
Egykori fideszesek próbálták elfoglalni az R56 kocsmát, de szerencsétlenségükre az R56 nem egy háborús erődítmény, hanem csak egy kocsma, ahol pénzért ihat az ember, és még kinyomtatott internet is van azok kedvéért, akiknek a telefonja nem fogja a wi-fi jelet. Az egykor jobboldali Magyar Nemzetből még a 2000-es években szakmai nívótlanság miatt kirúgott, majd bosszúból újkommunistának elszegődött Bőtös Botond és a 2010-ben az SZDSZ-szel szövetkező MDF-ből (videó ITT és ITT) előbb a KDNP-hez, majd inkább a sorosista civilekhez átkúszó Lukácsi Katalin kormányellenes eszköztárában mára csak a váratlan helyen fényképezkedés maradt.
A harmadik kétharmad után nem nagyon maradt más a haladók perifériára szorult, lassú elfeledésre ítélt fontoskodóinak, mint egymásba kapaszkodva úgy tenni, mintha még számítanának. Igazság szerint unjuk az újságíróként már rég megbukott, majd bloggerként is egyre kevésbé foglalkoztatott Bőtös Botondot, aki mindenütt árnyéknácikkal próbál hadakozni, hogy úgy tegyen, mintha szükség lenne rá. Neki köszönhetően már mindenki tudja, hogy a haladó demokraták IFA-platókra akarják fellapátolni a kormánypárti emberek kivégzett holttesteit, de nagyjából ekkora teljesítményre volt szabadalmaztatva az Átlátszó bloggere. Persze próbálta még olyasmikkel észrevétetni magát, hogy a nyílt társadalom és a fundamentalista iszlám híveként teljesen normálisnak nevezte a nyugati világ elleni iszlamista tömeggyilkos merényleteket, de láthatóan fogy a puskapor.
Lukácsi Katalin sincs sokkal jobb helyzetben. A harmincévesen még mindig ösztöndíjból élő aktivista a közösségi médiában önkezűleg tárja a nagyközönség elé magánéleti megkeseredettségének és nárcizmusának bizonyítékait, és nemrég maga kürtölte világgá azt is, hogy fogalma sincs, miből fog élni az ösztöndíja közelgő lejárta után. A haladó sajtó olykor még próbálja „a KDNP-ből kilépett politikus” eposzi jelzővel eladni Lukácsit (aki egyébként sosem volt politikus, csak pártalkalmazott), mint aki a kereszténység valódi letéteményese a kormánnyal szemben. Ezek a sajtókísérletek azonban egyre ritkulnak, és valószínűleg már Lukácsi sem fűz komoly reményeket a saját hitelessége maradékának megtartásához. Így aztán az élkeresztény lángoszlopként hirdetett hordószónoknak nem derogál együtt pózolni egy tömeggyilkosságokat pártoló, a lakosság elleni terrorban reménykedő kommunistával.

Bőtös és Lukácsi éppen az R56-ot ostromolják fontoskodva, csak hát se erőd, se védők, se háború. (kép forrása: csehszlovakkem.tumblr.com)
Eltévesztett időzítés
Olyanok ők ketten, mint amikor a részeg ember meg a biciklije együtt mennek haza, és nem lehet eldönteni, hogy melyik próbál melyikre felülni. Így toppantak be az R56-ba, feltehetően abban a hitben, hogy megdöbbenést és dühöt váltanak ki. A PestiSrácok.hu stábjából éppen senki sem tartózkodott ott, így végül nem tudjuk, mit váltottak ki, de azért bízunk benne, hogy ilyen ellenzéki szempontból vészterhes időkben sem távoztak fogyasztás nélkül. A május 1-jei Polbeat óta a kinyomtatott internet is hozzáférhető a helyszínen, csatlakozhattak hát a papíralapú wi-fihez, így a felszereltségre igazán nem lehetett panaszuk.
Nem voltak viszont elégedettek a fogadtatással, illetve annak hiányával, miután nem találtak ott minket. Vélhetően arra számítottak, hogy a provokálásért cserébe kidobják őket, ami után el lehet játszani az áldozatot, ami a kommunisták legfőbb képessége, amikor nincsenek hatalmon.
Fuck you Pesti Sracok, egyszeruen senkik vagytok, nem orzitek a szaros kuplerajotok, antifa-katko tamadas a naci sasfeszekben!!!
– harsogta a tumblr-oldalán Bőtös Botond, a háborús pszichózisa által teljesen maga alá temetett egykori újságíró. Egy kocsmán persze nem nagyon van mit őrizni, bejön a vendég, kiszolgálják, iszik és fizet; ebbe csak kisstílű kommunisták, alkalmas történelmi helyzetben Lenin-fiúnak meg ávósnak álló nímandok tudnak többet belelátni. Az ilyen jelekből látszik, hogy a kommunisták sosem változnak meg, ugyanolyanok, mint 1919-ben és 1945–1990 között. Akkor is harcolni akarnak, ha nincs kivel, hiszen ilyenkor elég csupán nácinak kikiáltani valakit, és már jöhet is a platós IFA. Mindennek a kínosságát csak fokozza az a gyermeteg erőlködés, hogy valaki az „antifa” jelzővel írja le magát 2018-ban, amikor a haladó politikai elit éppen egy másik tömeggyilkos ideológiát, a kommunizmust igyekszik minden eszközzel tisztára mosni.
Amarna
2018-05-06 at 06:47
SZÓRA SEM ÉRDEMESEK—-NEGLIGÁLNI ezeket –MERT AZ ezeknek A HALÁLUK !!!!
Kétes
2018-05-05 at 19:42
Lukácsi K.-ra is vár egy londoni mosogatói állás, ha lejár az ösztöndíja. De ne bízza el magát, mert ahhoz is érteni kell.
Amerigo
2018-05-05 at 19:38
Két bolond egy pár!A baloldalra átigazolt hasznos idióták. Orvosi segitség kellene, hogy a téveszméiktől megszabaduljanak!
khm
2018-05-05 at 17:58
Nyilván boldogok most. Mert lelki szegények.
loller
2018-05-05 at 17:56
Azért az vicces, mikor Véseynek ideget szúrnak, és a cikk cinizmusán átsüt, hogy előjött az aranyere és habzik a szája dühében 😀
csakafidesz
2018-05-05 at 17:15
Elő kéne venni lukácsikatalinról a gruppenszex videókat.
gyozo2018
2018-05-05 at 17:53
Na, most mondd meg! Nem elég gruppenszex és hiper aberráció, amit az ellenzék 2010 óta művel?
csakafidesz
2018-05-06 at 01:04
Tudod ez a lukácsikatalin elment a b˘ziparádéra szívárványos zászlókkal. Nagy keresztény, ha ilyesmit csinál. (Azt már nem is kérdezem, hogy vele mit szoktak csinálni, ha üzekednek..)
pipó bácsi
2018-05-05 at 17:04
A két név beégett a tisztességes magyarok fejébe….
idirablo
2018-05-05 at 16:43
“ebbe csak kisstílű kommunisták, alkalmas történelmi helyzetben Lenin-fiúnak meg ávósnak álló nímandok tudnak többet belelátni”
A “naci sasfeszekben” látható sasos Lazio címerben az “S.S.”-be ezek a zsiddancsbérencek nyilván SturmStaffel-t “tudtak” belelátni.
Aladin
2018-05-05 at 16:20
Lukácsi, csak azt nem lehet érteni, hogy maga mint aktivista, maga a Fideszért lett pogány, mert hogy magában semmi keresztyénség nincs az biztos. Igaza van, hogy nem tudja az ösztöndij után miböl fog élni, mert ezt én sem. Lehet, hogy felveszi dolgozni az ATV. vagy a HirTV.
Sebaj Tóbiás
2018-05-05 at 15:25
Nem kell ezzel a két szerencsétlen lükével foglalkozni, talán sajnálhuk (le) őket. Ennyi figyelmet érdemelnek!
Gáspár Anett
2018-05-05 at 17:50
Nektek, nicktolvaj troll.
T. Szerkesztőség, az e-mail cím alapján kérem kiiktatni ezt a rendszeresen tolakodó trollt.
Köszönettel: GA.
Huth Gergely
2018-05-06 at 09:18
Tisztelt Olvasó!
Mindig új címről regisztrál.
PS
khm
2018-05-05 at 17:56
nicktolvaj