Pesti Srácok

Így ünnepli London a muszlimok egyik legszentebb ünnepét (Galéria)

Így ünnepli London a muszlimok egyik legszentebb ünnepét (Galéria)

A Ramadán az iszlám vallás egyik legfontosabb ünnepe. A hívőknek ilyenkor 30 napos böjtöt kell tartaniuk, amitől a test és a lélek megtisztulását szolgálja. Napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a szexuális kapcsolattól, kerülniük kell a haragot, az erőszakot, az irigységet, és a különböző vágyakat. Gyakorlatilag minden emberi gyarlóságukat el kell felejteniük erre az időszakra. Európaiként talán egy nagyon szigorú, testi-lelki böjtként lehet ezt értelmezni. Felmentést csak a 14 éven aluli gyermekek, az utazók, a terhes és szoptatós anyák, a csatában harcolók és a betegek kapnak. A Ramadán ma is komoly vita tárgya az európai muszlimok körében, mivel van, aki a szülőhazájában hagyta ezt a hagyományt, míg mások szigorúan követik azt. Mivel az Egyesült Királyságban viszonylag magas a muszlimok aránya (Londonra ez hatványozottan igaz), a Ramadán egy kiemelten kezelt időszak. Ilyenkor díszkivilágítást kapnak a főváros stratégiailag fontos pontjai. Vass Zoltán londoni magyar fotográfus most is fantasztikus képekkel kedveskedett portálunknak.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?