Pesti Srácok

Schiffer András: a baloldal nem hogy az ország, egy település vezetésére is alkalmatlan

Schiffer András: a baloldal nem hogy az ország, egy település vezetésére is alkalmatlan

Keményen helyre tette Szigetvári Viktort, az Együtt-PM társelnökét Schiffer András, az LMP társelnöke azok után, hogy a baloldali párt vezetője az Együtt-PM-et tartja a rendszerváltás óta eltelt időszak legsikeresebb és leggyorsabban fejlődő politikai szervezetének. Schiffer Andrást a PestiSrácok.hu szembesítette Szigetvári állításaival, amire az LMP társelnöke úgy reagált, hogy az egyrészt „felettébb érdekes okfejtés”, másrészt pedig „a baloldali pártok nem hogy az ország irányítására, még egy település, kerület vezetésére is tökéletesen alkalmatlanok”. „A baloldali politikai erőket és politikusaikat kizárólag a saját pozícióik érdeklik” – nyomatékosította kérdésünkre Schiffer András.

SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

Schiffer Andráskiütéses győzelmével ért véget az LMP és az Együtt-PM társelnökének szócsatája. A zöld párt vezetője ugyanis a PestiSrácok.hu kérdésére tette keményen helyre a baloldali politikust, miután Szigetvári a minap a rendszerváltás óta eltelt időszak legsikeresebb és leggyorsabban fejlődő pártjának nevezte saját politikai szervezetét. Az Együtt-PM társelnöke egyebek mellett nem kevesebbet állított, mint hogy „másfél év alatt elértük, hogy az ország kétharmadán megyei listánk van a semmiből; ez a rendszerváltás óta senkinek sem sikerült”. Szigetvári ráadásul Budapest egyik legerősebb pártjának tartja a Bajnai Gordon köpönyegéből előbújt pártszövetséget.

PestiSracok facebook image

Szigetvári Viktor állításaival ma Schiffer Andrást, az LMP társelnökét szembesítettük, aki a PestiSrácok.hu kérdésére nyomatékosította, „felettébb érdekes okfejtés ez a baloldali politikustól”. Az LMP társelnöke szerint ugyanis 1990. óta egy párt volt Magyarországon, amelyik egy évvel a megalakulása után a parlamentbe került, ez pedig az LMP. „A kelet-közép-európai térségben egyetlen olyan zöld párt van, amely egymás után kétszeri is be tudott kerülni a parlamentbe, ez pedig az LMP, Ugyancsak a mi pártunk az egyetlen olyan szervezet Magyarországon, amely külső erőforrások nélkül, gyakorlatilag erőforrás híján vitte végig sikeresen a különböző választási kampányokat” - vélekedett Schiffer András.

Az LMP társelnöke Szigetvári állításainak tételes cáfolata után KO-zta a baloldali politikust.

„Falus Ferenc főpolgármester-jelöltsége, majd visszaléptetése, és az egész bohózat, amit a baloldal az önkormányzati választás kampányában művel két dolgot bizonyít. A baloldali pártok nem hogy az ország irányítására, még egy település, kerület vezetésére is tökéletesen alkalmatlanok. Ezeket a politikai erőket, politikusaikat kizárólag a saját pozícióik érdeklik. Nem véletlen, hogy a sajtó is azzal van tele, hogy éppen ki kit árul el a baloldalon, miközben ők maguk egy szót sem ejtenek arról, hogy mi a tervük Budapesttel, vagy az országgal” – szögezte le Schiffer András.

Az LMP társelnöke szerint az is bebizonyosodott, hogy álbaloldiak Szigetváriék.„Most ugyanis azt a Bokros Lajost emelték fel pajzsra, aki büszkén emlegeti, hogy ő jobboldali, aki a megszorító politikának és a durva magánosításnak az elkötelezett híve. Az álbaloldal a saját választóit árulta el” - mondta Schiffer András. Emlékeztetett, a szocialistákról és a „gyurcsányistákról” már nyáron kiderült, hogy nem kívánnak főpolgármester-jelöltet állítani, a „bajnaisták” ugyan állítottak, de visszaléptették egy jobboldali jelölt javára.

Schiffer András végezetül azt is megjegyezte, hogy éppen a baloldal segítette hozzá kétszer is kétharmados győzelemhez a Fideszt.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.