Pesti Srácok

Habony nincs a B-listán, Heim Péter delegációvezető volt

null

Nincsen rajta az Amerikai Egyesült Államokból kitiltottak listáján Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója, aki ráadásul éppen a hétvégén utazik az USA-ba – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, Washington elsősorban azoknak tiltotta meg a beutazást, akik korábban tagjai voltak annak a delegációnak, amely az amerikai érdekeltségbe tartozó, étolajakat, takarmánydarákat gyártó Bunge céggel tárgyalt. Információink szerint Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató elnöke is tagja volt a delegációnak, így ő lehet az egyik, akitől az USA megvonta a beutazási jogot. Igaz, Heim Péter közleményben tagadta, hogy őt is érintené a beutazási tilalom.

SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

A hétvégén utazik az Amerikai Egyesült Államokba Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója – értesült a PestiSrácok.hu. Eszerint Habonynak bizonyosan nem tiltotta meg Washington, hogy az államokba utazzon. Úgy tudjuk, az USA elsősorban azoknak tiltotta meg a beutazást, akik tagjai voltak annak a delegációnak, amely korábban az amerikai érdekeltségbe tartozó, palackozott és ömlesztett étolajakat, takarmánydarákat gyártó, Bunge céggel tárgyalt. Sajtóhírek szerint ezen a megbeszélésen hangozhattak el olyan mondatok, amelyek nem tetszettek az amerikai félnek, és azt jelentette az Egyesült Államok kormányának. Információink szerint Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató elnöke is tagja volt a delegációnak, így ő lehet az egyik, akitől az USA megvonta a beutazási jogot. Igaz, Heim Péter ezt közleményben tagadta. Forrásaink arról is tájékoztattak, az egész ügy nem csak a magyarországi ágazati áfacsalások miatt robbant ki, a Bunge jelentése, tájékoztatása csak az i-re tette fel a pontot Washingtonban. Az USA kormányzati szervei, politikusai ugyanis megelégelték a norvég pénzeket elosztó magyar civil szervezetek ellenőrzését, az áfacsalás elleni fellépés hiányát és azt, hogy Magyarország egyre jobb viszonyt ápol Oroszországgal. Az USA a sok neki nem tetsző ügy miatt a beutazási tilalommal próbálja rendre utasítani a kormányt.

PestiSracok facebook image

„Washington szerint nem úgy megy az üzletmenet Magyarországon, ahogy az nekik előnyös, tetsző lenne. Az amerikai kormánynak már koránt sincs olyan beleszólási jogköre a folyamatokba, már nem tud olyan mértékben a háttérből irányítani, ahogy azt korábban tette. Az Egyesült Államokban összetorlódott a sok magyar ügy, emiatt robbantották a beutazási tilalmat, leckét adva ezzel Magyarországnak” - mondta egyik forrásunk.

Tény ugyanakkor, hogy a magyarországi, mezőgazdasági áfacsalások miatt már többször is felemelték a hangjukat a hazánkban működő amerikai vállalatok. A Bunge mellett az Index.hu információi szerint a Cargill-nak is jelentős károkat okoznak a magyar adócsalások, ugyanakkor a Bunge már több figyelmeztetést is küldött a hazai folyamatok miatt. Az amerikai cég már 2011-ben is nyomatékosította, a napraforgóolaj-piacon folyamatosan rontják a jövedelmezőséget az áfacsalásos esetek szaporodása. A Bunge Zrt. akkori becslése szerint csak a napraforgó- és repcemag-kereskedelemben éves szinten legalább mintegy 20-25 milliárd forint áfát nem fizetnek meg Magyarországon. Ez a teljes áruforgalom 20 százaléka. Ha ugyanakkor egy értékesítési folyamat során többször is csalnak, ennél jóval nagyobb lehet a költségvetést érő kár. A Bunge számításai szerint egy 100 milliárd forint nettó árbevételű cég az alapanyag-, illetve a késztermékpiacon tapasztalható egyre jelentősebb méreteket öltő feketekereskedelem nélkül mintegy ötmilliárd forinttal nagyobb árbevételt tudott volna elérni.

Az áfacsalók egyébként a húságazatban, a gabonakereskedelemben, a zöldség- és gyümölcspiacon, a cukorágazatban is jelen vannak.

A Bunge már 2011-ben is szóvá tette a magyar repcemag- és napraforgó-kereskedelmi áfacsalások volumenét.

Tavaly például 365 milliárd forintnyi áfahiányt állapított meg az adóhatóság, emellett a pénzügyi nyomozók még 110 milliárd forintnyi adócsalást is felderítettek; mindez több mint a bevallott forgalmi adó 10 százaléka. Erről Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese is nyilatkozott korábban. A Bunge számításaira is reagált Sors László. Az elnökhelyettes reálisnak vélte a cég becslését, amely szerint egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke az évi egymilliárd eurót is eléri, de az összes áfacsalás még ennél is nagyobb lehet.

A legtöbb visszaélés valóban a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek forgalmazásánál történik, miután a nagy mennyiségű, egyedileg nem azonosítható áru esetében könnyebb kijátszani az áfaszabályokat, de más területekre, például az elektronikai cikkek kereskedelmére is jellemzőek az ilyen típusú csalások. Az uniós csatlakozás után vált gyakorivá, hogy a külföldről behozott termékeket a csalásra szerveződött cégek értékesítik a magyarországi kereskedőknek, de nem fizetik be a forgalmi adót a költségvetésbe. Az általános forgalmi adóval kapcsolatos visszaélések az Európai Unió minden országában gyakoriak, de arányuk a nemzetgazdaságok méretéhez képest általában nem akkorák, mint Magyarországon. A többi országhoz képest magasabb, 27 százalékos áfakulcs miatt a szabályokkal visszaélő hazai és külföldi bűnszervezetek vállalják a kockázatot.

Az adóhatóság évente körülbelül 500 milliárd forint adóhiányt állapít meg.

„A Bunge ugyan jogosan teszi szóvá a magyarországi áfacsalások volumenét, de ők meg a lobbitevékenységükre költenek dollármilliókat. Úgy tűnik, amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek esetével állunk szemben” - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő ágazati forrásunk, aki több Bunge által szervezett rendezvénynek is meghívottja volt. Állította, a Bunge bizonyos ágazati szövetségeket is megkeresett, hogy közösen szervezzenek rendezvényeket, sajtótájékoztatókat, amelyek költségét az amerikai cég fizette volna.

Ezek alapján tehát olyan, a magyar áfacsalások ellen jogosan felszólaló amerikai cégeknek nem tetszik a magyar üzletmenet, akik nagy összegű lobbipénzek kifizetésétől sem riadnak vissza, ha érdekük úgy diktálja.

Érdekes, hogy az ügy kirobbanása után Horváth András volt adóellenőr is megszólalt, aki azt állítja, az étolajos Bunge benne volt a korrupciós ügyeket tartalmazó zöld dossziéjában, így most elégedett, hogy kirobbant a botrány. Horváth az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott, a Bunge-t két olyan szereplő kereste meg, akik a politikai rendszer csúcsán állnak. Hozzátette: a korrupciós ügyek megtörténhettek a miniszterelnök tudta nélkül, hiszen Orbán Viktor nagyon sok mindenből ki van hagyva.

Horváth András és az ő zöld dossziéja. Állítja, a Bunge-t érintő ügy is szerepelt a nála lévő iratokban. Fotó: 444.hu

Ismert ugyanakkor, hogy a NAV korábban két feljelentést is tett Horváth András ellen, az egyiket rágalmazás, a másikat, hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés miatt. Azt nem tudjuk, hogy mit rejt Horváth zöld aktája, de információink szerint a volt adóellenőr NAV-os szekrényében több tízezer oldalnyi fénymásolt dokumentumot találtak, amelyeket Horváth nem sokszorosíthatott volna.

A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy a Horváth András zöld dossziéja alapján indult nyomozásnak egyelőre nincs gyanúsítottja, mint ahogy az ellene folyó nyomozásnak sincs.

Címlapfotónkon az amerikai Bunge vezetői New Yorkban ünneplik a cég tíz éves tőzsdei jelenlétét.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.