
Találkozót kér az Európai Bizottság elnökétől a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ), hogy átadhassa Jean-Claude Junckernek azt a kötelező betelepítési kvóta visszavonását szorgalmazó levelet, amelyet körülbelül két és fél ezer magyar polgármester látott el aláírásával – írja a Magyar Idők.
Eredetileg postán küldték volna el a levelet Brüsszelbe, azonban több polgármester javaslatára a személyes találkozás és beszélgetés lehetőségét kérték Jean-Claude Junckertől. Szita Károly az előző napi sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az erről szóló levelet tegnap elküldte. Hangsúlyozta:
a találkozón nemcsak a levélátadás, hanem a magyar településvezetők véleményének meghallgatása is fontos lenne. A magyarországi polgármesterek csaknem nyolcvan százaléka állt ki eddig az uniós kötelező betelepítési kvóta ellen
– mondta az MJVSZ elnöke.
A találkozó leghamarabb 2017 elején jöhet létre, Brüsszelben, vagy Kaposváron. Természetesen nem 2500-an mennek majd el a beszélgetésre, hanem egy 4-5 fős delegációval, fogalmazott a szövetség elnöke, aki reméli, hogy Juncker lehetőséget ad nekik arra, elmondhassák személyes tapasztalataikat, hogy mi a baj a kötelező betelepítési kvótával. Az MJVSZ elnöke kitért arra is, hogy a tömeges bevándorlás veszélyeinek ordító jeleit sajnos az európai politikusok jelentős része a mai napig nem ismerte fel. Szita Károly kifejtette: minden héten tapasztalható, hogy az illegális migráció együtt jár a bűnözéssel és a terrorizmussal.
Forrás: Magyar Idők; Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Tango47
2016-12-18 at 10:27
MELLÉKELJENEK JUNCKER ÚR SZÁMÁRA EGY DEMIZSON KANNÁS BORT IS!
algohun
2016-12-17 at 21:36
ez a nullaldék hulaldéjk nem érdekel
annál inkább hogy ki az a húsz százalék polgármester aki a migránsok betelepedését óhajtja városába
aztán egy mozgalmat inditani hogy a következő választáson repüljenek
mondjuk Erdogan egyik gulág börtönébe
márko
2016-12-16 at 19:45
Polgármesterek javaslatát tisztelem, de nem hiszem hogy valami érdemit fog kiváltani.
Ilyet mint junkert, a nép véleménye nem érdekli, nincs ideje ilyesmivel foglalkozni.
Nem érdekelte még a miniszterelnökök véleménye sem.
El sem fogja olvasni a kisérő levelet.
Sajnálom , junkernek az íróasztalán van egy lyuk mely a szemétkosárba vezet.
Kaktusz
2016-12-16 at 18:40
remélem, hogy a levélben bomba is lesz, karácsonyi ajándékként igazán megérdemelné…..
khm
2016-12-16 at 17:27
Hölgyeim és Uraim.
Nézték volna meg jobban a szemüvegét ennek a retkes adócsalónak.
Olyan szűrő vagyon azon,amelyik a tisztességes dolgokat nem fogja átereszteni,csak kiszűrni.