgyalási javaslattal nem állt még elő. A nyugat, vagyis persze az USA úgy viselkedik, mintha minden más kultúra és nemzet a történelem zsákutcáiban bolyongana.
Amerikának mindenki más csak indián.
Ebben a háborúban Európa olyan erőforrásokat használ el teljesen feleslegesen, amelyeket nem tud majd pótolni, miközben azt reméli, hogy a teljesen értelmezhetetlen amerikai birodalmi politika mögött van valami mesterterv. Pedig nincs, olyan meg pláne nincs, amiből Európa nyertesen jöhetne ki, vagy legalább nem nagyon rosszul. Európa teljes kinyírásához az amerikaiaknak még csak gonosznak sem kell lenniük, elég hülyének. És ez a feltétel bizonyosan teljesül.
Az első világháborúba az Osztrák–Magyar Monarchia részeként kerültünk be, a másodikba pedig azért, mert a német birodalom túl közel volt. A változatosság kedvéért most azért gyűlölnek bennünket, mert ebbe az európai háborúba nem akarunk belekeveredni. 1944-ben a század egyik leghidegebb tele sokat tett azért, hogy a németek ne győzzenek. Ha idén a Globális Felmelegedés Greta Thunberg imáit hallgatja meg és nem a német kormányzati politikusokét, akkor a nyugat és az EU már nem a végső győzelemért megy, hanem a totális vereség elkerülése lehet majd csak a célja. De ezek a politikai és ideológiai elitek sosem fognak békét kérni; úgy tűnik, ezeket a hatalmi csoportokat valakinek végleg le kell győznie. Reméljük, helyi erők lesznek, nem az oroszok vagy az amerikaiak jönnek be újra.
Fél éve tart ez a háború és a nyugat még semmit nem tett a béke érdekében, keveset tett a végső katonai győzelem érdekében (hiszen többre nincs is ereje), viszont mindent megtett idáig az örök háború fenntartása érdekében. Attól tartok, a "különleges katonai művelet" kitörésének nemcsak egy éves évfordulóján lesz még keleti front, hanem 2027-ben sem lesz másként.
Vezető kép: A 75 éves Valentyina Kondratyeva 2022. augusztus 13-án sérült kramatorszki házára mutat, amelyben az éjjel egy orosz rakétatámadásban megsebesült. Három ember életét vesztette, tizenhárom pedig megsebesült. Fotó: MTI/AP/David Goldman
