Pesti Srácok

Kiss Ernő-per: Nyerges Zsoltéknak útban volt az MVM egykori vezére?

Kiss Ernő-per: Nyerges Zsoltéknak útban volt az MVM egykori vezére?

A befolyással üzérkedéssel vádolt Kiss Ernő mai tárgyalásán elhangzott, hogy a dandártábornok arról beszélt az MVM hűtlen kezeléssel vádolt, majd a múlt héten első fokon felmentett volt vezetőjének, hogy bizonyos, kormányhoz közeli embereknek Kocsis szálka a szemében és el akarják őt tüntetni: a tábornok név szerint a Nyerges Zsolt-Fellegi-féle kört nevezte meg, majd hozzátette, ha rosszul alakul Kocsis büntetőügye, hosszú évekre rács mögé kerül. De felolvastak a tárgyaláson egy olyan, titkosítás alól feloldott hangfelvétel leiratot is, amin Kocsis arról beszélt, hogy a Magyar Villamos Művek büntetőügye kapcsán több dokumentum nem áll a hatóság rendelkezésére, mivel az MVM-ben az "őt szerető emberek" több bizonyítékot is eltüntettek.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Kocsis Istvánnak és Szász Andrásnak a meghallgatásával folytatódott Kiss Ernő dandártábornok pere kedden a Fővárosi Törvényszéken. A KBI egykori vezetőjét befolyással üzérkedéssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádirat szerint Kiss Ernő azért, hogy Kocsis István és volt főtanácsadója, Szász András ellen a Magyar Villamos Művek ügyében indított büntetőeljárást elsimítsák, összesen hatmillió eurót kért Kocsiséktól Pintér Sándor belügyminiszterre és Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozva. A tábornok ugyanakkor a korábban tett vallomásában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, állítása szerint csupán azért kért pénzt az egykori MVM-vezértől, illetve annak közvetítőjétől, hogy kiderítse, Kocsis saját büntetőügyének elsimítása érdekében képes lenne-e akár vesztegetést is elkövetni.

PestiSracok facebook image
kocsis gyurcs origo.hu

A tanú szerint Kiss átvette a közvetítő szerepét

Szász András nyomozati, illetve a mai tárgyaláson tett bírósági vallomásában elmondta, hogy 2011 novemberében egy ismeretlen számról megkereste őt egy Szabó néven bemutatkozó férfi, aki befolyásos kapcsolataira hivatkozva kérte, hogy az őt és egykori főnökét érintő MVM-es büntetőügy elintézéséig hárommillió euró, majd azt követően további hárommillió euró megfizetését kérte tőle és Kocsistól, hozzátéve, hogy ha fizetnek, akkor védekezésüket a nyomozóhatóság elfogadja, ha nem fizetnek, rossz irányba fordulhatnak a dolgok – hangzott el a tárgyaláson. Szász szerint a Kocsissal való konzultálás után Kiss Ernőhöz fordult és tájékoztatta a követelésről. Szász úgy érezte, hogy Kiss gyakorlatilag átvette a közvetítő szerepét, és azt javasolta, hogy a kért pénzt fizessék ki. Kiss közölte, hogy a fizetés részleteként Kocsis 750 ezer eurót adjon át neki, illetve a további részletek megfizetésére határnapokat jelölt meg - mondta a tanú.

A tábornok nem is vesztegetési pénzt vett át?

Elhangzott, a vádlott kilátásba helyezte, hogy nem fizetés esetén az MVM-vezér súlyos börtönbüntetést fog kapni, emiatt Kocsis és Szász utóbbi állítása szerint közel 300 ezer eurót ki is fizetett a KBI egykori vezetőjének, aki a vártnál kisebb összeg miatt közölte, hogy a "karmester, a megbízója fel lesz háborodva” és „rossz irányba fogja felgyorsítani az eljárást”, „el fog szabadulni a pokol”.Kiss Ernő azonban észrevételében, illetve korábban is azt állította, hogy ez az összeg neki a tanácsadásért járó munkadíja volt, ráadásul csupán annak kevesebb, mint a felét kapta meg, hogy a többi kihez került, rejtély. Kocsis volt tanácsadója is elismert annyit a tárgyaláson, hogy amikor átadta Kissnek az összeget, akkor szóba sem került, hogy ez vesztegetési pénz lenne. Kiss egyébként cáfolta Kocsis és volt tanácsadója azon vallomását is, hogy több mint egymillió eurót kapott volna még a fentieken felül a két tanú büntetőügyében elvégzett tanácsaiért. Ráadásul a dandártábornok közölte, hogy az ügyészség vizsgálta a vagyoni helyzetét, így, „ha csak el nem ásta a pénzt”, hozzá az biztosan nem jutott el. A Kocsisék által felvett pénzzel kapcsolatban elhangzott egyébként, hogy annak eredetét a NAV is vizsgálta.

nyerges vasarnapihirek

Nyergesék el akarták tüntetni Kocsist?

Szász beszélt arról is, hogy Kiss további összegeket követelve utalt a belügyminiszterre is, akit „lánchídi embernek” nevezett, és akinek nagy befolyása van ügyük kimenetelére. A tanú úgy tudja, hogy Kocsisnak a tábornok név szerint is említette Pintér nevét. Szász vallomásából az is kiderült, hogy Kiss elmondta, bizonyos, kormányhoz közeli embereknek Kocsis szálka a szemében és el akarják őt tüntetni: a tábornok név szerint a Nyerges Zsolt-Fellegi-féle kört nevezte meg, majd hozzátette, ha rosszul alakul Kocsis büntetőügye, hosszú évekre rács mögé kerül. Arról nem is beszélve, hogy a rendőrségen ott porosodnak olvasatlanul a védelem által benyújtott, Kocsisék ártatlanságát igazoló dokumentumok – állította a tanú szerint Kiss Ernő. A korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan szintén említve lett, hogy az MVM elleni rendőrségi eljárás kezdete Kocsis szerint a Gyurcsány-kormány bosszúja volt.

Bizonyítékokat tüntettek el az MVM-ben?

Az MVM volt vezérét a mai tárgyaláson a védelem arról faggatta volna, hogy beszélt-e személyesen ügyéről Pintér Sándor belügyminiszterrel, ugyanis egy NVSZ által rögzített felvételen Kocsis ezt állította Kissnek. De a leirat tanúsága szerint arról is beszélt Kocsis, hogy a büntetőügye kapcsán bizonyos dokumentumok a rendőrség rendelkezésére állnak, ám vannak olyan bizonyítékok, amelyek nem, mert azt azok az emberek, akik az MVM-ben őt szeretik, már eltüntették. Több ellentmondás miatt sor került a két tanú szembesítésére is, mivel azt sem sikerült konkrétan tisztázni, hogy mekkora összeget is adtak át a vádlottnak.

Címlapfotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.