Ma újra felébred a magyarok szunnyadó futballimádata – Bravúrról álmodunk Portugália ellen

Végre megkezdődik számunkra is! Mert nagyszerű dolog látni Immobile gólörömét, Olsen bravúrjait, Lewandowskit pedig még haloványabban is élmény nézni, de egy magyar embernek, magyar szurkolónak az igazi csodát a magyarok meccse jelenti!

Évtizedekig nem adatott ez meg nekünk. Sóvárogva néztük a nagy futballtornákat, egyiket a másik után. Kerestük a kedvenceket itt, ott és mindenütt…

Magunkra öltöttük a kockás horvát mezt, a Messi-dresszt vagy a brazilok „brazilsárga” pólóit – ki, ki ízlés szerint –, de ez soha nem volt más, mint pótcselekvés. Elfedése annak, amire valójában vágynánk: magyar címeres mezben feszítve meccsre menni, vagy kivetítő elé ülni és teli torokból üvölteni, hogy hajrá MAGYAROK!

A Puskás Arénában Portugália és Franciaország ellen is telt ház várja majd a magyar válogatottat. Elképesztő hangulat lesz az impozáns nemzeti stadionban.
MTI/KKBK

Már lassan két generáció nőtt fel úgy, hogy csak szülei, nagyszülei visszaemlékezéseiből hallhatott bármit is a magyar futballsikerekről. Arról, hogy valamikor rólunk (is) szólt ez a csodálatos játék. A most élő fiatalabbaknak a „Mennyei Bajnokság” és a trollfoci lesajnáló gúnyolódása jutott, meg a nemrégiben elhunyt Risitas fog nélküli röhögőgörcsei… Miközben a futball idehaza rendre csak abban jelentett állandó témát, hogy minek ide stadionokat építeni, minek TAO-pénzeket juttatni, mert úgysem lesz soha eredmény.

Az első csattanós válasz ezekre már 2016-ban megérkezett. Akik bármikor is alábecsülték a futball társadalmi jelentőségét, emberekre, közösségekre gyakorolt hatását, azok hirtelen eltűntek, meglapultak a franciaországi Európa-bajnokság idején. Arra ugyanis nem lehetett szánalmasan együgyű ellenzéki lózungokat pufogtatni, amikor boldog-boldogtalan autójának visszapillantóját nemzeti színű zászló borította, tízezrek ünnepeltek a Nagykörúton, megállt a villamosforgalom, és tényleg úgy tűnt, hogy „Az éjjel soha nem érhet véget”.

Arra sem lehettek lesajnáló szavak, amikor az ezerszer agyonszidott – persze, hogy gyűlölik őket egyesek, hiszen elsöprő többségükben nemzeti érzelmű, “rémisztő, fehér képződmények” – magyar futballszurkolók végigmasíroztak Marseille főutcáján, majd Toulouse városában, a belgák elleni 0-4 után(!) negyedórás vastapssal honorálták azt, amit a válogatott produkált. Amely ugyan vereséget szenvedett, de a küzdést, a szív-lélek játékot egyetlen percre sem lehetett megkérdőjelezni. Állva halt meg, nem térdelve!

Kiderült, hogy a futballimádat csak szunnyad, de nem veszett ki a magyarságból. A magyarok rajongásig szeretik ezt a csodálatos játékot, amely – mint a fentiek mutatják – valójában jóval több, mint játék. Identitásformáló, nemzettudat-növelő csodálatos dolog, amely képes arra, amire sem a politika, sem a kultúra, sem egyéb nem: összehoz kicsit és nagyot, ifjút és időset, szőkét és barnát, százezreket, milliókat. Ezért nagy dolog, hogy ismét ott vagyunk a futballtérképen, ismét rólunk, magyarokról is szól a labdarúgás idei nagy eseménye.

Ehhez fogható szurkolótábor nincs még egy a világon! Ha van szurkolósereg, amelynek már kijár ez a futballünnep, akkor az a magyar!
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Külön ajándék, hogy – először a történelemben – mindezt részben hazai környezetben is átélhetjük. Vonulhatunk a stadion felé, sállal a nyakunkban, átélhetjük a meccshangulat semmi máshoz nem fogható atmoszféráját, a várakozás örömét, és annak libabőrt okozó csodáját, amikor 65 ezer ember vastapsa köszönti a melegíteni pályára lépő magyar válogatottat, majd énekli együtt nemzeti imádságunkat.

Ma végre bemutatkozunk! Az ellenfél Portugália lesz, a regnáló Európa-bajnok, soraiban az ötszörös Aranylabdással, Cristiano Ronaldóval. Az esélyek nem mellettünk szólnak. De ha van csapat, amely képes lehet felborítani a papírformát, akkor az a Puskás Arénában 65 ezer fanatikus által támogatott magyar válogatott.

HAJRÁ MAGYAROK!