Pesti Srácok

Simicskának udvarol az MSZP?

Simicskának udvarol az MSZP?

A csalódott és a reklámadó miatt ellentámadásba lendült Simicska Lajost szeretné megkörnyékezni az MSZP, a párt ősrégi pénztárnokának, Puch Lászlónak jutott az a feladat, hogy vegye fel a kapcsolatot a jobboldali nagyvállalkozóval - értesült a PestiSrácok.hu szocialista forrásokból. Informátoraink azután beszéltek a párt vezetésének ilyen irányú terveiről, miután megkérdeztük, a múlt hét pénteki botrány óta miért hallgatnak a Simicska-ügyről. A párt elnöke, Tóbiás József kérdésünkre cáfolta a Puch-Simicska tengely élesítését, és azzal magyarázta a némaságot, hogy az országban fontosabb ügyek is léteznek, mint a Simicska-Orbán háború. Sokak szerint újabb ziccert hagyott ki a szocialista párt.

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Kilenc napja úgy hallgat Simicska Lajosról az MSZP, mint a Népszabadsága tekert tükörponty, pedig a szocialistákon kívül minden ellenzéki párt vérszemet kapva ugrott rá a Simicska-Orbán háborúra. A PestiSrácok.hu-t nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy az MSZP miért nem állt be a politikai tőkekovácsok táborába, így válaszokat kerestünk a szocik némaságára. Szocialista forrásainktól aztán pofonegyszerű magyarázatot kaptunk, kérdésünkre többen is azt állították, hogy Simicska-ügyben a párt vezetése rendelte el a hírzárlatot, ráadásul azért, hogy az MSZP ősrégi pénztárnoka, Puch László kedvezőbb pozícióból környékezhesse meg Simicska Lajost.

PestiSracok facebook image

"Simicska-ügyben nem csak a szocialista politikusok kaptak utasítást, hanem Puch Lászlónak is jutott egy felkérés. Az ő feladata felvenni a kapcsolatot a csalódott és Orbán-politikájából kiábrándult Simicskával" - tájékoztatta portálunkat az egyik belsős szocialista informátorunk. Mindezt egy másik MSZP-s forrásunk is megerősítette, aki szerint a Puch-Simicska kapcsolat új alapokra helyezésében reménykedik a párt vezetése. Hozzátette ugyanakkor, még a legvérmesebb és legoptimistább MSZP-sek sem bíznak abban, hogy Simicska Lajos valódi ellenzéki lesz, de a párt vezetése szerint egy nyilatkozatstopot és hírzárlatot feltétlenül megér az ügy.

Informátoraink szerint noha valóban kicsi az esély, hogy közelebb kerüljenek Simicska Lajoshoz, de a pártvezetés több reménysugárba is kapaszkodhat. Egyrészt a szocik jelzés értékűnek titulálták, hogy a múlt hét pénteki nagy balhét megelőzően Simicska Lajos a Puch Lászlóhoz szorosan köthető Népszavában szólalt meg először. Ismert, múlt hét csütörtökön a nagyvállalkozó a baloldali napilapnak nyilatkozott a reklámadó kulcsának 5 százalékos tervezett leszállítása kapcsán, s az újságnak árulta el, hogy totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány valóban bevezeti az RTL-lel való békülés jegyében az ötszázalékos reklámadót. Az igazi botrány másnap tört ki, amikor Simicska jobboldali médiabirodalmának vezetői lelkiismereti okokból nyújtották be fel-, illetve lemondásukat. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy Simicska Közgép Zrt.-je a Népszavában is hirdette magát.

"Másrészt az MSZP vezetőinek reményét az is táplálja, hogy közvetetten számos ponton összeér Puch és Simicska gazdasági holdudvara. 2011-ben például a Szerencsejáték Zrt. akkori sorsolási műsorait elkészítő Hung-Ister Zrt.-ről derült ki, hogy a két politikai párt gazdasági háttéremberei egymás mellett is megférnek. A cég felügyelő bizottságában ugyanis Simicska és Puch embere is érdekelt volt. Előbbinek a jobbkeze, Nyerges Zsolt, utóbbinak pedig az ügyvédje, Dávid Gyula foglalhatott helyet a bizottságban. Akkor még egyes sajtóhírek is arról szóltak, hogy él és virul a Puch-Simicska tengely" - elevenítette fel a szocialista forrásunk.

Ide tartozik, hogy 2011. május 26-án Varjú László, a DK politikusa is azt nyilatkozta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy "őt zavarja és elege van abból, hogy a Fidesz és az MSZP informális pénztárnokai együttműködnek gazdasági ügyekben". Varjú egyértelműen Simicska Lajosra és Puch Lászlóra gondolt, az együttműködés részleteiről ugyanakkor semmit nem árult el.

A Simicska-ügyben elrendelt nyilatkozatstop miatt természetesen Tóbiás Józsefet, az MSZP elnökét is felhívtuk, aki a PestiSrácok.hu-nak cáfolta, hogy ő ilyen utasítást adott volna a párttagoknak."Azért nem nyilatkozunk a Simicska-Orbán háborúról, mert az országban ennél sokkal nagyobb problémák, tragédiák is vannak, másrészt a múlt hét pénteket én a sajtószabadság fekete napjának tartom" - jelentette ki tömören Tóbiás József.

Tóbiás József a PestiSrácok.hu-nak cáfolta, hogy közelednének Simicska Lajoshoz. Fotó: Népszava

Portálunk a szocialista párt másik vezető beosztású politikusát is elérte, aki neve elhallgatását kérve annyit elárult, "egyfelől valóban idegen az MSZP-től más pártok életébe való beavatkozás, és az igazságosztó szerepében sem szeretnének tetszelegni, ugyanakkor nem elhanyagolható, hogy Simicska Lajos és Puch László régebbről ismerik egymást". A politikus az ügyben több kérdésünkre nem kívánt válaszolni. Az ügyben Puch Lászlót is kerestük, de hiába hívtuk többször is, beszélni nem tudtunk vele.

Informátoraink szerint a párttagok többsége rossz szemmel nézi, hogy a régebben vérprofin politizáló és a politikai ziccereket kegyetlenül kihasználó MSZP újabb magas labdát nem ütött le a Simicska-ügyben.

A vezető képen Puch László látható. Fotó: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?