Pesti Srácok

Kiss Ernő-per: Kocsis a bűnös úton szerzett pénz egy részét akarta legalizálni a tábornok bemártásával?

Kiss Ernő-per: Kocsis a bűnös úton szerzett pénz egy részét akarta legalizálni a tábornok bemártásával?

Még a Nemzeti Védelmi Szolgálat is ellentmondásosnak tartotta a Kiss Ernővel szemben súlyos vádakat megfogalmazó volt MVM-vezér, Kocsis István történetét. Legalábbis ez derült ki a bíróságon ma felolvasott, NVSZ által írt feljegyzésből, amiben Zsombok György, a szolgálat korábbi főigazgató-helyettese által megtartott eligazítást rögzítették. A dokumentumban az is szerepelt, hogy a milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt Kocsis esetében annak a lehetősége is felmerült, hogy csupán saját, esetlegesen illegálisan szerzett vagyona egy részét akarja Kiss Ernő „megvádolásával” eltüntetni.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Iratismertetéssel folytatódott Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok tárgyalása pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A KBI egykori vezetőjét befolyással üzérkedéssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádirat szerint ugyanis Kiss Ernő azért, hogy Kocsis István és volt főtanácsadója, Szász András ellen a Magyar Villamos Művek ügyében indított büntetőeljárást elsimítsák, összesen hatmillió eurót kért Kocsiséktól Pintér Sándor belügyminiszterre és Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozva. A tábornok ugyanakkor a korábban tett vallomásában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, állítása szerint csupán azért kért pénzt az egykori MVM-vezértől, illetve annak közvetítőjétől, hogy kiderítse, Kocsis saját büntetőügyének elsimítása érdekében képes lenne-e akár vesztegetést is elkövetni.

PestiSracok facebook image

Kiss Ernő volt a célszemély

A tárgyaláson felolvastak, egy, a Nemzeti Védelmi Szolgálat által a bírósághoz utólag becsatolt, 2012 január 12-én írt, minősítés alól feloldott feljegyzést. A dokumentumban Zsombok György rendőr ezredes, a védelmi szolgálat volt főigazgató-helyettese által megtartott eligazítást rögzítették. A tájékoztatón a „Milord” fedőnevű technikai ellenőrzés célszemélye, Kiss Ernő vonatkozásában az hangzott el, hogy a folyamatban lévő titkos információgyűjtés során Kocsis István olyan adatokat kíván rendelkezésükre bocsájtani, hogy ő Kissnek összesen egymilliárd forintot adott át annak érdekében, hogy az ellene zajló büntetőeljárást a tábornok kapcsolatai révén befolyásolni tudja. Majd miután Kocsis közölte Kiss Ernővel, hogy a továbbiakban nem kíván fizetni, Kiss felhívta a figyelmét az esetleges negatív következményekre, majd Kocsis szerint ezt követően „feltűnően nagy hatósági aktivitás mutatkozott az ellene zajló eljárásban”.

Kiss_Erno nepszabadsag

Kocsist cáfolja a védelmi szolgálat feljegyzése

Ugyanakkor súlyos ellentmondás, hogy Kocsis a korábbi tárgyaláson tett vallomásábannem említette, hogy egymilliárd forintot fizetett Kissnek, és cáfolta, hogy ez az információ, amit az NVSZ leírt, tőle származott. Ahogy azt is tagadta, hogy említette volna a védelmi szolgálatnak, hogy Kiss neki személyesen azt ígérte, kedvezően tudja befolyásolni milliárdos hűtlen kezeléses büntetőügyét. Pedig a ma ismertetett irat szerint Kocsisra hivatkozva a szolgálat ezt rögzítette. A védelem meg is említette ennek kapcsán, hogy a tanú szavahihetősége finoman szólva is megkérdőjeleződött.

A volt MVM-vezér vagyona egy részét akarta legalizálni?

Ami még érdekesebb, hogy a feljegyzésben a védelmi szolgálat is megemlíti, hogy a Kocsis István által előadott történet hemzseg az ellentmondásoktól, ráadásul szavait nem erősítették meg az addig beszerzett titkos információk sem Kissről. A feljegyzés alapján az NVSZ-nél annak a lehetősége is felmerült, hogy Kocsis "a hatóságoknak elmondott információkkal próbálja a korábban esetlegesen általa elkövetett bűncselekményekből származó illegális bevételtrészben eltüntetni”. A jelentésben ugyanakkor az is szerepelt, hogy ettől függetlenül a volt MVM-vezér által elmondottak felvetették Kiss Ernő, egy, a pénzátadásról az akkori feltételezések szerint tudó, a tranzakció hátterét jól ismerő ügyvéd, illetve Kocsis vonatkozásában a vesztegetés gyanúját. Ezért, illetve annak tisztázása miatt, hogy Kisséket segítették-e védett állományba tartozó hatósági személyek, további felderítést láttak szükségesnek.

kiss erno nepszabi

A tábornok szerint az NVSZ „állam az államban”

A védelem vitatta a vádlottal szemben korábban elrendelt lehallgatás törvényességét, illetve hogy az így szerzett információk egyáltalán felhasználhatók-e a bíróságon bizonyítékként. Kiss a bíróságon tett észrevételében hangsúlyozta, telefonjának lehallgatását nem a később felmerült vesztegetés, illetve a vád tárgyává tett befolyással üzérkedés, hanem minősített adattal való visszaélésre utaló adatok alapján rendelték el. Ezt azonban a törvény szerint nem lehetett volna megtenni, hiszen utóbbi bűncselekmény elkövetésének a lehetősége az ő esetében nem állhatott fenn – állította a dandártábornok. A vádlott nehezményezte, hogy az NVSZ továbbra is fenntartja a titkosítását a telefonlehallgatása elrendelését kérvényező iratnak, amit még a vádat képviselőKözponti Nyomozó Főügyészség sem ismerhetett meg. Az NVSZ önjáró magatartása kapcsán említette meg a vádlott, hogy „kezdi azt hinni”, a Nemzeti Védelmi Szolgálat „állam az államban”. Ennek ellenére megjegyezte, hogy egyik lehallgatás során beszerzett információ sem támasztotta alá bűnösségét.

Címlapfotó: Népszabadság

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.