„Itt nyugszol, megáldva és leköpve” – írta barátjának, Radics Bélának a koszorújára Indián, az utolsó hippi. A legendás Nagyfa „galeri” tagjával még télen, a Csepeli Horgásztónál beszélgettünk el, és most vetítettük le az erről készült kisfilmet a Pesti TV A Hálózat című műsorában. Ebben a cikkben összeszedtem, mi történt a súlyos börtönbüntetésre ítélt nagyfásokkal és azokkal, akik ellenük dolgoztak. Például a rettegett Rajnákkal, a kékfényes Szabó Lászlóval vagy azzal a Lőrincz L. Lászlóval, aki – felsőbb utasításra vagy sem – ponyvának álcázott lejáratóregényt írt Indiánékról.
[Jelentés, 1972]: „Lava a Sirius műsorait rendszeresen látogatja […] Lava elmondta nekem, hogy a cipőjébe zsilettpengét varrt be, hogy ha elkapják elvághassa az ereit.”
Igen, az a legvidámabb barakk. A fenti „Lava” [ez volt a célszemély fedőneve] egyike volt azoknak a fiataloknak, akiket megfigyelt és üldözött a diktatúra.
A jelentések szerint komoly bűnei lehettek, például szerette a Syriust, azt a zseniális jazzrock együttest, amelyet olyan ügyesen tönkretettek és elüldöztek Erdős Péterék. Szerintem a valaha volt legjobb magyar zenekar volt, de hát a vélemény az olyan, mint a segglyuk (mondta nagyapám), mindenkinek van belőle. Maradjunk annyiban, hogy minden idők egyik legzseniálisabb magyar zenekara volt.
Radics Béla, az üldözöttek „zenekara”
Adásunk (Pesti TV, A Hálózat, minden második csütörtök, 22.00) főhőse, Indián nem a Syriust, hanem Radics Bélát szerette nagyon. „Ő volt a mi zenekarunk. A szegények, az üldözöttek zenekara” – mondta kameránknak.
Indiánnak – az utolsó hippinek, ahogyan hatásvadász módon elneveztem – több bűne volt. Egyrészt szabad volt és élt a szabadságával, a szabadságvágyával Kádár rendőrállamában, ahol még gond nélkül eltörték annak a gerincét, aki „túlgondolta” magát. Ez már önmagában egy év feltételes.
Ráadásul „csapatba verődött”, több társával összegyűlt a miattuk legendássá vált Nagyfa alatt. Zenét hallgattak, iszogattak, beszélgettek – fertelem! A következő bűne az volt, hogy a szabad szerelem korszakában több fiatalabb és idősebb lánnyal lefeküdt, voltak közöttük olyanok, akik az akkori felső tízezerbe tartoztak. Indián szerint ez külön bosszúvágyat szült a rezsim fogaskerekeinek a szívében (már ha lehet lelke a kommunista erőgépeknek), akik nyilván kevéssé örültek annak, hogy egy szakadt hippit kell a lányuk mellé képzelniük.
És valóban elkövetett egy hibát vagy annál súlyosabbat: lefeküdt egy tizenhárom és fél éves lánnyal. Azt mondta, nem tudta, idősebbnek nézett ki. De nem kellett volna, nagyon nem.
Indiánék. Jobbra ő maga
Mindenáron elkapni őket
A Nagyfa „galeri” tagjaira ekkor már keményen utazott a diktatúra, a rendőrséget, az állambiztonságot és a besúgó-hálózatot is bevetették ellenük, és már készült a koncepciós per. A kádári idők Tuschinger elvtársa (mert a nagy hazugságok ellenére – lásd magát A tanút – a valóságban „Tuschinger elvtársra” – azaz koncepciós ügyeket író szakmunkásokra – Rákosiék után is szükség volt) lelkesen gépelte a vádiratot, a forgatókönyvet.
Talán az ex-katpolos galandféreg, Berkesi András „író elvtárs” is besegített. Talán nem. Voltak elegen.
Rajnák, Szabó László és Popper Péter
Ott voltak a túloldalon a kádári diktatúra különböző figurái. Az a Rajnák, aki eredetileg birkózó és törtető kommunista ifjúkáder volt, agresszivitása és primitívsége megfelelővé tette arra, hogy az Ifipark „kiskirálya” legyen.
Vagy a Kékfény arca, Szabó László, ez a mindenre kapható „újságíró”, aki az ’56-ot követő megtorlás során tűnt fel, csak úgy hányta magából a lejárató propagandát, hogy a hatvanas–hetvenes években már a „galerik”, a hippik, azaz a benyalni, megfelelni nem akaró ifjúság ellen harcoljon. Akiket összemostak a valódi bűnözőkkel. Szabó elvtárs is mindent bevetett. Magát Indiánt is becsalta a Kékfénybe.
Szabó László, a csillag. Forrás: Fortepan; adományozó: Szabó László
És ott voltak mellette az ideológusok, a bülbül szavú Popper Péterek, a rettenthetetlen pszichiáterek, akik saját traumáikat és gyűlöletüket vétlen és védtelen embereken kívánták levezetni.
Maga Popper a negyvenes években még undorító sárga stigmát kapott, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a hatvanas években már ő bélyegezzen meg másokat. Ekkoriban még a pufajkázás és a keleti tanok között volt. Állambiztonsági tiszteket oktatott arra, hogyan törjék meg az amúgy is megfélemlített fiatalokat. Szobrot neki! Cikkem itt és itt olvasható.
A haldokló KISZ-igazolvány és Lőrincz L. László
És ott volt közöttük az a Lőrincz L. László, aki a Nagyfa galeri börtönbe juttatása és felszámolása után megírta a megfelelő lejárató könyvet.
Olyannyira jól sikerült, hogy még a rajongói értékelésekben is propaganda-műként hivatkoznak rá. Érthető. Az egyik kulcsjelenetben a gonosz náci (és fasiszta) banda eléget egy KISZ-tagkönyvet.
Lőrincz művében ez a legfőbb bűn. Íme egy részlet:
„Heil Hitler! – mondta Juszuf minden egyes alkalommal, amikor a tizenöt-húsz tagú társaság közül valaki rálépett az igazolványra. A szertartás részvevői úgy járták körül a tüzet, mintha ártatlan társasjátékot játszanának. Minden taposás után felhangzott a »Heil Hitler!« kórusa, néhány »Kitartás! Éljen Szálasi!«-val elegyítve.
A megtaposott és szétrongyolt igazolvány haldokolva hevert a fűben, egészen közel a tűzhöz.”
OMG – mondaná a posztmodern magyar. Mit hozott haza keletről Lőrincz mester, hogy ezt megírta? [Nagy örömömre láttam, hogy volt, aki már 1979-ben le merte írni a könyvről az igazságot.]
Lőrincz L. László 2007-ben. Fotó: MTI
Ösztöndíjas lejárató-szakmunkás
Lelke rajta. Az is lehet, hogy utasításba kapta. Mindenesetre neki is kiemelt előélete volt.
„Tanulmányai során éveket töltött a Távol-Keleten, ösztöndíjasként tanult az ulánbátori Állami Csojbalszan Egyetemen, valamint a bonni Friedrich Wilhelm Egyetemen”
– írják róla a Wikipédián. Hát, igen. Szegény Indián nem nagyon utazhatott. Főleg, miután börtönbe zárták.
A földre láncolt „Nagy Kennedy”
Nemcsak ő kapott súlyos éveket, de mások mellett az a „Nagy Kennedy” is, akit saját elmondása szerint kínzásként a börtön padlójához láncoltak. Mindezt már a hetvenes években. Miért is ne?
Jobboldali volt, az eredeti szakmája szerint restaurátor. Kiesett egy pár év. Miért is? Összehordtak minden baromságot róluk, nemi erőszak, náci felvonulás, csak a szokásos kommunista billogok. Elővették azokat a cikkeket és szólamokat, amiket az ötvenhatosok ellen alkalmaztak.
Megérte? Meg. Látjuk, hogy minden ellenfelük befutott.
Szabó László emlékezetes temetése
És mi történt később az antikőseinkkel? Szabó László a rendszerváltástól megijedve sietve visszavonult és megnyitotta az ország első magánnyomozó-irodáját. Vélhetjük, hogy degeszre kereste magát. Pár éve halt meg, a temetésén Mága Zoltán hegedült és Pataky Attila is fellépett.
Csak óvatosan a hányingerrel.
Popper kalandjait portálunk olvasói talán már ismerik. Igazi zen-mester lett a korábbi elnyomóból, meg persze véresszájú MSZP-s, amikor politizálni támadt kedve. Vagy tanácsadóként dolgozni a régi barát, Horn Gyula mellett. Önmagával, múltjával – ez közös a brancsban – nem nézett szembe, legalábbis nyoma nem maradt.
Rajnák, a kommunista parkett megvénült ördöge
Ki maradt? Rajnák. Ez a buta, dühös középkáder az élet császárának hitte magát. Többek szerint ex-ÁVH-s verőlegényei (is) voltak, az tény, hogy számtalan fiatalt összevertek. Csak úgy. Egyre több rémes történet jön elő vele kapcsolatban – vegyük elő csak azt, amikor néhai ifjabb Rajk László nőismerősének a nemi szervét rugdosta –, de őt részben utolérte a sors, illetve a kommunista daráló.
Azt hitte, sérthetetlen, de nem volt az, valakinek az útjába kerülhetett, mert megjelent róla a Magyar Ifjúságban – KISZ-lap – egy hatalmas leleplező cikk, ahol néhány dolgát megírták. Megbukott, utolsó tévés szereplésében már csak egy nyomorult, beszédhibás, zavaros tekintetű bűnöző. A nyolcvanas évek közepén meghalt.
Ekkor és ott (Magyar Ifjúság) már le lehetett járatni. Forrás: Arcanum/Magyar Ifjúság
Leslie L. Lawrence úr köszöni, jól van, de, hogy örüljünk is, Indián is jó erőben adott nekünk interjút.
Túlélte Rajnákot, Szabót, Poppert és a többi politikai bűnözőt, de persze már régen eltemette a legendát, barátját, Radics Bélát. Kevés szomorúbb filmrészlet van annál, mint ami róluk készült az Ifipark előtt. Indián már kijött a börtönből, de Radics már a halál kapujában állt. Beszélgettek egyet. Egy legendásat. Egy legendásan szomorút.
Nem sokkal később Radics meghalt, a megtört zenésztársak és a rajongók búcsúztatták. Indián most azt mesélte nekünk, sokat gondolkodott azon, mi legyen a koszorún. Aztán azt írták:
„Itt nyugszol, megáldva és leköpve.”
Mit mondunk, találó. Találó és roppant szomorú.
Tanulság nincs. Vagy mégis: tegyünk igazságot legalább utólag.
Mint ezzel a műsorral:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS