Pesti Srácok

Lezárultak a mentési munkálatok a földrengés sújtotta Törökországban

Lezárultak a mentési munkálatok a földrengés sújtotta Törökországban

Lezárultak szerdán a múlt pénteki nagy erejű égei-tengeri földrengés mentési munkálatai a katasztrófa sújtotta nyugat-törökországi Izmir városában – közölte a török katasztrófavédelem (AFAD). A földmozgás halálos áldozatainak száma végül 116-ra nőtt, a sérültek száma több mint ezer. A török hatóságok hozzákezdtek a romok eltakarításához.

A törmelékek alatt rekedt utolsó, 107. túlélőt, a hároméves Ayda Gezgint, kedden a mentési munkálatok 91. órájában sikerült felszínre hozni. A pénteki földrengés közép-európai idő szerint 12 óra 51 perckor történt. Az AFAD 6,6-os erősségűnek, a török Kandilli megfigyelőállomás 6,9-esnek, az amerikai földtani intézet pedig hetesnek mérte. A földmozgást – amelyet azóta több mint ezerhétszáz utórengés követett – Athéntől Isztambulig érezni lehetett, és kisebb szökőárt váltott ki. A görögországi Számosz szigetén ketten vesztették életüket a katasztrófában, Törökországban szerdán 114-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Több mint ezren megsérültek, túlnyomó többségük szintén törökországi. A kis-ázsiai országban 137-en szorulnak továbbra is kórházi ellátásra. A több mint négymillió lakosú Izmirben tizenhét épületnél kezdődtek mentési munkálatok. A túlélők utáni kutatásban nyolcezer ember és huszonöt keresőkutya vett részt. Törökországban sok régi, valamint olcsó alapanyagból, esetenként illegálisan felhúzott épület található, amelyek nagy kockázatokat rejtenek magukban. Bár a hatóságok szigorítottak a szabályozásokon és előírták a szerkezetileg gyenge épületek megerősítését, illetve lerombolását, a török városok átalakulása és megújulása egyelőre lassan halad. Törökország földtani törésvonalak találkozásánál fekszik, a területén gyakoriak a földrengések. 1999-ben két erőteljes rengésben mintegy tizennyolcezer ember vesztette életét az ország északnyugati részén. Görögországban szintén sűrűn fordulnak elő földmozgások.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.