Pesti Srácok

Lézerfegyvereket fejlesztene Amerika a kínai és az orosz fenyegetés miatt

Lézerfegyvereket fejlesztene Amerika a kínai és az orosz fenyegetés miatt

Az amerikai légierő megbízást adott a Lockheednak, hogy a hatékony lézerfegyvereket fejlesszenek ki a repülőkre - írta meg az Index külföldi források információi alapján. Állítólag az új technológiára azért volna szükség, mert ha nem lopakodókról van szó, az amerikai gépekre az orosz és a kínai légelhárítók mellett az iráni rendszerek is veszélyt jelentenek. Az egyetlen baj, hogy ma még nincsenek olyan lézerfegyverek, amelyeket a levegőben is lehetne alkalmazni, pedig az USA-nak nagy szüksége lenne rájuk.

A megoldást a hagyományos fegyvereknél a néhány éven belül olcsóbbá váló légi lézerfegyverek jelenthetik. Persze már most is használnak lézerfegyvereket, többek között a dróntámadások ellen, de inkább csak a szárazföldön és a haditengerészetnél.

A mostani Lockheed-projekt ezért más technológián, kémiai helyett optikai szálas lézerfegyverek kifejlesztéséről szól.

Egy hagyományos rakétánál egy-egy lézerfegyveres lövés olcsóbb, ráadásul így nem kellene attól tartani, hogy akció közben kifogynak a lőszerekből vagy rakétákból.

PestiSracok facebook image

Amerikai védelmi és iparági források szerint az új technológia kifejlesztése azért szükséges, mert a hagyományos harci repülőgépek egyre sérülékenyebbek a kínai és az orosz, de még az iráni légvédelmi rendszerekkel szemben is.

Forrás: Index, CNBC; Fotó: Defense News

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.