Pesti Srácok

Portiknak minden pénzt megért volna, ha találkozhat Pintér Sándor belügyminiszterrel

Portiknak minden pénzt megért volna, ha találkozhat Pintér Sándor belügyminiszterrel

A Prisztás-gyilkosság elsőrendű vádlottjának nagyon sok pénzt megért volna, ha a letartóztatása előtt egy évvel sikerül találkoznia a jelenlegi belügyminiszterrel, Pintér Sándorral – hangzott el az 1996-os alvilági leszámolás perén a Fővárosi Törvényszéken. Erről Portik Tamás egykori bizalmasa, a 2-es számú koronatanú beszélt nyomozati vallomásában. Információink szerint az Energol-vezérnek ez nem az első próbálkozása volt, hogy kapcsolatot keressen a belügyminiszterhez: úgy tudjuk, Portik már a 2010-es kormányváltás előtt két évvel is próbálta felvenni a kapcsolatot Pintérrel, eredménytelenül.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Portik Tamás egykori bizalmasának, a 2-es számú védett tanúnak a nyomozati és tárgyalási szakban tett vallomásainak felolvasásával folytatódott a Prisztás József sérelmére elkövetett emberölés elsőfokú megismételt tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Ismert, a nő a nemrég Brazíliában elfogott Lakatos András titkárnője volt, rajta keresztül ismerte meg 1993-ban Portikot, és miután Kisbandi nagy adósságot felhalmozva 1996. október 9-én elhagyta az országot, az elsőrendű vádlott bizalmasa lett. A nő szerint az éjszaka egykori urának lelövéséhez az vezetett, hogy 1996-ban Portik Tamás 80 millió forintot, Prisztás József pedig 100 millió forintot adott kölcsön a Kisbandi becenéven ismert Lakatos Andrásnak, aki egy takarékszövetkezet létrehozását tervezte. Lakatos fedezetként mindkét férfinak ugyanazt a három budapesti ingatlant ajánlotta fel. Az alvilág pénztárosának távozása után Prisztás és Portik is magának akarta a fedezetül felajánlott, összesen 300 millió forintot érő ingatlanokat.

PestiSracok facebook image
targyalas_02

Azt a mosolyt nem lehet elfelejteni

A tanú részt vett azon a tárgyaláson is, amely Portik és a sértett között zajlott a Művészinas étteremben egy héttel a gyilkosság előtt. Prisztás a megbeszélésen kijelentette, hogy mivel a Medveczky-ingatlan per alatt áll, azt viheti, a másik két ingatlan azonban az övé, és akkor sem adja át neki, ha megöli, vagy megöleti. A védett tanú úgy emlékezett, Portik erre azt mondta, „majd meglátjuk”. A nő elmondta, Portik Prisztás távozása után Hatvanival közölte, hogy „Prisztást ki kell nyírni”. Az éjszakai élet egykori nagypályását 1996. november elsején végezték ki az óbudai Ladik utcánál, ahova a vád szerint Prisztást a neki milliós összeggel tartozó harmadrendű vádlott Fazekas Ferenc csalta oda. A nő szerint a gyilkosság után is felhívta őt Portik, és szokatlanul vidám hangon, ami a délelőtti órákban nem volt rá jellemző, közölte, hogy „Prisztást lelőtték, és ő most éppen villásreggelizik a Művészinasban." Portik őt is odarendelte, így tanúja volt annak, amikor a másodrendű vádlott megérkezett. A koronatanú szerint Portik azt mondta neki, hogy "szép volt, egyből meghalt”. Hatvani pedig elmondta, hogy mindent úgy csinált, ahogy megbeszélték, a baseball sapkát, a pulóverét, a kezére húzott zacskót és a biciklit bedobta a Dunába. A vallomás szerint Portik megnyugtatta Hatvani Istvánt, hogy a bűnsegédlettel vádolt Fazekas Ferenc vallomásával nem lesz gond, mert azt ő a rendőri kapcsolatain keresztül elintézi. A nő arról is beszélt, hogy sosem felejti el azt a mosolyt, amikor Portik elmondta, mi történt Prisztással. „Ugyanaz a mosoly volt az arcodon akkor is, amikor Pálfy Zsolt meghalt” – mondta el a nő. Pálfy Zsolt egyébként Portik régi ismerőse volt, néhány évig a Művészinas éttermet is üzemeltette. 2011-ben azonban szívleállásban meghalt. Úgy tudjuk, felmerült a gyanúja annak is, hogy a férfi nem természetes körülmények között vesztette életét, ám az ügyben nem indult nyomozás. A gyanút az is erősítette, hogy Pálfy Zsolt információink szerint éppen azután lett rosszul és halt meg, hogy előtte Portikkal találkozott.

hatvani istvan1

Pintérrel is kereste a kapcsolatot

A tanú azt is elmondta, hogy azért nem beszélt senkinek Prisztás megöléséről 16 éven keresztül, mert „ez volt az életbiztosítása”. 2012 nyarán, amikor megkeresték a rendőrök, azért tett vallomást, mert tudta, hogy azok a főrendőrök, akikkel Portik kapcsolatban állt, a Vizoviczki-ügyben már le voltak tartóztatva - áll a vallomásban. Megnyugtatták, hogy ez egy teljesen új, zárt nyomozócsoport, ahonnan nem szivárog ki semmi. A nő elmondta, ez így is történt, hiszen Portik csak az iratismertetéskor tudta meg, hogy ő tett ellene terhelő vallomást. Azt vallotta, hogy a gyilkosság után egy hónappal, a másodrendű vádlott is bevallotta neki, hogy ő lőtte fejbe Prisztás Józsefet, de azt is Hatvani Istvántól tudja, hogy Fazekas a gyilkosságban való részvétele miatt egészen 2000-ig havi 500 ezer forintot kapott Portiktól azért, mert „ő volt Prisztással, amikor ki lett nyírva” A védett tanú arról is beszélt, hogy Portik a gyilkosság után Prisztás boncolási fotóját lebegtette előtte és megfenyegette, ő is így fog járni, ha elárulja. A fenyegetések egészen 2004-ig tartottak. Csak évekkel később, 2011-ben találkozott a tanú újból a vádlottal, amikor Portik arra kérte, hogy közvetítőkön keresztül hozza őt össze Pintér Sándor belügyminiszterrel, ám erre nem került sor, pedig a tanú szerint ez nagyon sok pénzt megért volna Portiknak. Értesüléseink szerint egyébként az elsőrendű vádlott már a 2010-es kormányváltás előtt két évvel is kapcsolatot keresett Pintérrel, de a találkozó akkor sem jött létre.

a Nemzeti Nyomozó Iroda a Portik-ügyekben még a kiadatási őrizet alatt vallomásra fogja bírni az alvilág pénztárosát.

A Portik-Prisztás viszályról faggatnák Kisbandit

A tárgyaláson ismertették a főügyészség, illetve az első és másodrendű vádlottak Kisbandihoz intézett kérdéseit is. Ismert, a legutóbbi tárgyaláson a tanácsvezető bejelentette, hogy a bíróság mindenképpen meg szeretné hallgatni az ügy egyik koronatanújának számító Lakatos Andrást. Az ügyészséget elsősorban az érdekelné, hogy Kisbandi tud-e arról, hogy Portik és Prisztás belefolyt az olajügyletekbe, kapott-e kölcsönöket a két férfitől, illetve, amikor távozott az országból, akkor tartotta-e Portikkal a kapcsolatot. A főügyészség arra is kíváncsi lenne, hogy Lakatos szerint volt-e konfliktus Prisztás és az elsőrendű vádlott között, járt-e a sértett a Művészinasban, esetleg igényt tartott-e az étteremre. A védelem többek között azt szeretné megtudni az alvilág bankárától, hogy a 2-es számú tanú a 2001-es csalási ügyükben, amikor mindketten a vádlottak padján ültek, tett-e valótlan tartalmú vallomást, illetve „igaz-e, hogy Portiktól soha nem kapott kölcsön pénzt”. A védelem arra is rákérdezett, hogy amikor Bandikát először elfogták, kihallgatta-e a rendőrség az 1990-es évek emberölési ügyeiben. Szóba került az is, hogy a bíróság még mindig nem döntött arról az indítványról, hogy az ellentmondások feloldása miatt újból meghallgatja-e Portik volt titkárnőjét. A per jövő hét kedden tanúk meghallgatásával folytatódik.

Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?